Bajnokok Ligája, szerdai előzetes: Szokatlan helyzetben fut össze a Liverpool és a Real Madrid
Bajnokok Ligája: A heti program talán legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésére szerdán, az Anfielden kerül sor a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában: Szoboszlai Dominik csapata, az angol bajnokságban listavezető Liverpool a címvédő Real Madridot fogadja.
Szoboszlai Dominik - Liverpool
Fotó: AFP
Liverpool-Real Madrid a szerdai slágermeccs
A két sztárcsapat az elmúlt években kétszer is a döntőben találkozott egymással, 2018-ban Kijevben (3-1), 2022-ben pedig Párizsban (1-0) a királyi gárda nyert, amely idén tovább javította rekordját, s júniusban már 15-ödször hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát.
A legújabb összecsapásukat a megszokottól némileg eltérő helyzetből várják, mert amíg a Liverpool százszázalékos teljesítménnyel vezeti az új lebonyolítású BL tabelláját, addig a Real csupán a 18. úgy, hogy eddigi négy meccsén kétszer nyert, kétszer viszont kikapott - a Lille-től és az AC Milantól.
A szerdai csatát Szoboszlaiék a Premier League éllovasaként kezdik. Vasárnapi bajnoki sikerükkel, amelyhez kellett a magyar válogatott csapatkapitányának idénybeli első gólja is, már nyolc pont az előnyük a tabella élén. Hétvégén győzött a Real Madrid is, mégpedig a Leganés otthonában, s ezzel - egy meccsel kevesebbet játszva - a második helyen áll a Barcelona mögött, négy pont lemaradással.
A liverpooli mérkőzésnek lesz egy nagy hiányzója a vendégeknél Vinícius Junior személyében, aki a vasárnapi bajnokin combizomsérülést szenvedett, s néhány hetet ki kell hagynia.
A spanyol gárda legutóbb 2023 februárjában vendégeskedett az Anfielden, akkor 5-2-re nyert annak ellenére, hogy a 14. percben 2-0-s hátrányban volt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/26/image-432b2a44-7b2f-49ad-ab63-12b4c15606b2.jpeg)
Vinicius Junior
Fotó: Getty Images
Szerdán egy másik érdekesnek ígérkező párharcot is rendeznek Angliában, az Aston Villa vendége a Juventus lesz. A hazai klub ezt megelőzően legutóbb az 1982/83-as idényben szerepelt a legjobbak között a nemzetközi porondon, amikor a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában címvédőként a negyeddöntőben búcsúzott. Akkor is a Juventus volt az ellenfele - a torinóiak 1983 márciusa óta először lépnek pályára a Villa Parkban -, s az olaszok a Paulo Rossi, Michel Platini, Zbigniew Boniek trióval a támadósorban elütötték a birminghamieket a továbbjutástól.
Az Aston Villa jelenleg a nyolcadik, a Juventus pedig a 11. a tabellán.
Öt csapat négy forduló után - félidőben - még pont nélkül áll, közülük a 33. Sturm Graz és a 35. Crvena zvezda szerdán lép pályára. Előbbi a VfB Stuttgartot, utóbbi pedig a Gironát fogadja, míg a Bologna, amely az egyetlen szerzett gól nélküli csapat a mezőnyben, a Lille-t látja vendégül.
Kilenc mérkőzéssel folytatódik szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 5. forduló:
- Crvena zvezda (szerb)-VfB Stuttgart (német) 18.45
- Sturm Graz (osztrák)-Girona (spanyol) 18.45
- Liverpool (angol)-Real Madrid (spanyol) 21.00
- PSV Eindhoven (holland)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.00
- Dinamo Zagreb (horvát)-Borussia Dortmund (német) 21.00
- Celtic Glasgow (skót)-Club Brugge (belga) 21.00
- AS Monaco (francia)-Benfica (portugál) 21.00
- Aston Villa (angol)-Juventus (olasz) 21.00
- Bologna (olasz)-Lille (francia) 21.00
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4103.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4010.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4067.png)