"Győzelemmel szeretnénk lejönni a pályáról" - Ha nem is sikerül ledolgozni a hátrányt, a Paks emelt fővel búcsúzna a nemzetközi porondtól

Konferencia-liga - Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője szerint együttese akkor is szeretne győztesen lejönni a pályáról, ha az első mérkőzésen idegenben összeszedett 3-0-s hátrányát nem tudja ledolgozni az ukrán Polissya Zhytomyr ellen a Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének csütörtöki, hazai visszavágóján.

Az Eurosport műsorán: futurisztikus robotfoci, szaúdi snookermázli és ütköző vitorlások

Videó forrása: Eurosport

Bognár György a közmédiának nyilatkozva kiemelte: arra törekednek, hogy általában ugyanazt a játékot tudják megvalósítani, így "különösebb taktikai elképzelésekre nincs szükség", ahogy az ellenfélnek is az a szokásos játéka, amit az első mérkőzésen mutatott.
"Kérdés az, hogy csütörtökön melyik érvényesül jobban" - fogalmazott a tréner, aki elismerte, a három gól nagy előny az ellenfélnek. "Ha nem is sikerül ezt ledolgozni, bár miért ne próbálnánk meg, akkor is győzelemmel szeretnénk lejönni a pályáról, emelt fővel szeretnénk búcsúzni, ez egy komoly feladat nekünk így is."
A vasárnap Újpesten 2-1-re megnyert bajnokihoz képest sok változást tervez, szeretne friss embereket bevetni.
"Hétvégén újra bajnoki mérkőzés van, gyakorlatilag párhuzamosan majdnem hogy két csapatot futtatunk most" - mondta Bognár, aki rámutatott, elsősorban nem a meccsek, hanem az utazás az, ami fárasztó a keret számára, három hét alatt több ezer kilométert tettek meg, ráadásul háromszor is éjszaka utaztak.
Kinyik Ákos az újpesti siker kapcsán elmondta: értékes győzelem volt, ebből szeretnének táplálkozni csütörtökön is. Beismerte, egy hete Eperjesen megérdemelten nyert az ukrán rivális.
"Jó focit játszottak, de mi sem voltunk a legjobb állapotban, csütörtökön viszont rajta leszünk, hogy megnyerjük a meccset" - emelte ki. Kitért rá, hogy a keret elég mély a hazai és nemzetközi szereplés okozta kettős terheléshez: "mindenki, aki szerepet kap, magabiztosan teszi a dolgát és egy célért küzdünk."
A párharc továbbjutója a Konferencia-liga rájátszásába kerül, ahol a főtáblára jutásért az olasz Fiorentina lesz az ellenfele. A csütörtöki összecsapás 19 órakor kezdődik.
(MTI)
Borítókép forrása: paksifc.hu
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés