Kiütötték a magyar válogatott focista csapatát, Wayne Rooney teljesen kiakadt

"Ha az U18-asokat küldöm pályára, nem kaptunk volna ki ennyire" – mondta a kedd esti Norwich-Plymouth angol másodosztályú meccs után Wayne Rooney, a vendégek vezetőedzője. Érthető a dühe, hiszen a csapata (a védelemben a magyar válogatott Szűcs Kornéllal) 6-1-es vereséget szenvedett, így visszacsúszott a 20. helyre a Championshipben.

Wayne Rooney

Fotó: AFP

A Norwich 17 perc után már 2-0-ra vezetett a Carrow Roadon, majd ugyan az első félidőben szépített a Plymouth, a második félidő teljesen a hazaiaké volt: egy gyors gól után a 72. és a 82. perc között háromszor is betaláltak. A 6-1-es meccset végigjátszotta a vendégeknél Szűcs Kornél, aki továbbra is folyamatos játéklehetőséget kap.
A Plymouthnak nem nagyon megy az utóbbi időszakban, az előző nyolc bajnokijukból mindössze egyet nyertek meg, így visszacsúsztak a tabellán a 20. helyre, és mindössze két pontra vannak a kiesőzónától. A csapat edzője, Wayne Rooney nem fogta vissza magát a kedd esti nyilatkozatában, hiszen ez volt a legsúlyosabb vereségük, amióta nyáron átvette az irányítást.
"Nagyon rosszul játszottunk. Tele vagyunk sérültekkel, de ez nem lehet mentség. Ha a játékosok a kezdőben szeretnének maradni, akkor ennél sokkal jobb teljesítményt kell nyújtaniuk.
Ha az U18-asokat küldöm pályára, nem kaptunk volna ki ennyire.
Ők biztosan nem kapnának hat gólt Nagyon csalódott, dühös, frusztrált vagyok, a következő 24-48 óra nem lesz túl szép a játékosok számára, de rá kell jönnünk, mi történik."
A Manchester United és az angol válogatott legendás játékosa nem érti, miért nem megy a csapatnak idegenben – kilenc meccsükből mindössze két pontot szereztek.
"Tisztában vagyok vele, hogy ebben a bajnokságban nehéz meccseket nyerni idegenben, de ennél sokkal jobban kell játszanunk. Együtt érzek a helyszínre utazó szurkolóinkkal, mert tudom, mekkora távolságot tettek meg, hogy biztassák a csapatot. Teljesen megértem, hogy nem elégedettek. Próbálom megfejteni, miért csúszik be egy-egy ilyen eredmény" – mondta a 39 éves menedzser, arra utalva, hogy októberben egy 5-0-s pofonba szaladtak bele Cardiffban.
A Plymouth szombaton a Bristol City otthonában lép pályára.
Forrás: részben BBC
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés