Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Most akkor újraindult az Európai Szuperliga? Veszített az UEFA és a FIFA? Mit jelent a bíróság ítélete?

Németh Dániel

Frissítve 22/12/2023 - 19:02 GMT+1

Az Európai Unió bírósága csütörtökön kimondta: a FIFA és az UEFA az uniós joggal ellentétesen döntött, amikor megakadályozta az Európai Szuperliga létrehozását. A döntést az SZL-t támogató klubok közül a Real Madrid és a Barcelona is üdvözölte, közben viszont mindkét szövetség úgy érzi, továbbra is erős pozícióban van. De mit jelent a bíróság határozata?

Florentino Pérez és Aleksander Čeferin egy 2018-as mérkőzésen - Fotó: Mike Kireev

Fotó: AFP

Olyan döntés született, amit mindkét fél győzelemként könyvelt el.

Bár az UEFA és a FIFA abban reménykedett, hogy csütörtökön végleg lezárhatják az Európai Szuperligát, az Európai Unió bírósága úgy ítélte meg: szabálytalanul jártak el, amikor elgáncsolták a szakadár versenysorozatot, az alapítókat pedig szankciókkal fenyegették.
A döntés ettől függetlenül nem tragikus a két szövetségre nézve, a bíróság ugyanis azt is kimondta: az ítélet nem jelenti azt, hogy kötelező engedélyezni az Európai Szuperliga megalapítását. Röviden összefoglaltuk, mit érdemes tudni a helyzetről.

Hogyan indult el az Európai Szuperliga?

Az ötlet, miszerint Európa legnagyobb klubjai erejüket egyesítve önálló sorozatot hozzanak létre, nem új keletű. Konkrét lépéseket azonban 2021 áprilisában tettek, amikor 12 klub bejelentette a Bajnokok Ligája riválisának szánt Európai Szuperliga létrejöttét. A kezdeményezés három napon belül összeomlott, három kivételével minden klub távozott – csak a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus tartott ki mellette. (Utóbbi idén júliusban távolodott el tőle.)
picture

Jude Bellingham és Luka Modric

Fotó: Getty Images

Ez a trió jogi útra terelte az ügyet, azt állítva, hogy az UEFA és a FIFA szabályai ellentmondanak az Európai Unió törvényeinek. Tavaly decemberben az Európai bíróság arra a döntésre jutott, hogy a két szövetség szabályzata nem sérti a törvényeket, tehát megtilthatja a kluboknak egy új versenysorozat létrehozását. A végső ítéletet azonban a nagytanács hozta meg, amely most kimondta: az UEFA és a FIFA túl messzire ment, amikor szankciókat helyezett kilátásba a kilépni szándékozókkal szemben.

Mit mondott a bíróság?

„A FIFA és az UEFA klubok közötti labdarúgó-versenyek előzetes jóváhagyására vonatkozó szabályai ellentétesek az Európai Uniós joggal.”
Ezen kívül azt is megállapították, hogy a szövetségek szabályzatának átláthatóan, objektíven, diszkriminációmentesen és arányosan kell működniük, vagyis nem büntethetik azokat, akik más versenysorozatokban szeretnék folytatni. A bíróság álláspontja szerint ezek a szempontok nem érvényesültek az UEFA és a FIFA szabályzatában, ennek megfelelően visszaéltek a helyzetükkel.
picture

Aleksander Ceferin

Fotó: Getty Images

Bár a szövetségek abban bíztak, hogy helybenhagyják a tavalyi ítéletet, ami megerősítette volna a pozíciójukat, az ítélet nem annyira rossz a szempontjukból. A bíróság ugyanis csak azt vizsgálta, hogy a szabályzatuk (amit Aleksander Čeferin szerint az ügy elindítása óta megváltoztattak) megfelel-e az EU-s törvények szellemiségének. Viszont nem jelent automatikus győzelmet a Szuperliga-pártiak számára, amit a bíróság külön kiemelt.
„Ez a döntés nem jelenti azt, hogy egy olyan sorozatot, mint amilyen a Szuperliga, feltétlenül engedélyezni kellene. A bíróság ebben az ítéletben nem konkrét projektről hozott döntést.”
A bíróság tulajdonképpen azt is elismerte, hogy a két szövetségnek szabályozó és irányító jogköre is van, amennyiben a szabályai átláthatóak és nem diszkriminatívak.

