Nagyot küzdött Bakuban, győztes meccsel búcsúzott a Bajnokok Ligájától a Ferencváros | Részletek és eredmény

Labdarúgó BL-selejtező - A Ferencváros 3-2-re győzött idegenben az azeri Qarabag FK ellen a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának szerdai visszavágóján, de 5-4-es összesítéssel kiesett, és az Európa-liga főtábláján folytatja szereplését.

Szoboszlai gólt szerzett, Kerkez debütált, Jotára emlékeztek a Liverpool-Milan felkészülési meccsen

Videó forrása: SNTV

Fordulatos mérkőzést játszott a két csapat, a Ferencváros vezetést szerzett, jól is játszott, de a Qarabag még az első félidőben fordított. Szünet után a magyar bajnok talált be kétszer, újra vezetett és a hajrában a hosszabbításért támadott, de az eredmény már nem változott.
Kiesésével a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában folytatja, míg a Qarabag a 2017/18-as idény után újra a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet.

I. félidő:

  • 14. perc: Keita tette ki jobbra a labdát Varga Barnabásnak, a támadó laposan középre rúgta, érkezett Joseph és három méterről jobbal a léc alá emelt. (0-1)
  • 25. perc: Akhundzade futott a bal szélen, kibillentette egyensúlyából Ötvöst, majd középre passzolt, az egyedül érkező Leandro Andrade átvette a labdát, majd 10 méterről ballal a bal alsó sarokba gurított. (1-1)
  • 45. perc: Leandro Andrade a jobb oldalvonal mellett kibújt O'Dowda és Ötvös között, végigsprintelt a Ferencváros térfelén, majd középre adott, Zoubir pedig 12 méterről a kapu közepébe lőtt. (2-1)

II. félidő:

  • 55. perc: Joseph rúgta el a labdát a tizenhatoson belül, amikor Medina eltalálta a csatárt. A megítélt büntetőt Varga Barnabás végezte el és jobbal a bal alsó sarokba lőtt. (2-2)
  • 82. perc: Tóth Alex végzett el szabadrúgást a bal oldalvonal mellől, a tizenhatos sarkához közel, és jobbal a kapu bal oldalába csavarta a labdát. (2-3)
Robbie Keane vezetőedző három helyen változtatott a múlt heti kezdőcsapatához képest, Stefan Gartenmann, Szalai Gábor és Tóth Alex helyett Ibrahim Cissé, Naby Keita és Jonathan Levi kapott lehetőséget, ráadásul a Ferencváros a megszokott három helyett ezúttal négy védővel állt fel. Pályára lépett viszont a középpályás Ötvös Bence, aki az első mérkőzés első félidejében bokasérülés miatt kért cserét, a kiesése után pedig csapata három gólt kapott. A Qarabag viszont ugyanazzal a tizeneggyel kezdett, mint a Groupama Arénában, de a mérkőzés elején nyoma sem volt a korábban látott gyors támadásainak. Sőt, a zöld-fehérek kezdtek jobban, és idei hatodik BL-selejtezős mérkőzésükön negyedszer is vezetést szereztek: a 14. percben Lenny Joseph volt eredményes.
Kapcsolódó:
Az előny megszerzését követően is támadásban maradt a magyar bajnok, Varga Barnabás és Gabi Kanikovszki is gólt szerezhetett volna, de a támadó közelről a bal kapufa mellé lőtt, az izraeli középpályás próbálkozását pedig a hazaiak lengyel kapusa védte. A két lehetőség mellett az FTC letámadott, rendre az ellenfél térfelén tartotta a labdát, és magabiztosan futballozott. A játékrész közepén aztán a Qarabag először jutott el a Ferencváros kapujáig, egyenlített is, a zöld-fehérek pedig elbizonytalanodtak. Az azeri bajnok egyre több gyors ellentámadást vezetett és közvetlenül a szünet előtt átvette a vezetést.
Fordulás után a harminchatszoros magyar bajnok hasonlóan kezdett, mint az első félidőben, Varga Barnabás - tizenegyesből - idei hatodik Bajnokok Ligája-selejtezőjén a hatodik gólját szerezte, és az egyenlítés után is próbált a hazaiak kapujának közelében maradni. Az azeriek azonban látványosan lassították a játékot, még inkább visszahúzódtak, miközben a csereként pályára lépő Cadu, Gruber Zsombor és Tóth Alex próbált új lendületet vinni a vendégek támadásaiba. Utóbbi játékos éjszakai rosszulléte miatt maradt ki a kezdőcsapatból, mindez azonban nem látszódott a 82. percben, amikor szabadrúgásból hatalmas gólt szerzett, és csapata a hajrában a hosszabbításért harcolt. Varga Barnabás révén közel is került ehhez, de a csatár közeli fejesénél a hazaiak kapusa kiütötte a bal alsó sarokba tartó labdát.
Az eredmény már nem változott, így a Ferencváros számára az Európa-liga főtábláján folytatódik az idény. Az alapszakasz sorsolására pénteken 13 órakor kerül sor Monte-Carlóban.

Eredmény:

Bajnokok Ligája, selejtező, 4. forduló, visszavágó:
  • gólszerzők: Leandro Andrade (25.), Zoubir (45.), illetve Joseph (14.), Varga B. (55.), Tóth A. (82.)
  • továbbjutott: a QARABAG, 5-4-es összesítéssel.
A Ferencváros révén 13. alkalommal jutott magyar csapat főtáblára európai kupasorozatban, a zöld-fehéreknek kilencedszer sikerült ez a bravúr.
Immár egymás utáni nyolcadik idényben van magyar együttes a főtáblán, ugyanis 2018-ban a Fehérvár - még Vidi FC néven -, 2019-ben, 2021-ben, 2022-ben és tavaly az FTC jutott bajnokként az Európa-ligába, míg 2020-ban a zöld-fehérek a BL, 2023-ban pedig a Konferencia-liga főtáblájára meneteltek.
A Ferencváros az egymást követő hetedik idényben főtáblás, korábban ez egyetlen magyar csapatnak sem sikerült.
Európai kupában csoportkörbe vagy alapszakaszba jutott magyar csapatok:
  • Ferencváros (1995, Bajnokok Ligája)
  • Ferencváros (2004, UEFA Kupa)
  • Debreceni VSC (2009, Bajnokok Ligája)
  • Debreceni VSC (2010, Európa-liga)
  • Videoton FC (2012, Európa-liga)
  • MOL Vidi FC (2018, Európa-liga)
  • Ferencváros (2019, Európa-liga)
  • Ferencváros (2020, Bajnokok Ligája)
  • Ferencváros (2021, Európa-liga)
  • Ferencváros (2022, Európa-liga)
  • Ferencváros (2023, Konferencia-liga)
  • Ferencváros (2024, Európa-liga)
  • Ferencváros (2025, Európa-liga)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés