Tóth Balázs, a Blackburn Rovers és a magyar válogatott kapusának állapotáról jó hírek érkeztek, a vártnál előbb visszatérhet
Lehetséges, hogy már decemberben visszatérhet a pályára Tóth Balázs, az angol másodosztályú Blackburn Rovers és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.
Videón Szoboszlai Dominikék edzése: a Real Madridot fogadja a Liverpool a Bajnokok Ligájában
Videó forrása: SNTV
Valérien Ismaël vezetőedző csütörtökön azt nyilatkozta a klub honlapján, hogy a magyar futballista térdsérülés miatt legalább három hónapig nem játszhat. Lucza Gábor, a World in Motion menedzseriroda munkatársa pénteken elmondta, Tóthot porcleválás miatt Londonban már meg is műtötték, és a beavatkozást végző orvos szerint jóval hamarabb visszatérhet a pályára.
Lucza kifejtette: szerda este még úgy volt, hogy a jövő hét elején Manchesterben kerül sor az operációra, a Blackburn viszont minden követ megmozgatott, így végül csütörtökön késő délután a fővárosban megtörtént a beavatkozás. Ismaël még ezt megelőzően adta az interjút, ezért jósolhatott háromhónapos kihagyást, ráadásul neki is volt egy hasonló sérülése, azzal a különbséggel, hogy az ő esetében vissza kellett varrni a porcot, és az valóban ennyi kényszerpihenővel jár.
Tóth Balázs esetében azonban más a helyzet, neki "csak" kivették a porcot és megtisztították az ott lévő területet. Az orvos szerint nagyon jól sikerült az operáció. Azt mondta, az átlagos felépülési idő nagyjából hat hét, sőt, ha minden jól megy, ebből lehet négy hét, de komplikáció esetén is maximum nyolc hét kihagyás várhat a kapusra, ami sokkal jobb hír az előzetesen jósolt 12 héthez képest.
"Ha optimisták vagyunk, lehet, hogy már decemberben pályára léphet Balázs. Tegnap este már visszatért Manchesterbe, most néhány nap pihenő következik, a jövő héten pedig elkezdődik a rehabilitáció" - magyarázta Lucza.
Tóth térde kedd este, a Bristol City otthonában 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzés hajrájában sérült meg, ezért a 89. percben le kellett cserélni. A nemzeti csapat legutóbbi három mérkőzésén kapuban álló Tóthra a világbajnoki selejtezősorozat utolsó két fordulójában is számított volna Marco Rossi szövetségi kapitány, de helyére a sérülése miatt Demjén Patrikot hívta. A válogatott jövő csütörtökön Örményországban játszik, vasárnap pedig Írországot fogadja.
- Fogadási botrány: Több ezer játékos érintettségét vizsgálják, tizenkilenc embert már letartóztattak
- Már dobogós a Ferencváros, hazai győzelemmel egyre közelebb a továbbjutáshoz az Európa-ligában
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)