Wayne Rooney szerint Mohamed Salah meg fogja bánni a hétvégi nyilatkozatát, mivel az egyiptomi lökte busz alá a Liverpoolt
Frissítve 08/12/2025 - 12:03 GMT+1
Mohamed Salah ritkán nyilatkozik a sajtónak, így ha mégis kötélnek áll, ott már sejthető, hogy valami komoly dolog áll a háttérben. Az egyiptomi sztár a hétvégén arról beszélt, hogy úgy érzi, a Liverpool őt próbálja meg felelőssé tenni a csapat gyenge formája miatt, ezért maradt ki sorozatban a harmadik mérkőzésen is a kezdőből. Wayne Rooney erre reagált a BBC podcastjében.
"Ő is csak ember" - Arne Slot az elmaradó gólok ellenére is támogatja Mohamed Salah-t
Videó forrása: SNTV
Az angol válogatott korábbi gólrekordere úgy gondolja, hogy Salah hibát követett el, amikor nyilvánosan hangot adott a frusztrációjának, és kemény lépéseket vár Arne Slottól.
"Most kell megmutatnia a tekintélyét, és közölni vele, hogy nem utazhat a csapattal, mert elfogadhatatlan dolgokat mondott. Menjen az Afrika-kupára, hagyjuk, hogy egy kicsit csillapodjanak a kedélyek. Ha az edző helyében lennék, biztosan nem kerülne be a csapatba" – magyarázta Rooney.
A korábbi csatár azt is hozzátette, hogy szerinte két lehetőség van: Salah vagy rendezi a kapcsolatát Slottal, vagy távozik a klubtól.
De miről is van szó pontosan? Salah a vártnál gyengébben kezdte a szezont, és miután a Liverpool is pocsék sorozatot fut, Slot az előző három mérkőzésen kihagyta a kezdőből az egyiptomi legendát.
"Sokszor beszéltem arról, hogy jó a kapcsolatom az edzővel, most pedig hirtelen nincs köztünk semmi kapcsolat. Úgy tűnik, hogy a klub a busz alá lökött, én legalábbis ezt érzem. Szerintem elég egyértelmű, hogy valaki velem akarta elvitetni a balhét" – fogalmazott Salah.
"Ezzel megsemmisíti az örökségét a Liverpoolnál. Nagy kár lenne, ha eldobná magától. Rosszul kezelte a helyzetet"- érvelt Rooney, akinek különösen nem tetszett, hogy az egyiptomi azt mondta, nem kell minden nap megharcolnia a helyéért, mivel kiérdemelte azt.
"Az idő mindenkit utolér, és a mostani szezonban nem volt csúcsformában, nem volt éles. Azt akarod látni, hogy feltűri az ingujját, és azt mondja: rendben, akkor most megmutatom. Arrogancia kell ahhoz, hogy azt mondja valaki, nincs szüksége arra, hogy elnyerje a helyét, mert már kiérdemelte azt, miközben minden héten a legjobb teljesítményre van szükség, hogy a csapatban maradj.
A társai helyében sem lennék boldog, mert most lenne rá a leginkább szüksége a Liverpoolnak. Inkább ő volt az, aki a busz alá lökte a Liverpoolt.
Hihetetlen eredményeket ért el a Liverpoolnál, de ez tiszteletlen volt a csapattársaival, az edzőjével és a szurkolóival szemben. Úgy képzelem, hogy most nagyon csendes lesz az edzéseken, ami önmagában is negatív energiát hoz az új játékosok mellé, akiket Arne a csapathoz hozott. Biztos vagyok benne, hogy a következő években megbánja majd, amit most mondott."
A következő javítási lehetőség a Bajnokok Ligájában lesz, ahol a Liverpool a San Siróban játszik az Interrel.
Ez is érdekelhet:
- Szoboszlai újabb góljával a hajrában még vezetett, végül csak egy pontot szerzett a Liverpool
- „Mindig számolok vele” – Slot jelezte, Salah mellőzése nem végleges döntés
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Internazionale
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4215.png)
0
1
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés