Tovább folytatódott a címvédő Liverpool botladozása a PL-ben, Szoboszlai Dominik gólja ellenére döntetlent játszott a Leeds United ellen
Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3-3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként.
Videón Szoboszlai Dominikék edzése: a Real Madridot fogadja a Liverpool a Bajnokok Ligájában
Videó forrása: SNTV
A Liverpool soraiban a gól nélküli első félidőt követően a francia Hugo Ekitike két perc alatt duplázott, de a Leeds United a játékrész közepén szintén két perc alatt egyenlített.
Előbb Dominic Calvert-Lewin büntetőből szépített, majd Anton Stach is betalált. A bajnoki címvédő újítani tudott, és a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a 80. percben közelről a jobb alsó sarokba rúgta a labdát, de a győzelem elmaradt, mert a japán Tanaka Ao a 96. percben egy szöglet után egyenlített.
Az ebben a szezonban a Liverpool húzóemberévé váló Szoboszlai az aktuális bajnoki idényben másodszor volt eredményes, összességében pedig a két BL-góljának köszönhetően négy találattal bír 21 pályára lépésről.
A Liverpool sorozatban a harmadik bajnokiján maradt veretlen, de ezek közül csak egyet nyert meg, és jelenleg nyolcadik a tabellán.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Thomas Müller már eddig is Lionel Messi mumusa volt, ezúttal az MLS-döntőben vadászná le őt
- Újabb Liverpool-blama: Arne Slot többre számított a csapatától, de részben elégedett is
A délután folyamán a Manchester City 1-0-ra legyőzte a Sunderlandet, ezzel a győzelmével a tízszeres angol bajnok kihasználta a listavezető Arsenal kora délutáni vereségét, és két pontra megközelítette a tabellán.
A góllövőlistán 15 találattal első helyen álló Erling Haaland ezúttal nem szerzett gólt, a norvég csatár helyett a Cityből most Rúben Dias, Josko Gvardiol és Phil Foden volt eredményes.
Premier League, 15. forduló:
Leeds United-Liverpool 3-3 (0-0)
Aston Villa-Arsenal 2-1 (1-0)
Bournemouth-Chelsea 0-0
Everton-Nottingham Forest 3-0 (2-0)
Manchester City-Sunderland 3-0 (2-0)
Newcastle United-Burnley 2-1 (2-0)
Tottenham Hotspur-Brentford 2-0 (2-0)
vasárnap:
Brighton-West Ham United 15.00
Fulham-Crystal Palace 17.30
hétfő:
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 21.00
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Leeds United
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4073.png)
3
3
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)