Cherchesov: az a feladatom, hogy jövőre a BL-ben jussunk nyolcaddöntőig
Stanislav Cherchesov vezetőedző büszke a Ferencváros által megtett útra, amely a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjéig vezetett, jövőre pedig a Bajnokok Ligájában szeretné legalább ilyen messzire vezetni a csapatot.
Ferencváros - Bayer Leverkusen
Fotó: Getty Images
"Először is büszkének kell lennünk arra az útra, melyet megtettünk, mert ez egy hosszú menetelés volt. Ez volt a 16. meccsünk a nemzetközi porondon. Európába visszahoztuk a magyar futballt, a szurkolóink pedig ismét megmutatták, hogy ők a legjobbak Európában, ez a legfontosabb" - értékelte az MTI kérésére a nemzetközi kupaszereplést az orosz szakember.
Cherchesov szerint az ilyen párharcok megnyeréséhez a Ferencvárosnak minden területen előre kell lépnie egyénileg és csapat szinten is, de a legfontosabbnak azt tartotta, hogy a játékosai egészségesek legyenek. Ezzel arra utalt, hogy öten sérülés miatt nem álltak a rendelkezésére a Bayer Leverkusen ellen, ráadásul Henry Wingo is korán kidőlt a visszavágón.
"Korábban Vécsei, vagy éppen Tokmac is csereként tudott eredményes lenni és sokat lendíteni a csapat játékán, de ezúttal hat játékosunk hiányzott, így nem lehetett érdemben belenyúlni a meccsbe, hogy megváltoztassuk annak menetét" - fogalmazott a magyar bajnok mestere, aki a találkozó kapcsán azt mondta, a korán bekapott gól ellenére nem dőlt el a párharc, mert utána voltak helyzetei és kapufája is az FTC-nek, de ezúttal a jobb eredmény eléréséhez hiányzott egy kis szerencse és a hatékonyság a befejezéseknél.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/11/02/3483067.jpg)
Stanislav Cherchesov
Fotó: MTI
Kollégája, Xabi Alonso arról beszélt az újabb 2-0-s siker után, hogy elégedett az eredménnyel, de az első, nagyon korai gól sokat segített a csapatának.
"Az első félidőben volt tíz perc, amikor passzívak voltunk védekezésben, ebből voltak helyzetei az ellenfélnek. A szünetben azt kértem, ne engedjük vissza a meccsbe a Ferencvárost, mert egy gól teljesen megváltoztathatja a találkozó lefolyását" - mondta a játékosként a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok tréner, aki a folytatásban jobb helyzetkihasználást remél a csapatától.
A döntő kapcsán úgy fogalmazott, egyelőre nem szeretne róla beszélni, azt ki kell érdemelni, hogy ide visszatérhessenek, annak viszont örül, hogy megvan a lehetőségük rá.
- összegzett Xabi Alonso, aki együttese legjobbjának az első gólt szerző Moussa Diabyt tartotta.
"Mára ez elég volt, de a jövőben nem lesz az. Jobban ki kell használnunk a lehetőségeinket" - mondta a spanyol szakember, aki szerint nem játszottak látványosan.
"Nem játszottunk szépen, ezt el kell fogadnunk, de amit akartunk, azt elértük. Ha messzire akarunk jutni Európában, akkor szükség van az ilyen meccsekre, amelyen megmutatkozik a csapat tartása" - nyilatkozott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/02/24/3563664.jpg)
Xabi Alonso (Bayer Leverkusen)
Fotó: Getty Images
Alonso a kapus Lukas Hradecky "érett európai teljesítményét" emelte ki.
Xabi Alonso hozzátette, a negyeddöntőben nehezebb ellenfélre kell számítani.
"Ezzel a hozzáállással, mostani formánkkal és magabiztosságunkkal bárkit legyőzhetünk. Ugyanakkor a jobb együttesek ellen gyilkos ösztönre is szükség van" - fogalmazott a tréner.
A második számú európai kupasorozat negyed- és elődöntőjének sorsolását pénteken 13 órától tartják, míg a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)