Botrány, váratlan fordítás és utolsó perces dráma – ilyen, ha két városi rivális találkozik a BL-ben

A városi rangadók a nemzeti bajnokságok kiemelkedő eseményei. Ha csak nem valamelyik európai metropolisz két teljesen más szintű csapatáról beszélünk – Londonban például akadnak ilyenek – a szomszédok között általában kialakul valamilyen rivalizálás, sok ilyen párharc pedig idővel igazi derbivé nemesedik.

Ha ezek a csapatok Európa top klubjai közé emelkednek, a rivalizálásuk is új színezetet kap. Az olyan sorozatok, mint a Bajnokok Ligája és az Európa-liga/Konferencia Liga szerepe épp a nemzetközi párharcok és rivalizálások kialakulásának lehetővé tétele, az otthonról hozott ellentétek mégis különleges vonást adnak az itt játszott mérkőzéseknek.

Pláne, hogy ezek a párharcok ritkák. Szerdán AC Milan-Internazionale mérkőzést rendeznek a BL elődöntőjében, de az új évezredben ez mindössze a nyolcadik alkalom lesz, hogy két városi rivális egymással találkozik a legrangosabb nemzetközi kupasorozat kieséses szakaszában. Ezek a párharcok így vagy úgy, de mind emlékezetes meccseket hoztak, így a szerdai meccs előtt érdemesnek tartottuk felidézni őket.

Az ilyen meccsek sorát pont a most is találkozó két csapat nyitotta, még a 2003-as elődöntőben. A korszak olasz csapatainak és „az egymást tökéletesen ismerő csapatok” sztereotípiájának megfelelően az első meccs unalmas 0-0-t hozott, a visszavágón azonban már születtek találatok. Az első félidő hosszabbításában előbb Andriy Shevchenko egyéni villanása jutatta előnyhöz a Milant, a hajrához közeledve aztán Obafemi Martins egy lecsorgó után egyenlített.

Így, mivel a két csapat a stadionján is osztozik, nem is lehetett más a párharc vége, mint hogy az ebben az esetben teljesen értelmezhetetlen idegenbeli gólok döntsenek, a Milan javára. Ez idén biztos nem fog előfordulni, a szerény gólszámot annál inkább látjuk megismétlődni.

Két évvel később a két csapat újra összefutott, ezúttal a negyeddöntőben, a párharc pedig itt igazán forróra sikeredett. Pedig sokáig jóval simábbnak nézett ki, mint a korábbi összecsapás: a Milan 2-0-ra nyerte a „hazai” odavágót (Shevchenko és Stam fejeseivel), és már a visszavágón is vezetett egy újabb Shevchenko góllal. És ekkor jött a botrány.

A meccs már az első perctől nagyon feszült volt a durva belépőktől, amikor pedig a hetvenedik percben Esteban Cambiasso egyenlítő gólját szabálytalanság miatt nem adta meg a játékvezető, az Inter szurkolóknál elszakadt a cérna. Tüzes fáklyák repültek a pályára, az egyik pedig telibe találta a Milan kapuját védő Didát, mire a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek. A győzelmet 0-3-al a Milan kapta, az Intert pedig a kiesés mellett négy meccs zárkapuval büntette az UEFA.

A két milánói derbi között sor került egy londoni rangadóra is. A negyeddöntőben rendezett párharcban az erőviszonyok még gyökeresen mások voltak, mint azt talán mai (vagy inkább közelmúltbeli) szemmel gondolnánk. Az abban az évben a Premier League-et veretlenül nyerő legendás Arsenal egyértelmű esélyes volt azzal a Chelsea-vel szemben, ami épp csak belépett a Roman Abramovich-érába.

A továbbjutást mégis a kékek szerezték meg. Pedig sokáig nem így nézett ki: a Stanford Bridge-en 1-1-re végződött az odavágó, a második meccsen pedig Reyes góljával még az Arsenal szerzett vezetést. A hajrát azonban egyértelműen jobban kapta el a Chelsea. Frank Lampard a második félidőben egy kipattanóból egyenlített, majd több veszélyes helyzetet után - köztük egynél a még arsenalos Ashley Cole a gólvonalról mentett – a valószínűtlen hős Wayne Bridge jött, és a 87. percben továbblőtte a vendégeket. Ez a meccs már az új idők előszele volt.

Jó tíz évet ugrunk előre, amíg újra városi rangadót találunk a BL-ben, cserébe ekkor történelmet írt a két csapat: egy madridi derbi révén először találkoztak városi riválisok a sorozat döntőjében. Az Atletico Diego Simeone vezetésével a szezon meglepetéscsapat volt, a Real pedig ekkor már hosszú ideje üldözte tízedik győzelmét a sorozatban.

Sokáig úgy tűnt, ez nem lesz meg. Diego Godín 36. percben szerzett gólja egészen az utolsó pillanatig előnyben tartotta az Atleticót, a ráadásban azonban jött Sergio Ramos és egy ikonikus góllal hosszabbításra mentette a meccset. Ott aztán már nem volt kegyelem, a Real még hármat lőtt az elfáradó riválisnak és végre felemelhette a BL-serleget. Ez a párharc pedig meghatározó lett a következő években.

Megint borítjuk kicsit a kronológiai sorrendet, és a két csapat nem döntős párharcait egyben foglaljuk össze. Egy évvel a lisszaboni finálét követően a negyeddöntőben találkoztak a riválisok, a bűn rossz meccsek egyetlen igazán emlékezetes pillanata pedig az volt, hogy a visszavágó hajrájában Chicharito Hernandez lőtte tovább a Realt. Tegye fel kezét, aki egyáltalán emlékezett, hogy a kis mexikói megfordult Madridban.

Két évvel később az elődöntő már jóval emlékezetesebbre sikeredett. Az odavágó Cristiano Ronaldo triplájával 3-0-s Real-sikerrel zárult, de ez nem jelentette, hogy eldőlt a párharc. A visszavágón 16 perc után már kettővel vezetett az Atletico, és nem volt messze az egyenlítéstől sem. Isco a félidő előtt szerzett szépítése aztán reálisan eldöntötte a párharcot, de a hazaiak nagy küzdéssel tették emlékezetessé a meccset.

A két felidézett párharc közé befért a két évvel korábbi döntő visszavágója is. A történelem annyira ismételte önmagát, hogy megint született egy Ramos-gól, igaz, ezúttal ez előnyt jelentett a Realnak. A második félidőben viszont az Atleticónak is sikerült az egyenlítés, Yannick Carrasco találatával. És itt még a hosszabbítás sem döntött, csak a tizenegyesek, ott is egyetlen hiba. A rutinos Juanfran kapufára lőtt, ismét a Real nyert, az Atletico pedig azóta sem került ilyen közel a trófeához.

Mi pedig 2017 óta nem láttunk újabb városi rangadót, egészen mostanáig. Nem csak az ilyen derbik, de maga az Inter és Milan is nagy visszatérő ezen a szinten, így már csak ezért is érdemes figyelemmel követni a párharcot. Ezt élő eredménykövetőnkben az Eurosport.hu-n és az Applikációban is megtehető!