Ott játszik, ahol kell - Bellingham kész alkalmazkodni az Mbappé-helyzethez
Jude Bellingham úgy érzi, hogy támadóként a leghatékonyabb a pályán, de a Real Madrid játékosa azt is elmondta a szerdai BL-meccsük előtt, hogy hajlandó alkalmazkodni a csapathoz, és más szerepkörben is focizni, mert az a legfontosabb, hogy nyerjenek.
Jude Bellingham
Fotó: Getty Images
Jude Bellingham kulcsjátékos volt a tavalyi szezonban a Real Madridnál mind a Bajnokok Ligájában, mind a spanyol bajnokságban, és rendkívül nagy szerepe volt abban, hogy a csapata mindkét sorozatot meg tudta nyerni.
Azonban amióta megérkezett a Realhoz a franciák szupersztárja, Kylian Mbappé, Bellingham kevesebb szerepet kapott a támadásokban.
A 21 éves játékos tavaly álomszerű kezdéssel indította a bajnoki menetelését, az első kilenc LaLiga-meccsén nyolc gólt szerzett, a mostani szezonban azonban kilenc meccsen mindössze kétszer talált a kapuba - az is csak az utolsó két találkozón, novemberben (a Leganes és az Osasuna ellen) jött össze neki.
"Ez pont olyan, mint bármelyik helyzet az életben, amikor alkalmazkodni kell valamihez" - mondta Bellingham kedden a riportereknek.
"Kicsit változtatni kellett a dinamikán, a játékstíluson és a felfogáson, de megmutattam, hogy különböző pozíciókban is tudok játszani. Kicsit jobban szeretem elöl lenni, de ez igazából nem fontos számomra.
Hajlandó vagyok bárhol játszani, ahová csak tesznek, nem igazán befolyásol a poszt.
"Mindig úgy állítjuk össze a csapatot, hogy nyerjünk ... Tavaly nyáron érkeztem, a klub pedig akkor épp elveszítette Karim Benzemát, az egyik legjobb játékosát.
Keletkezett egy űr, és ez volt a módja annak, hogy kompenzáljuk a kialakult gólhiányt. Idén szerződtettük a generáció egyik legjobb játékosát, aki hihetetlenül sok gólt tud lőni. Ennyi. Az én szerepem is meg fog változni, és erre teljes mértékben készen állok" - tette hozzá Bellingham.
Hetek óta téma a Real Madrid támadósorának helyzete, például Thierry Henry is egy kimondottan heves reakcióban elemezte, hogy Mbappé mennyire nem működik jól a posztján, ellenben Bellingham úgy viselkedik a pályán, mintha ő lenne a csapat kilencese.
A Real szerdán a Bajnokok Ligájában a Liverpool ellen lép pályára, vasárnap pedig a Getafét fogadják a spanyol bajnokságban.
Forrás: Reuters
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)