Kijött a Ferencváros Európa-liga-menetrendje, a Viktoria Plzen ellen kezdi főtáblás szereplését a magyar bajnok

Labdarúgó El - A cseh Viktoria Plzen elleni mérkőzéssel kezdi meg a szereplését szeptember 25-én a Groupama Arénában a Ferencváros az Európa-liga főtábláján - derült ki az európai szövetség (UEFA) által szombaton nyilvánosságra hozott programból.

Készítsd a popcornt, ez nagy durranás lesz! Kövesd a US Opent 2025-ben is az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

A magyar bajnoki címvédő október 2-án a belga Genkhez utazik, majd október 23-án az osztrák Salzburg vendége lesz. Az időrend szerint november 6-án a bolgár Ludogorec látogat Budapestre, november 27-én pedig Isztambulban, a Fenerbahce otthonában szerepel a Ferencváros.
Robbie Keane vezetőedző együttese december 11-én a skót Rangerst, január 22-én pedig a görög Panathinaikoszt fogadja, aztán január 29-én az angol Nottingham Forest vendégeként zárja az alapszakaszt.
Az Európa-liga főtábláján 36 csapat szerepel, a tabella első nyolc helyezettje pedig egyenesen a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. helyezetteknek rájátszásban kell kivívniuk a legjobb 16 közé kerülést.
Kapcsolódó:
A döntőt május 20-án, Isztambulban rendezik majd.

A Ferencváros Európa-liga-főtáblás mérkőzései:

  • szeptember 25., 21.00: Viktoria Plzen (otthon)
  • október 2., 21.00: KRC Genk (idegenben)
  • október 23., 18.45: FC Salzburg (i)
  • november 6., 21.00: PFC Ludogorec (o)
  • november 27., 18.45: Fenerbahce SK (i)
  • december 11., 18.45: Rangers FC (o)
  • január 22., 21.00: Panathinaikos FC (o)
  • január 29., 21.00: Nottingham Forest FC (i)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés