Bolla Bendegúz: "Ez egy olyan vereség, amire nincs magyarázat"
Német-magyar - Bolla Bendegúz, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint a németektől elszenvedett 5-0-s vereséggel záruló szombat esti Nemzetek Ligája-mérkőzésen az első 10 perc kivételével "semmi nem működött", de ennek az okait még meg kell keresniük.
Jamal Musiala és Bolla Bendegúz - Fotó: John MACDOUGALL / AFP -
Fotó: AFP
Bolla: az első 10 perc kivételével semmi nem működött
A Rapid Wienben légióskodó játékos az M4 Sportnak azt nyilatkozta, azt tervezték, hogy nyomást gyakorolnak a németekre, de ezt 10 perc elteltével már nem tudták megvalósítani.
"Elcsúszott az egész, mindig elkéstünk, túl nagy területeket hagytunk nekik, márpedig ha náluk van a labda, akkor tudjuk, hogy abból mi következik. A következő meccsre ki kell javítanunk ezeket a hibákat" - fogalmazott a futballista, és kiemelte: hiába volt az első félidőben nekik is néhány helyzetük, "összességében ez nem nézett ki jól".
A védelem jobb szélén kezdőként lehetőséget kapott Balogh Botond hangsúlyozta, az ellenfél nagyon komoly játékerőt képvisel, ezért ki is lehet tőle kapni, 5-0-ra viszont nem szabad.
"Elnézést kell kérnünk a szurkolóktól, mert ez egy olyan vereség, amire nincs magyarázat. Változtatnunk kell a párharcokat illetően és az egyes csapatrészek szempontjából is, mert kedden már a bosnyákok ellen kell teljesítenünk. Addig meg kell beszélnünk, hogy mit kell jobban csinálnunk és onnantól kezdve csak arra a találkozóra koncentrálni" - nyilatkozta.
- Teljes megsemmisülés: Németország kiütötte a magyar válogatottat a Nemzetek Ligájában
- Rossi a kiütéses vereség után: "A második félidő miatt szégyellnünk kell magunkat"
A mérkőzés utolsó perceiben pályára lépő, és ezzel a válogatottban most bemutatkozó Nikitscher Tamás arról beszélt, hogy felemás érzések kavarognak benne, mert gyermekkora óta erről a pillanatról álmodott, de egy ilyen vereség után "nem lehet mit mondani, csak bocsánatot kérni a szurkolóinktól".
"Ez kritikán aluli volt. Mindenki tudja, hogy aki felveszi a címeres mezt, annak kötelessége meghalni a pályán, ezért kedden, otthon mindent meg kell tennünk azért, hogy a bosnyákok elleni találkozó után emelt fővel hagyhassuk el a pályát" - jelentette ki.
A magyar válogatott kedden 20.45-től játszik Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában.
(MTI)
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)