A háromszoros aranylabdás Marco Van Basten az

El Paísnak

adott interjúban beszélt a labdarúgás fejlődéséről, a játékosok feladatáról, illetve az edzők szerepéről a saját korában és a jelenben.


A holland csatár egyike volt a történelem legnagyobb csatárainak, de legalábbis tehetségeinek – hiszen bántóan fiatalon, 28 évesen vissza kellett vonulnia. Amikor 1992. december 21-én belépett a Sankt Moritz-i klinikára, karrierje zenitjén volt: még nem volt 30 éves, éppen megnyerte harmadik aranylabdáját, és senki nem gondolta volna, hogy a szimpla, bokaízület-tisztító műtét pályafutása végét jelenti. Harminc évvel később, nemrég megjelent könyve önéletrajz és egyben vallomás is.
Euro 2012
HIVATALOS – Deschamps ledobta az atombombát, Benzema újra a francia válogatottban!
2 ÓRA
„Nemcsak azt volt nehéz elfogadnom, hogy nem futballozhatok többet egy egyszerűnek tűnő műtét után, hanem az is, hogy miként élek tovább. A foci volt az életem. Nem elég, hogy nem játszhattam, járni sem tudtam már. Nagyon kemény évek voltak, hajlítani sem tudtam a bokámat. Szerencsére egy orvos helyrehozta annyira, hogy ma már nem érzek fájdalmat, golfozok, squashozok, és ez boldoggá tesz.”
Sok szurkoló gondolta azt, hogy Van Basten sérüléseit az ellenfelek belépői okozták, azonban épp ellenkezőleg: 1986 decemberében ő próbált visszaszerezni egy labdát Edwin Olde Riekerinktől, és ebbe sérült bele súlyosan. Elmondása szerint ez sem volt több egyszerű belépőnél, az ellenfelek pedig egyáltalán nem hibásak bokája „használhatatlanságáért”.

marco-van-basten-nl.jpg

Fotó: Eurosport

„A rossz orvosok okozták a gondjaimat, akik egy bokaszalag-szakadást nem ismertek fel. Azt mondták, minden rendben. Továbbra is fájdalommal játszottam, néha kihagytam pár mérkőzést, aztán visszatértem, de csak nem akart múlni a kín. Amikor ’87-ben az AC Milanhoz igazoltam, tíz hónapig szalagok nélkül játszottam, és ez már a csontjaimra is kihatással volt. Megint felkerestem egy doktort, aki azt mondta, lehet, hogy el vannak szakadva… Megoperált és még öt évig játszottam. Utána azt mondta, ha megint megoperálnak, lehet még öt évem. Aztán nem lett egy sem.”
Akkoriban Johan Cruyff volt az edzője, akinek azt mondták az orvosok, nem lesz gond a bokájával, neki pedig ez elég volt. Ezért nem is hibáztatja honfitársát, magát viszont igen, mert a fájdalmak ellenére játszani akart – hiába nem tudott már rendesen edzeni sem, mert nem volt olyan hajlékony az ízülete, mint korábban. De ez már történelem.
Az évek során sok mindenkit kikiáltották már az utódjának, ezért érdekes, mit mond arról, milyennek kell lennie az „új Van Bastennek”.
„Mindennél fontosabb, hogy szeressen futballozni. Én imádtam focizni. Az, hogy profivá válhattam, egy álom beteljesülése volt, s amint ott voltam, mindent meg akartam nyerni, ez lett a vesztem is. Taktikailag, technikailag és fizikailag is felkészültnek kell lenned, mert egyszer okosabbnak, máskor erősebbnek kell lenned az ellenfelednél. Az adott mérkőzésen a megfelelő megoldás megtalálása az, ami naggyá tesz egy labdarúgót. Minden az intuícióval kezdődik. Jó példa erre Leo Messi: csodálatos dolgokat tudna művelni a labdával, de mindig azt teszi, ami a csapat előnyére válik.”
Marco Van Basten volt holland szövetségi kapitány is, ám úgy látja, nem ez az ő útja a futball világában. Nem élvezte és szerinte nehéz volt megtartania a kontrolt, emellett nem értette, nem érti, hogyan lehetne döntő befolyása a kispadról. Arrigo Sacchiról, Cruyffról és a maiakról azért természetesen megvan a véleménye.
„Sacchi nagyon jó ember és edző volt, de nála első volt a szervezettség, a védelem, az ellenfél nyomás alá helyezése, amikor náluk volt a labda. Én Cruyff Ajaxától érkeztem, ahol teljesen máshogy dolgoztunk, hasonlóan, amit Pep Guardiolánál láttunk a Barcelonánál. Ott a támadáson volt a fő hangsúly, majd labdavesztés után annak mihamarabbi visszaszerzése. Nagy változás a mai futballban, hogy amikor én játszottam, még a futballisták jelentették a különbséget. Ma az edzők. Túl fontosak lettek és ez nem jó. Őket is veszik elő, ha nem jönnek az eredmények. A labdarúgóknak kellene nagyobb felelősséget vállalniuk, mert ők tudják a legjobban befolyásolni a játékot.”
„Ez egy olyan szakma, ahol rengeteget számít a tapasztalat, ehhez képest ma sikeresebbek a harmincas, negyvenes éveikben járó edzők, mint az ötvenes, hatvanasok.”
via El País
Labdarúgás
Flick után a másodedző és Klose is távozik a Bayern Münchentől
8 ÓRA
Labdarúgás
Szinte már minden játékos koronavírusos a River Plate-nél
12 ÓRA