Kínos jelenetek: 17 év után végre trófeát nyert a Tottenham, de a csapatkapitánynak már nem jutott érem

Kínos jelenetek játszódtak le csütörtök éjszaka Bilbaóan, a labdarúgó Európa-liga döntőjét követő díjátadón, melyen nem jutott mindenkinek érem a győztes Tottenham Hotspur csapatában.

Guglielmo Vicario még a szerencsésebbek között volt, de a csapatkapitány már nem kapott érmet

Fotó: Getty Images

A medálokat többek között Aleksander Ceferin akasztotta a futballisták nyakába, az európai szövetség (UEFA) elnöke pedig láthatóan meglepődött, amikor kifogyott az érmekből, miközben a londoniak néhány játékosa, köztük a csapatkapitány Son Heung-min még sorban állt, hogy a nyakába kerüljön a medál.
Az UEFA a kellemetlen eset után közleményt adott ki, abban kiemelve: a problémát az okozta, hogy a Tottenham túl sok embert küldött a díjátadóra, annak ellenére, hogy előzetesen mindkét klubot értesítették arról, 30-30 érmet adnak majd át a ceremónián. A szövetség hozzátette, a díjátadó után további 20 medált adtak a Tottenhamnek.
A Hotspur a szerdai fináléban 1-0-ra győzte le a Manchester Unitedet, ezzel 2008 után nyert ismét kupát és 41 esztendőt követően nyert európai kupasorozatot.
A klub korában kétszer nyerte meg a UEFA-kupát és egyszer a Kupagyőztesek Európa Kupáját. A mostani siker azt is jelenti, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhat majd annak ellenére, hogy az angol bajnokságban jelenleg csak a 17., és nem is zárhat ennél a pozíciónál sokkal előrébb.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés