A lengyelek után az oroszok többi lehetséges ellenfele sem akar Moszkvában játszani

A lengyel, a svéd és a cseh labdarúgó szövetség közös közleményben jelezte, hogy szerintük Oroszország nem lehet házigazdája az idei világbajnokság márciusi pótselejtezőinek.

Robert Lewandowski az Eb Svédország-Lengyelország meccsén

Fotó: AFP

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.
A három szövetség azért fordult az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA), mert az orosz válogatott március 24-én a lengyel csapatot fogadná pótselejtezőn, a párharc győztese pedig öt nappal később a svéd-cseh mérkőzés továbbjutóját látná vendégül a részvételért.
"A katonai eszkaláció súlyos következményekkel jár. Jelentősen csökkenti a nemzeti labdarúgó-válogatottjaink és a hivatalos delegációink biztonságát" - indokolta a kérését a három szervezet, amely azt várja a FIFA-tól és az UEFA-tól, hogy azonnal reagáljon a történtekre és álljon elő alternatív helyszínjavaslatokkal.
A lengyelek már kedden jelezték, hogy nem szeretnének Moszkvában pályára lépni.
A vb-t idén november 21. és december 18. között rendezik Katarban.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés