Rice két szabadrúgásgólja úgy beragad az Arsenal-drukkerek kollektív emlékezetébe, mint a Slow Horses c. sorozatban a Coldplay dala a cd-lejátszóba
Varázslatos estét élhettek át az Arsenal szurkolói kedden, amikor kedvenc csapatuk 3-0-ra legyőzte a címvédő Real Madridot a Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első, londoni felvonásán. Declan Rice két bámulatos szabadrúgásgólt szerzett, Mikel Merino találatát 16 passz előzte meg. A 18 éves Myles Lewis-Skelly pedig a Real összes klasszisának játékát elhomályosította teljesítményével.
William Saliba és Martin Ødegaard is a fejét fogva szalad ünnepelni Declan Rice második gólja után © Adrian Dennis / AFP
Fotó: AFP
Vannak tökéletes dolgok.
A Léon, a profi, a Mielőtt lemegy a Nap, vagy a Testről és lélekről című filmek. Ahogy John Lennon énekel a Beatles Twist And Shout c. dalában. A Radiohead Street Spirit (Fade Out) c. száma és klipje, a System Of A Down Toxicityje. Ahogy Nina Simone előadja a Sinnermant (a sor a végtelenségig folytatható).
A Slow Horses című sorozat, benne azzal az első évados geggel, hogy szegény Rin Harper kocsijában beragadt a cd-lejátszó, és mindig kedvence, az általunk is imádott The Scientist szól a Coldplaytől (hamarosan elérünk a futballhoz is, eskü), spoilerveszély: még a temetésén is az csendül fel a felkavaró halála után.
Roger Federer és Justine Henin egykezes fonákja (közelítünk), Nikola Jokić játéka, ahogy Steph Curry dobja a triplákat. Zinedine Zidane és Dennis Bergkamp focija.
És immár Declan Rice két szabadrúgásgólja az Arsenal Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc első, kedd esti 3-0-val lehozott mérkőzésén, meg úgy en bloc a londoniak csapatjátéka. Az Arsenal szurkolóinak nagyon kijárt már egy ilyen élmény. Miközben az se volt kutya, amikor februárban 5-1-re kiütötte a csapat a Premier League címvédőjét, a Manchester Cityt.
De a Reallal szemben aratott 3-0 még azt is felülmúlja, sőt, a klub elmúlt 20 évének egyik legnagyobb meccse lett belőle. Ahogy a Premier Leak-podcast Arsenal-drukker elemzője, Szabó Peet fogalmazott posztjában, "egyértelműen ez a meccs volt az Arsenal szezonjának eddigi csúcspontja, valamint az elmúlt években mindezt felépítő Mikel Arteta eddigi legnagyobb győzelme".
Amit "annyi balszerencse közt, oly sok viszály után" ért el a csapat. Amely idén már túl van csapatkapitánya, Martin Ødegaard két hónapos, legnagyobb értéke, Bukayo Saka három hónapos kiesésén. Amely a szezon végéig nélkülözni kénytelen Gabriel Jesus és Kai Havertz, a keret két 9-esének szolgálatait. És hogy ezek miatt, meg mert a Liverpool alig hibázik, megint lemarad a bajnoki címről az Arsenal.
Amelyből szintén kidőlt az idény hátralévő részére az együttes oszlopa, kiváló brazil védője, Gabriel Magalhães, a csapat szezonbeli legjobb teljesítményt nyújtó játékosa.
De hát "nobody said it was easy/no one ever said it would be this hard" – ahogy Chris Martin dalolja a fent már említett The Scientist-ben.
Közben a tartása megmaradt az Arsenalnak, a belső középpályás Mikel Merino például szórja a gólokat alázatosan kényszer-középcsatárként játszva. Elképesztő Myles Lewis-Skelly produkciója is, a negyedik számú balhátvédből előlépett a poszt első opciójának, 18 évesen góllal mutatkozott be az angol válogatottban, és továbbra is bámulatosan focizik klubcsapatában.
A Real ellen is hozta azt a progressziót, amit már megszokhattunk tőle. Minden szerelési kísérletét sikeresen abszolválta, az összes csele bejött, 95 százalékos hatékonysággal passzolt, akadt két kulcspassza, és ő adta az asszisztot Merinónak. Több passzt adott az utolsó harmadban, mint bármely más játékos, kivéve Ødegaard! Ja, és Rodrygót is lefékezte. Nem mellesleg az Arsenal harmadik gólja egy 16 passzos akció során született, amely David Raya kapustól indult.
Sokáig fognak még beszélni (meg írni is) Rice két elképesztő szabadrúgásáról. Ahogy az Arsenal agya, Ødegaard a fejét fogja csapattársa második találata után, és úgy maradva fut ünnepelni – ahogy William Saliba is így tesz (lásd a cikk coverjét). Meg ahogy azóta rengeteg Arsenal-drukker is, akik a leesett állukat is keresik, miközben fogják a fejüket hitetlenkedve. Vagy éppen sírva fakadnak csak úgy még szerdán is, amikor erre a meccsre gondolnak.
Az Arsenal egyébként 2021 után szerzett gólt ismét közvetlenül szabadrúgásból. A parádé után szóhoz sem jutó Rice duplája érzelmileg is sokat jelent a felsoroltak, plusz a kivitelezés és a rivális rangja miatt. Azóta pékségekben vett kiflikről küldenek egymásnak fotókat "Rice-kiflikben gazdag jó napot kívánok!"-üzenettel kísérve az Arsenal szurkolói, és közülük mindenki azt dúdolja, hogy ’Rice, Rice, baby!’.
Jó volt látni, ahogy Thierry Henry a meccset követően meghatódva készít interjút Rice-szal. Legutóbb 19 éve, 2006-ban játszott egymással az Arsenal és a Real Madrid a BL-ben, akkor 1-0-s összesítéssel a londoniak jutottak tovább a nyolcaddöntőből – éppen Henry találatával.
A Real Madrid akkor két meccsen sem tudott gólt lőni az Arsenalnak, kedden pedig a félelmetes, de a védekezésben, labda nélküli mozgásban gyakorlatilag inaktív Rodrygo, Kylian Mbappé, Vinicius Jr. támadóhármassal (plusz Jude Bellingham) felálló madridiakat nullázta le Arteta együttese.
Elképzelhető, hogy az ezúttal nem valami jól meccselő Carlo Ancelotti Realja a visszavágón fordít és címvédőként továbbjut, de ennek a kedd estének az emlékét az sem fogja elhomályosítani az Arsenal drukkerei számára, amelyet annyira megérdemeltek. Legyen az illető Nick Hornby, Idris Elba, Anne Hathaway, Dido, Dua Lipa, Szabó Peet, Ablonczy Gábor, Szabó Christophe, Bécsben élő kollégánk, Lakner Gábor, az OSC vízilabdázója, Baksa Benedek, az Esti Kornél és a Lázár tesók gitáros-dalszerzője, Lázár Domokos, vagy a Magvető szerkesztője, Szegő János.
Ez a mérkőzés bekerül a legemlékezetesebbek közé. Az Emirates Stadium instant klasszikusa lett.
"Minden ellenkező finom elgondolás ellenére az ember nem azért drukkol egy csapatnak, mert a csapat jó, hanem mert a miénk." – írta Esterházy Péter.
Idén lesz 30 éve, hogy a cikk szerzője Arsenal-drukker. Ez a csapat azóta a miénk is, és most még jó is. De milyen jó!
- Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple), ahol elolvashatod a legfrissebb sporthíreket, megnézheted a legjobb videókat, és értesítést is kérhetsz az új tartalmainkról!
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Arsenal
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4007.png)
3
0
Real Madrid
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4103.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)