Bajnokok Ligája, szerda: Három újonc is bemutatkozik, slágermeccset játszanak Manchesterben
Bajnokok Ligája - A tavalyi döntő két csapatának, a Manchester Citynek és az Internazionalénak a rangadója lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának slágermérkőzése.
Pep Guardiola
Fotó: Getty Images
A tavalyi döntő párosítása lesz a szerdai nap slágermérkőzése - ELŐZETES
A találkozó esélyese egyértelműen az angol csapat, mivel remekül rajtolt az új idényben, eddig mind az öt összecsapását megnyerte, igaz, a Szuperkupában városi riválisát, a Unitedet csak tizenegyesekkel győzte le. Josep Guardiola vezetőedző tanítványai a Premier League-ben eddig rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtottak, négy meccsen 11 gólt szereztek és csupán hármat kaptak. A Manchester City remeklésében elévülhetetlen érdemei vannak Erling Haalandnak, ugyanis a norvég csatár egymaga kilenc gólnál tart az angol bajnokságban, amivel megdöntötte Wayne Rooney csúcsát az első négy kört tekintve.
Szintén a szigetországiak mellett szól, hogy lassan két éve, 2022 novembere óta nem kaptak ki hazai pályán, legutóbbi vereségük után lejátszott 46 összecsapásukból 39-et megnyertek és hétszer döntetlent játszottak az Etihad Stadionban. Nemzetközi szinten is elképesztően hosszú a Manchester City hazai veretlenségi sorozata: 2018 szeptembere óta 28 győzelem és három döntetlen a mérlegük.
Bár az Internazionale szintén veretlen még a szezonban, de korántsem a várakozásoknak megfelelően kezdett, ugyanis a Serie A-ban két siker mellett kétszer csak döntetlenre futotta az erejéből. Az olasz bajnok milánóiak ráadásul úgy utaznak a BL egyik nagy favoritjának otthonába, hogy éppen idegenben gyengélkednek, a Genoa és a Monza vendégeként sem tudták begyűjteni a három pontot.
Megkezdi szereplését a BL-ben az idei döntő vesztese, a Borussia Dortmund is, amely a Club Brugge vendége lesz a nyitófordulóban. Szerdán három újonc is bemutatkozik a BL-ben: a Bologna a Sahtar Donyecket fogadja, míg a Slovan Bratislava a Celtichez, a Girona - amelynél nem került be a BL-keretbe Yaakobishvili Antal - pedig a Paris Saint-Germainhez látogat. Utóbbi nemcsak a legrangosabb európai kupasorozatban, hanem a nemzetközi porondon is debütáns lesz.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló:
Bologna (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 18.45
Sparta Praha (cseh)-Red Bull Salzburg (osztrák) 18.45
Club Brugge (belga)-Borussia Dortmund (német) 21.00
Celtic Glasgow (skót)-Slovan Bratislava (szlovák) 21.00
Manchester City (angol)-Internazionale (olasz) 21.00
Paris Saint-Germain (francia) - Girona (spanyol) 21.00
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4222.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4215.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4471.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4291.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4094.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/104368.png)