Újraindul az Európai Szuperliga?

Bár az Európai Szuperliga menedzselésével megbízott A22 győzelemként kezelte a döntést, melynek örömére gyorsan be is mutatta az új terveket, egyelőre csak a Real Madrid és a Barcelona állt ki nyilvánosan a projekt mellett.
Az UEFA sajtótájékoztatóján Čeferin mellett ott volt Nasser Al-Khelaifi, az Európai Klubszövetség és a Paris Saint-Germain elnöke, a La Ligát irányító Javier Tebas, és több szervezet közleményét is idézték az eseményen. Elhatárolódott a Szuperligától a PSG, a Bayern München, a Manchester United, a Manchester City, a Chelsea és az Inter is.
Az UEFA egyik feladata, hogy a döntésnek megfelelően módosítsa a szabályait (ez már 18 hónapja elkezdődött), hogy azok teljes egészében megfeleljenek az EU-s jognak. Amennyiben ezt megteszik, a Szuperligának ugyanúgy engedélyhez kell folyamodnia, hogy létrehozhassa a saját sorozatát.

Milyen lenne az Európai Szuperliga?

Az A22 terveiből kiderül: 64 csapatos sorozatot képzeltek el, amely három szintből állna: a 16-16 fős sztár és arany, valamint a 32 fős kék csoportból. Ezek között az adott szezonban nyújtott teljesítmény alapján lehetséges lenne az átjárás, ezzel feloldva a zárt rendszerrel kapcsolatos kritikákat. Az európai szint alján elhelyezkedő kék csoport leggyengébb csapatai minden évben kiesnének a nemzetközi kupából, a helyüket pedig a nemzeti bajnokságokban nyújtott teljesítmény alapján töltenék fel.
Vagyis, ha most érne véget a spanyol bajnokság, a Girona feljutna a kék ligába, ahhoz viszont, hogy a legmagasabb szintre is eljusson, további két szezonon keresztül kellene kiemelkedően teljesítenie a nemzetközi kupában.
A bejelentés legérdekesebb része a közvetítésekre vonatkozik, az ugyanis teljesen ingyenes lenne, a bevételt pedig elsősorban a szponzoroktól remélik behozni.

Mi a helyzet az angol klubokkal?

Amennyiben megvalósulna a Szuperliga, az angol klubok – tekintve, hogy nem tartoznak az EU hatálya alá – nem csatlakozhatnának. Nagy-Britanniában egy ideje dolgoznak egy törvényen, amely létrehozna egy független szabályozóhatóságot a labdarúgásban. Ez megakadályozhatná az angol klubokat abban, hogy csatlakozzanak egy szakadár versenysorozathoz.

Utat nyithat a döntés Szaúd-Arábia előtt?

A döntés kapcsán jogosan merülhet fel a kérdés: ha az UEFA és a FIFA nem akadályozhatja meg alternatív versenysorozatok létrehozását, akkor bárki – Szaúd-Arábiát is beleértve – alapíthat-e önálló ligát. A szaúdiak esetében volt már példa arra, hogy egy egész sportágat beszippantottak, amikor a PGA Tour ellenében létrehozták a LIV Golf Tourt, és jó pár sztárt leigazoltak. Ez a két bajnokság azóta összeolvadt, de azóta sem sikerült kidolgozni az összeköltözés részleteit.
A jövőben ez akár a futballban is elképzelhető lenne, rövid és középtávon azonban nem áll érdekében az országnak olyat tenni, ami nyílt hadüzenet lenne az UEFA-nak és a FIFA-nak. Különösen a FIFA érdekes, amely olyan feltételrendszert szabott a 2034-es világbajnokság rendezésére, aminek csak Szaúd-Arábia felelhetett meg. Ezt a szövetséget aligha kockáztatnák azzal, hogy olyan bajnokságot szerveznek, ami ártana a FIFA törekvéseinek, például a Klubvilágbajnokságnak.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés