A magyar válogatott korábbi kapusa két szerzett ponttal is elégedett lenne az első két világbajnoki selejtezőn

Vb-selejtezők - Petry Zsolt korábbi válogatott kapus már azzal elégedett lenne, ha a nemzeti együttes két pontot gyűjtene a 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek szeptemberi rajtján, amikor szombaton Írországban lép pályára, majd három nappal később Portugáliát fogadja.

Mourinho nem tudta BL-főtáblára vezetni a Fenerbachét, egy év után menesztették posztjáról

Videó forrása: SNTV

"Két ponttal kiegyeznék, az egy jó indulás lenne. Ha a portugál csapat hetven-nyolcvan százaléka százaléka jó napot fog ki, akkor a meccs kimenetele valószínűleg egyértelmű. Ha gyengébb napot fognak ki, akkor bátor, céltudatos játék kell a jó eredmény eléréséhez" - jelentette ki a közmédiának adott interjúban a török Samsunsport kapusedzője, aki arra is emlékeztetett, hogy tavaly a magyarok 2-1-es vereséget szenvedtek az írektől barátságos találkozón.
A 38-szoros válogatott Petry Zsolt a kapusposzt kapcsán úgy vélekedett - kiemelve hogy ez pusztán a személyes véleménye -, az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers hálóőrét, Tóth Balázst kezdetné Dublinban, amit azzal indokolt, hogy a Championshipben pontosan azt a közeget és stílust tapasztalja meg hétről hétre, amelyben az ír csapat is futballozni fog.
"Fejlődik a török bajnokság, ezért Szalai Attila számára jó döntés volt visszatérni még akkor is, ha jelenlegi csapata, a Kasimpasa nem igazán szerepel jól. Mocsi Attila szerintem alulértékelt játékos a Rizesporban. A fejjátéka, a labdakihozatala, a megvívott párharcai, a 16-oson belüli védekezése mind arra predesztinálják, hogy ott legyen a válogatott keretében" - beszélt az 58 éves szakember a Törökországban játszó két védőről, majd a Galatasarayban futballozó Sallai Rolandról is szót ejtett.
"Nem hiszem, hogy gondot jelentene számára, hogy a válogatottban más poszton, támadóként kap lehetőséget. Sokkal inkább az lehetett a nehezebb átállás, hogy a klubjában jobb oldali védőként számítanak rá".
Kapcsolódó:
Petry saját klubja kapcsán kifejtette, a bajnokságban a harmadik hely megismétlése csak akkor lehetséges, ha játékosok - főleg mentálisan - elbírják a kettős terhelést, amit majd a Konferencia-liga jelent. Szerinte a keretben megvan a potenciál, hogy ismét az első hat-hét közé befusson. A harmadik számú kupasorozatban bízik a továbbjutásban, ehhez szerinte hét-nyolc pontot kell gyűjtenie a Samsunspornak.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés