Konferencia-liga-selejtező: a Győr otthon vívhatja ki a továbbjutást, míg a Paks szinte reménytelen helyzetből várja a visszavágót
Kl-selejtező - A múlt heti, idegenbeli 2-1-es vereség után az ETO FC Győr csütörtökön hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást a Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján a svéd AIK Stockholm ellen, míg a 3-0-ra elveszített első mérkőzés után otthon próbálhat javítani a Paksi FC az ukrán Polissya Zhytomyr ellen.
Az Eurosport műsorán: futurisztikus robotfoci, szaúdi snookermázli és ütköző vitorlások
Videó forrása: Eurosport
A GYŐR VÉDEKEZÉSE IS DÖNTŐ LEHET A VISSZAVÁGÓN
A győriek az előző fordulóban szintén 2-1-es idegenbeli vereséggel kezdtek a Pjunyik Jereván ellen, aztán hazai pályán 3-1-re nyertek. Bár a AIK lényegesen jobb játékerőt képvisel, mint az örmény csapat, a múlt heti vereség ellenére látszott, hogy az ETO képes felvenni a versenyt svéd riválisával. A zöld-fehérek mindkét félidőben jelentős mezőnyfölényben futballoztak, míg a hazaiak gyors ellentámadásokkal próbálkoztak, és a mérkőzés elején így szereztek két gólt. Később a győriek rendezték a védekezésüket, de egyértelmű, hogy a visszavágón a győzelemre törekvő játék mellett a hatékony védekezés lehet a döntő.
Már csak azért is, mert az ETO ebben az idényben lejátszott hat mérkőzésén rendre gólt kapott, olykor többet is. A három eddigi Konferencia-liga-mérkőzése mellett a bajnokságban a Paks (3-3), az Újpest (1-1) és a Zalaegerszeg (1-1) ellen egyaránt döntetlent ért el, s csak a kilencedik helyen áll az NB I-ben, ráadásul Borbély Balázs vezetőedző együttese legutóbb májusban nem kapott gólt tétmérkőzésen.
Bár az AIK Stockholm tavaly október óta veretlen pályaválasztóként, idegenben a legutóbbi három bajnokiján kikapott, a Sirius (1-3), a Halmstad (0-2) és a Mjällby (0-2) ellen is kétgólos vereséget szenvedett. Ugyanakkor a Konferencia-liga-selejtező előző fordulójában az észt Paide Linnameeskond ellen a hazai 6-0-s győzelem után idegenben is nyert 2-0-ra. A győriek elleni első mérkőzéssel együtt a kétszeres válogatott Csongvai Áron mindhárom nemzetközi kupamérkőzésen a kezdőcsapat tagja volt, s vélhetően az ETO Parkban sem lesz ez másként.
A tizenháromszoros svéd bajnok az előző idényben bronzérmes volt hazája pontvadászatában, jelenleg tizenkilenc fordulót követően a negyedik helyen áll. Legutóbbi három bajnokija közül egyet sem nyert meg, csupán két döntetlennel szerzett pontokat.
A továbbjutó a skót Dundee United és az osztrák Rapid Wien párharc győztesével találkozik a selejtező rájátszásában, amelynek tétje már a főtáblára jutás. A Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid múlt héten hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el Keresztes Krisztián csapata ellen.
SZINTE REMÉNYTELEN HELYZETBEN VÁRJA A PAKS A VISSZAVÁGÓT
A szlovákiai Eperjesen játszott első mérkőzésen az ukrán ellenfél lényegében minden tekintetben felülmúlta a Magyar Kupa-győztest. A győzelem mellett a tizennégy kapura lövéséből nyolc eltalálta a kaput, míg a paksiak tíz kísérletükből csak kétszer szerezhettek volna gólt. Bognár György, a Paks vezetőedzője elismerte, az ukrán csapat játékosai gyorsabban és pontosabban futballoztak, így aztán az előzmények ismeretében a háromgólos hátrány ledolgozása erőn felüli teljesítményt jelentene.
A zöld-fehérek múlt heti gyenge futballja azért is volt meglepő, mert a bajnokságban három fordulót követően a második helyen állnak, az ETO FC Győr elleni hazai 3-3-as döntetlen után idegenben nyertek a Kisvárda (5-1) és az Újpest (2-1) ellen. Ráadásul a Konferencia-liga előző fordulójában a Zhytomyrnál magasabban jegyzett szlovén Maribort búcsúztatták úgy, hogy a hazai 1-0-ás győzelem után idegenben 1-1-es döntetlent értek el.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/08/13/image-99ef91bf-4430-4439-94c9-37a1ee8af820.jpeg)
FC Polissya Zhytomyr - PAKSI FC - Fotó forrása: paksifc.hu
Fotó: From Official Website
Kapcsolódó:
- "Győzelemmel szeretnénk lejönni a pályáról" - A Paks emelt fővel búcsúzna a nemzetközi porondtól
- Bognár György a Paks Kl-selejtezős veresége után: "még a különbség sem túlzó"
A mostani idényben a Paks egyszer már kikapott 3-0-ra, az Európa-liga-selejtező első fordulójában a kolozsvári CFR otthonában szenvedett vereséget, s mivel hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el, kiesett, majd átkerült a Konferencia-ligába.
A Polissya Zhytomyr eleve a harmadik számú európai kupasorozatban kezdte szereplését, és a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe. Az andorrai Santa Colomától pályaválasztóként kikapott (1-2), de a visszavágón 4-1-re győzött, majd következett a Paks elleni háromgólos siker. Időközben az ukrán bajnokság is elkezdődött, és a Karpati Lviv elleni idegenbeli 2-0-s győzelem után hazai pályán, már Zsitomirban 1-0-ra kikapott a Kolos Kovalivkától.
A párharc továbbjutója a Konferencia-liga rájátszásába kerül, és a főtáblára jutásért az olasz Fiorentina lesz az ellenfele.
(MTI)
Borítókép forrása: ETO FC/Facebook
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Paksi FC
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/114768.png)
2
1
Polissya Zhytomyr
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/113550.png)
Összesített eredmény (2-4)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4264.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4404.png)