Nem a Szuperliga jelenti az igazi veszélyt a BL-re, hanem a futball legnagyobb betegsége

Évek óta nyilvánvaló, hogy a Bajnokok Ligája csoportköre egyre kevesebb vonzerővel bír. A nagyok – ha épp nem egy szétesés kellős közepén vannak – félgőzzel is simán megoldják a továbbjutást, többnyire a csoportelsőséget is. A kicsik – ha épp nem szaladnak bele valami nagyon durván extra felülteljesítésbe – teljesen esélytelenek velük szemben, és sokszor már az is a csoda kategória, ha egy egyszerűbb négyesből továbbjutnak.

Kivételek minden évben vannak. A mostani szezonban például a Manchester United botladozását kihasználva – és a Galatasarayt megelőzve – beverekedte magát a nyolcaddöntőbe a København. A PSV az előző szezon francia meglepetéscsapatát, a Lenst és a mélyrepülését folytató Sevillát átugorva szintén továbblépett. Az F csoport pedig az utolsó pillanatokig izgalmas maradt, még az is benne volt, hogy a Paris Saint-Germain lesz a halálcsoport áldozata.

Csakhogy itt a mennyiség is számít. Ha egy olyan szintű sorozatban, mint amilyen a Bajnokok Ligája, évente mindig csak egy-egy érdekesebb sztori van, ha a nyolcból legfeljebb kettő csoport hoz körömrágós izgalmakat, ott valami nagyon rosszul működik. Ha pedig rosszul működik, akkor azt ki kell javítani, ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy a nézők elveszítik az érdeklődésüket, és valami más sorozatot, ne adj isten sportágat keresnek.

Nem feltétlenül a Szuperligával szemben, mert a felvázolt koncepció továbbra sem tűnik különösebben kecsegtetőnek, ráadásul minden jel szerint a nyilvános támogatását is elveszítette. Most épp a Real Madrid-Barcelona duón kívül nincs olyan klub, amely teljes mellszélességgel ott áll a decemberben újra bejelentett sorozat mögött, ám ez nem jelenti azt, hogy az európai labdarúgással minden a legnagyobb rendben.

Részben erre a helyzetre találták ki a Bajnokok Ligája új formátumát, amely több mérkőzést, több rangadót, kiegyenlítettebb párharcokat és izgalmasabb első szakaszt ígér. Ez a ráncfelvarrás tagadhatatlanul ráfért már a sorozatra, de még ha be is váltja a hozzá fűzött reményeket, a problémák egy része megmarad. Mert leginkább arra kellene megtalálni a választ, hogyan lehetne visszafordítani azt a tendenciát, miszerint az elit egyre jobban eltávolodik a mezőny többi részéről.

A régi csoportkörös rendszert épp az nyírta ki, hogy ma már a topligás kluboknak is csak egy nagyon szűk része tartozik az elithez, és sorolható a végső győzelemre esélyesek közé. Gondoljunk bele: a mostani szezonban hány csapatról tudnánk azt mondani, hogy egyértelmű favorit a címre? A címvédő Manchester City nyilván ott van. A tavalyi BL-döntős Inter is. A repedések ellenére számolni kell a Bayern Münchennel. A sérülések ellenére a Real Madriddal. A tapasztalatlanság ellenére az Arsenallal.

Van még valaki? Az identitáskrízisben lévő Barcelona? A pénzt évek óta két kézzel szóró, de a profi klubmodell kialakításával csak mostanában kísérletező Paris Saint-Germain? Esetleg az Atlético Madrid, amely kétszer már majdnem rácáfolt az erőviszonyokra, de csak majdnem? A többiek pedig még attól is hihetetlenül messze vannak, hogy akár csak elméleti síkon emlegessük őket a lehetséges BL-győztesek között.

Most ott tartunk, hogy már nem csak a csoportkörből hunyt ki a szikra, de még a nyolcaddöntők sem tűnnek különösebben izgalmasnak. Van egy Inter-Atlético párharc, amely hozhat jó meccseket, egy papíron jól csengő Barcelona-Napoli, két formán kívüli csapattal, és ezzel nagyjából a sor végére értünk. Pár évvel ezelőtt még arról beszéltünk, hogy a BL a nyolcaddöntőben indul be igazán, ma már ez egyre inkább a negyeddöntőkre igaz.

Mondhatnánk persze, hogy ez csak egyszeri eset volt, nem kell aggódni, az előző szezonokban még izgalmasabbak voltak. Nyilván van benne igazság. De a futball tendenciáit elnézve ez inkább egy pillanatkép a jövőről, mintsem egy véletlenszerű hiba a rendszerben. Mint amikor az olvadó jégsapkákról beszélnek a tudósok. Nem lehet azt várni, hogy majd visszanőnek maguktól, amikor ugyanúgy szennyezzük tovább a bolygót.

Érdemes összehasonlítani, milyen egyenlőtlen bértömegek feszülnek egymásnak a nyolcaddöntőben.

Mindössze egy olyan párharc van, ahol relatíve közel vannak egymáshoz a klubok, és ez pont az egyetlen épkézláb rangadó a tizenhat között. A legdurvább különbség a København és a Manchester City között van, az angolok 12-szer annyit utalnak a játékosoknak, mint a dánok. Kevin De Bruyne és Erling Haaland fizetése is meghaladja azt az összeget, amit a teljes keretért fizet a København. Mégis hogy lehetne ekkora különbséget ledolgozni?

Nyilván nem minden oldható meg pénzzel. A másik manchesteri csapat 234 millió eurós bértömeget cipel, mégis tökutolsó lett a København és a Galatasaray mögött. Bizonyos határok között még le is lehet dolgozni a versenyhátrányt, de mindig annak lesz a legnagyobb esélye, aki a legtöbbet tudja elkölteni. Vagyis arra a kérdésre kell megnyugtató választ adni belátható időn belül, hogy tudnának többen elkölteni annyit, hogy legalább versenyben legyenek.

Mert ha ezt nem sikerül megfejteni, a BL előbb vagy utóbb teljes unalomba fullad, a nézők elpártolnak, a bevételek csökkenni kezdenek, az UEFA befolyása pedig lassacskán elpárolog. Esetleg jön egy pénzember (vagy egy egész állam), amely kiegyenlítettebb rendszert ígér, amelyben több klub felzárkózhat a megtépázott elithez. Elsősorban ez az a veszély, amivel foglalkoznia kell az UEFA-nak, ha meg akarja őrizni az európai futballban betöltött szerepét.

A pénzügyi adatok a Capology oldaláról származnak.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!