„Jó érzés látni a fotókat a nagyapámról és az apámról” – a Maldini-dinasztia harmadik tagja is olasz válogatott lehet

A Maldini név az évtizedek során olyan szorosan összefonódott a védekezés művészetével, hogy magától értetődőnek tűnt: a következő generáció tagjai az elődök által kitaposott ösvényen folytatják. Az erős alapokon nyugvó elmélet további megerősítést nyert, amikor a totyogós korszakán épp csak túllendülő Daniel a legnagyobb védőket idéző becsúszással szerelte le Clarence Seedorfot a Bajnokok Ligája-győzelmet követő ünneplés során.

A Maldini-klán harmadik generációját, azonban kicsit más útra terelte a futball, és a pályán a szerelések – vagy a Maldini-út szerint: megelőző szerelések – helyett inkább a gólszerzés foglalkoztatta. Paolo – mint a fentebbi idézet mutatja – ezt cseppet sem bánta, sőt, a fia sikerei felett érzett büszkeségét talán még fokozta is az a tény, hogy ezen a téren is a saját útját járta, megszabadulva a sztereotípiák és az elvárások egy részétől.

Egy olyan futballista, akinek a születésétől fogva a Maldini nevet égetik a hátára, egyébként sincs híján elvárásoknak. Miközben egy ilyen dinasztiához tartozásnak megvannak az előnyei – mondhatni, a családban tudják a sikeres futballkarrier receptjét – olyan terhet kell cipelni, amely a kortársak számára teljesen ismeretlen. Nem véletlenül mennek ritkaságszámba a családi dinasztiák: a tehetség öröklődése mellett az is kérdéses, sikerül-e megbirkózni a szüntelen nyomással.

Hogy Danielnek mennyire sikerült, az nézőpont kérdése. A 188 centis támadót az apjával és a nagyapjával ellentétben sosem kezelték szupertehetségként, az olasz utánpótlásválogatottakban az U18-tól az U20-as korosztályig összesen hétszer lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett. Hogy a korosztályos csapatokban mutatott stabil, de nem extrán jó teljesítményével is 24-szer pályára léphetett a Milan nagycsapatában, az egyértelműen a nevének köszönhető.

A Milannál, a Speziánál, az Empolinál és a Monzánál töltött periódusok alatt összesen 58 Serie A-meccsen lépett pályára, ezeken nyolcszor volt eredményes két gólpassz mellett. A mostanra már 23-hoz közeledő támadónak talán a mostani az első szezonja, amely során alapemberként tekint rá a csapata, a Milanhoz egyébként ezer szállal kötődő Monza. Hogy mást ne mondjunk, a keretet a milánóiak legendás sportigazgatója, Adriano Galliani rakta össze, a padon pedig Alessandro Nesta ül.

Maldini teljesítménye a számok alapján nem kiemelkedő – hét meccsen egyszer volt eredményes – Luciano Spalletti azonban épp egy olyan típusú játékost hiányol az olasz válogatottból, amit majd egyszer megtestesíthet. „Daniel volt a hiányzó játékosunk. Gyönyörű, magával ragadó stílusa van, megállja a helyét a párharcokban, tudja, hogyan előzze meg az ellenfeleit, ami után nehéz elkapni őt” – magyarázta a kapitány, aki azt is kiemelte, miben kell a legtöbbet fejlődnie a játékosnak.

A fiatal támadóval szemben mindig is ez volt a legnagyobb kritika: a labdaérintésein látszódik, hogy remek technikával rendelkezik, a lövései komoly veszélyt jelentenek a kapura, viszont túl keveset van a játékban ahhoz, hogy igazán hatással legyen a meccsekre. „Ez nem a koncentráción múlik” – mondta egy tavaszi interjúban. „Ha tudnám, minek köszönhető, már megoldottam volna. Mindenre figyelnem kell, ami körülöttem történik.”

Ha Maldini megtanulná, hogyan legyen aktívabb a meccsek során, illetve többször kerülne helyzetbe, nem csak a Monzának, de a válogatottnak is hasznára lehetne. A behívó egyelőre inkább tűnik egy megelőlegezett bizalomnak, talán válaszlépés a venezuelai szövetség érdeklődésére (az anyja venezuelai, így a dél-amerikaiaknál is játszhatna), egyúttal viszont az olasz foci helyzetéről is sokat elmond. Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a Serie A egyik legrosszabb csapatából behívjanak egy 23 éves játékost, aki még keresi a helyét a pályán.

„A behívó tökéletes pillanatban érkezett, nagyon jól érzem magam a pályán és a csapatban. Remélem, tudok segíteni. A család pozitív és negatív is tud lenni. Idővel megérted, hogy nem számít mások véleménye, folytatnod kell az utad, a saját céljaidat szem előtt tartva. A válogatottról szőtt álom nem csak az enyém, de minden srácé, aki focizni kezdett” – magyarázta Maldini, akinek egy másik okból is különleges lesz a válogatott szünet.