Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Váratlan fordulat: Wijnaldum mégsem Barcelonába megy

Sergő Z. András

Frissítve 11/06/2021 - 13:22 GMT+2

A Liverpool csillaga lejáró szerződése után máshol folytatja.

Georginio Wijnaldum

Fotó: Getty Images

Nagyjából fél éve azon cikkezik egész Európa, hogy Georginio Wijnaldum, a Liverpool középpályása szerződése lejárta után a katalán fővárosba költözik. Párizsban máshogy gondolták.

Május 10-én csütörtökön a Paris Saint-Germain bejelentette: náluk folytatja Georginio Wijnaldum, a Liverpool középpályása. A holland válogatott csapatkapitányának június végén lejár a szerződése, az új klub 2024-ig állapodott meg vele.
A harmincéves középpályás lépése némileg meglepő. Legutóbb a téli átigazolási időszak slágertémája volt Wijnaldum jövője, akkor a legtöbb cikk, így a nálunk megjelent is a Barcelonát látta a befutónak. A katalánok esélyeit a szintén holland vezetőedző, Ronald Koeman is növelte.
A Liverpool 2016-ban 23 millió fontért vásárolta a Newcastle Unitedtól, az új klubban 237-szer lépett pályára, 2019-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, 2020-ban pedig – véget vetve a Liverpool három évtizedes várakozásának – a Premier League-trófeát.
Wijnaldum a Mersey-folyó piros partján meghatározó játékossá vált az elmúlt öt évben, Jürgen Klopp előrejátékának egyik fontos eszköze volt. A vezetőedző szerint az idei, sérülésekkel terhelt szezonban ő volt a csapat egyik legmegbízhatóbb, állandó tagja. Minden bajnoki meccsen pályára lépett, sokszor a kapitányi karszalag is nála volt.
Az utolsó bajnoki mérkőzés után Jürgen Klopp menedzser így nyilatkozott.
„Topjátékosként érkezett ide és világklasszisként távozik. A futball ilyen, nem lehet minden szerződést meghosszabbítani, előbb-utóbb eljönnek az ilyen pillanatok. Biztos vagyok benne, hogy már most lesben áll néhány csapat, hogy leigazolja őt, és őszintén szólva kicsit irigy vagyok arra a klubra, ahova végül eligazol. Az biztos, hogy ha ő is úgy akarja, barátok maradunk.”
picture

Georginio Wijnaldum wechselt zu PSG

Fotó: SID

Nem lesz viszont könnyű dolga a játékosnak. A francia klub középpályája rendkívül erős. Marco Verratti (igaz, gyakran sérült vagy idén), Herrera, Idrissa GanaGueye és Leandro Paredes mind opció arra a játékra, amire Wijnaldum a leginkább alkalmas. És akkor még nem is beszéltünk Draxler, Sarabia, Rafinha vagy Pereira jelenlétéről, akik ugyan szintén középpályások, de máshol is bevethetők. Az biztos, hogy ő az új vezetőedző, Mauricio Pochettino első igazolása a klubnál, ami mindig kitüntetett szerepet jelent.
„A PSG-be igazolni új kihívást jelent nekem. Európa egyik legjobb csapatához csatlakozom, és jó érzés egy ilyen ambiciózus a projektben részt venni, mindent bele fogok adni. A Paris Saint-Germain az elmúlt években bebizonyította, hogy mennyire jó csapat, és meggyőződésem, hogy a szurkolóinkkal együtt még tovább és magasabbra juthatunk”
– nyilatkozta a játékos az átigazolás után.
Forrás: The Athletic
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés