"Ez őrület, még csak gyerekek!" - Declan Rice szerint Arsenal tinédzser sztárjai, mint amilyen Max Dowman is, lenyűgözték a csapattársaikat is

Max Dowman az Arsenal második legfiatalabb játékosa lett, amikor a Leeds United ellen debütált a Premier League-ben. Az angol válogatott középpályása, Declan Rice elismerősen beszélt a tinédzserről, aki egyszerre teljesít az iskolában és Mikel Arteta csapatában is, ahol a leghőbb vágya, hogy stabil helyet harcoljon ki magának. Rice a TNT Sportsnak nyilatkozott egy különleges interjúban.

Az Arsenal az Olympiacos ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában

Videó forrása: SNTV

Adott egy angol tinédzser, Max Dowman, aki akár egy átlagos 15 éves is lehetne, aki a suliban hajt a jó eredményekért, de ez a srác azért dolgozik, hogy stabil helye legyen egy Premier League-csapatban, az Arsenalban.
Declan Rice nem győzte dicsérni a fiatal csapattársát, akivel egy edzésen úgy találkozott, hogy míg ő a rendes felszerelésében volt, Dowman egy iskolai egyenruhát viselt. Rice-t teljesen ledöbbentette a látvány, egyben emlékeztette, mennyire fiatal is valójában a csapat nagy reménysége.
Dowman egyike azoknak a tinédzsereknek, akik annyira lenyűgözték Mikel Artetát, hogy az elmúlt években sorra behívta őket a felnőtt csapatba - Ethan Nwaneri (18) és Myles Lewis-Skelly (19) a két másik társa, akik szintén nincsenek még 20 évesek.
Max Dowman az Arsenal akadémiájának egyik legígéretesebb középpályása, 2025 júliusában, mindössze 15 évesen mutatkozott be a felnőttcsapatban az AC Milan elleni felkészülési mérkőzésen.
A Connected interjúsorozat részeként az angol Eurosportot is magában foglaló TNT Sportsnak adott exkluzív interjúban Rice örömét fejezte ki, hogy az Arsenal játékosai már ilyen fiatalon ilyen hatalmas hatást gyakorolnak a csapatra.
"Ethan és Myles – a különbség a tavalyi és az idei év között elképesztő, az, amennyit emberileg fejlődtek, egyszerűen hihetetlen" – mondta Rice az Arsenal szerdai, Olympiacos elleni Bajnokok Ligája mérkőzése előtt.
"Most már bárkivel beszélgetnek, hallatják a hangjukat, önmagukat adják, és ez az, amit látni szeretnél. Azt szeretnéd, hogy az emberek jól érezzék magukat.
Az pedig egy másik történet, hogy Max még csak 15 éves, decemberben lesz 16. De én még soha nem láttam olyan 15 évest, aki ennyire otthonosan mozogna az első csapatban, ez őrület.
Pedig valójában még csak gyerekek."
Dowman nagy benyomást tett az Arsenal előszezonbeli szingapúri és hongkongi meccsein, de aztán jött a csattanó: csereként pályára lépve büntetőt harcolt ki a Leeds United ellen egyből a Premier League-debütálásán.
15 évesen és 234 naposan ő lett a Premier League történetének második legfiatalabb játékosa – ráadásul ezt úgy érte el, hogy közben továbbra is az iskolára koncentrált.
Érdekesség, hogy épp Ethan Nwaneri előzi meg, ő 15 évesen és 181 naposan debütált 2022 szeptemberében.
"A szezon előtti túráról hazafelé azt mondtam Maxnek, hogy nem tudom felfogni, hogy visszaül az iskolapadba" - mondta Rice.
"A minap FaceTime-on beszéltünk, ő közben iskolai egyenruhát viselt, én pedig azt mondtam neki: 'Haver, egy hete még a Premier League-ben játszottál, most meg visszamész a suliba' - tényleg hihetetlen."
picture

Max Dowman and Declan Rice

Fotó: Getty Images

"Még én sem lettem volna olyan magabiztos 15 évesen, mint ő most.
Csendben ültem volna a sarokban. Ha valaki nem szólt volna hozzám, még véletlenül sem szóltam volna senkihez, míg most úgy érzem, hogy Max különösen magabiztos és rendkívül bízik a képességeiben.
Ráadásul a támogatói hálózat itt hihetetlen, láttam az akadémiát – az, ahogyan dolgoznak, őrületes" - zárta gondolatait Rice.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Az interjú, amely a Premier League "Together Against Suicide" (Együtt az öngyilkosság ellen) kampányát támogatja, olyan témákat is érintett, mint a mentális egészség, a szorongással való küzdelem, valamint az öngyilkosság megelőzése.
Rice különösen hangsúlyozta, hogy mennyire fontos beszélni a mentális egészségről.
"A hozzám legközelebb álló emberekkel" – válaszolta Rice arra a kérdésre, kivel beszélget a problémákról. "Legyen az a legjobb barátom, anyám, apám, barátnőm – egyszerűen azok, akik a legközelebb állnak hozzám.
De még itt, a csapatban is van két-három srác, akivel őszintén beszélhetnék, ha rosszul érezném magam.
Nekem néha nem is tűnik fel, de úgy érzem, hogy a futballban, még az aggodalmak ellenére is, ez a kapcsolódás nagyon fontos dolog a játékosok számára.
Aggódunk a meccsek miatt, a játék miatt, a történtek miatt. Néha van, hogy valaki az egyik nap repdes a boldogságtól, másnak pedig teljesen magába zárkózik.
Néha én is ilyen vagyok. Néha nagyon jó kedvem van és pezsgek, de vannak napok, amikor ha nem is vagyok lehangolt, de nem is vagyok olyan jó kedvű. Az lenne a lényeg, hogy mindig megtaláljam az egyensúlyt."
picture

Declan Rice

Fotó: Getty Images

"Az viszont úgy érzem, ha valaha is nagyon-nagyon lehangolt lennék, vagy valami hasonló, akkor biztosan beszélhetnék a legközelebbi barátaimmal, vagy két-három emberrel itt, ami nagyon pozitív dolog.
Sajnos sokan nem érzik úgy, hogy bárkivel beszélhetnek, ezért úgy érzem, hogy szerencsés vagyok, hogy én megtehetem."
Rice azt is reméli, hogy ha nyíltan beszél ezekről a nehéz témákról, akkor másokat is bátoríthat vele a sportágon belül is, hogy nyugodtan mondják el az érzéseiket a társaiknak, és mindenki segítsen azoknak, akiknek nehézségei vannak.
Forrás: TNT Sports

Ha úgy érzi, hogy azonnali segítségre van szüksége Önnek, szerettének, barátjának, ismerősének, vagy munkatársának, a nap 24 órájában lehetősége van támogatást kérni ezen az online felületen vagy az alábbi telefonszámokon.
Este 7 és reggel 7 óra között ingyenesen és anonim módon hívható telefonszám: +36 80 505 390
A nap minden órájában térítésmentesen hívható telefonszám: 116-123
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés