Csehország sem áll ki az oroszok ellen a vb pótselejtezőn
Lengyelország és Svédország után a csehek is bejelentették, hogy semmiképpen sem fognak pályára lépni az orosz csapat ellen. Ezzel nagy feladat előtt ál az UEFA is, hiszen arról kell dönteniük, hogy a jelen helyzetben büntessék-e az oroszokat, vagy a bojkottáló csapatok járjanak rosszul.
Pavel Kaderabek, Patrik Schick und Anton Barak
Fotó: Getty Images
A lengyel és a svéd után a cseh labdarúgó-válogatott sem áll ki az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezőre.
A cseh szövetség vasárnap közölte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó pályára lépni Oroszország ellen.
Szombaton a lengyel és a svéd szövetség hasonló bejelentést tett, hozzátéve, tárgyalásokat folytatnak a csehekkel annak érdekében, hogy a három szövetség közös álláspontot közvetítsen a nemzetközi szövetség felé.
Az eredeti program szerint az orosz-lengyel találkozót az európai pótselejtező keretében március 24-én rendeznék Moszkvában. Az összecsapás győztese öt nappal később játszana a B jelű ág másik párja, a svéd-cseh összecsapás továbbjutójával azért, hogy részt vehessen a Katarban november 21. és december 18. között sorra kerülő vb-n.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)