Amorim megbánta, hogy a klub történetének legrosszabb csapataként jellemezte a mostani MU-t
Publikálva 23/01/2025 - 15:49 GMT+1
Rúben Amorim a klub történetének legrosszabb csapataként jellemezte a Manchester Unitedet a hétvégi, 3-1-es vereséget követően. Az Európa-ligára készülő edző a Rangers elleni meccset megelőzően elmondta: már megbánta, hogy ennyire élesen fogalmazott a pillanat hevében, és elsősorban önmagában keresi a hibát, nem a játékosokban.
Rúben Amorim dühös volt a Brightontól elszenvedett vereség után - Ian Hodgson
Fotó: AFP
A 39 éves portugál alig látott a dühtől a Brightontól elszenvedett sima vereség után. Sajtóhírek szerint az edző kisebb károkat okozott az öltözőben, és nyilvánosan is kritizálta a csapatát, a Rangers elleni meccs előtt azonban elmondta: mindkettőt megbánta már.
"Ugyanazok a játékosok gyengébben teljesítenek az új edzővel: jelenleg ez aggaszt elsősorban. Azt is megemlítettem, hogy nem segítettem a játékosoknak, és amikor azt sugalltátok, hogy a játékosok nem elég jók, sosem hibáztattam őket."
"Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a címlapot én adtam nektek, időnként frusztrált vagyok. Van, hogy nem ezeket a kifejezéseket kellene használnom, de így alakult. Van, hogy nagyon nehéz elrejteni a frusztrációt. Az viszont jó, hogy öt perccel korábban másképp mondtam el ugyanazt az öltözőben."
Amorim elmondta: általában nem szokott beszédet tartani az öltözőben a meccsek után, ezért is bánta meg, hogy most másképp cselekedett.
"Fiatal vagyok, időnként hibázok. Ezért sem beszélek a meccsek után. Ezúttal úgy éreztem, hogy beszélnem kell, ami talán hiba volt, még jobban felhúztam magam, ezért dühösen mentem el a sajtótájékoztatóra, ahol olyanokat mondtam, amiket nem kellett volna."
Nem ígérem, hogy nem fordul elő újra, de igyekszem fejlődni.
A portugál azonban azt is hozzátette, alapvetően arra törekszik, hogy őszinte legyen a játékosaival és a médiával. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy korábban nyíltan beszélt arról, idegesen futballoznak a hazai meccseiken, és feltették neki a kérdést, ezzel nem tett-e extra nyomást a játékosaira.
"Ha azt szeretnétek, csinálhatom másként, mondhatok mást. Azt mondom, amit látok. A játékosaimnak már elmondtam, de most nektek is mondom: nagyszerű dolog őszintének lenni veletek. Ha azt akarjátok, hogy másképp beszéljek – ti láttatok valamit, én is láttam valamit, de egészen mást mondok – azt is elkezdhetjük. Nekem egyszerűbb."
"Csak azt mondom – és ezt tudják a játékosok – ha a stadionban vagy, megérted. Nézzünk vele szembe, és dolgozzunk rajta. Én nem vagyok ideges."
Forrás: Guardian
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Manchester United
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4080.png)
2
1
Rangers
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4056.png)
Hirdetés
Hirdetés