Most már tényleg hivatalos: Jürgen Klopp lett a német válogatott szövetségi kapitánya

Jürgen Kloppot nevezte ki pénteken a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a német szövetség. Az 59 éves szakember 2024-ben távozott a Liverpooltól, azóta először vállalt edzői munkát. A szerződése a 2030-as világbajnokságig szól.

Frankfurtban bemutatták a német válogatott új szövetségi kapitányát, Jürgen Kloppot

Videó forrása: SNTV

A német válogatott szövetségi kapitányi posztja azután üresedett meg, hogy Julian Nagelsmann távozott, mivel csapata a Paraguaytól elszenvedett vereséggel már a kieséses szakasz első fordulójában, a 32 között búcsúzott a múlt vasárnap véget ért világbajnokságtól. A németek azóta nem nyertek kieséses párharcot a vb-n, hogy győztek a 2014-es tornán.
Klopp már az Egyesült Államokban tárgyalásokat kezdett a DFB-vel, amely aztán július 11-én bejelentette, hogy a főbb pontokban egyezségre jutottak. A hivatalos kinevezés történt meg pénteken.
A tréner fáradtságra, kimerültségre hivatkozva mondott le két éve a Liverpoolnál, amellyel Bajnokok Ligáját és bajnokságot nyert. Távozásakor a magyarok közül Szoboszlai Dominik volt a csapat tagja. Azóta Klopp a Red Bull csoport globális futballigazgatójaként tevékenykedett, a közelmúltban pedig úgy nyilatkozott, hogy feltöltődött és újra készen áll egy edzői feladatra.
"Semmi más nem köt össze minket, németeket annyira, mint a válogatott. Számomra ez a különlegessége ennek a feladatnak" - fogalmazott a pénteki sajtótájékoztatón az új szakvezető. - "Hálás vagyok azért, amit az elmúlt egy-másfél évben tapasztaltam és tanultam a Red Bullnál, és elsősorban a nyitottságért, amely lehetővé tette ezt a megállapodást. Alázattal és türelemmel állunk a munkához: szeretnénk egy olyan csapatot építeni, amelyben a játékosok küzdenek egymásért, élvezik a futballt, és amely mögé teljes meggyőződéssel oda tudnak állni az ország szurkolói."
A szövetség bejelentése szerint kivásárlási díj helyett a DFB egymillió euróval támogatja a Red Bull Wings for Life nevű alapítványát.
Ez a poszt a pályafutásom csúcsa és mindent megteszek, hogy sikeresek legyünk
- fogalmazott Klopp. - "Messze nem vagyok tökéletes. Még van néhány hetünk az első nemzetközi szünetig, azt hiszem, ez elég idő lesz a felkészülésre."
Jürgen Klopp a német válogatott történetének 13. szövetségi kapitánya. A munkáját ezúttal is Peter Krawietz, Pepijn Lijnders és Sven Bender segíti majd. A bemutatkozására szeptember 24-én, a hollandok elleni, amszterdami Nemzetek Ligája-mérkőzésen kerül sor.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés