Erre a munkára csak egy őrült mondhatott igent, mégis hatalmas siker lett a biztosnak tűnő bukásból

A Harry Potter-sorozat ötödik részében a Weasley-ikrek elmélkednek arról, hogy nekik mindenből V-t, azaz várakozáson felülit kellett volna kapniuk, mert már azzal felülmúlták a várakozásokat, hogy egyáltalán beültek vizsgázni.

A szellemességükből pofátlanul merítve azt mondhatnánk: a Bologna már azzal kiérdemelte a négyesnek megfelelő V-osztályzatot, hogy a radikális változásokat hozó nyarat követően nem omlottak össze. Egyelőre azonban a csillagos ötöst is megérdemli az emilia-romagnai klub, mert a szezon hajrájához közeledve úgy tűnik, egy kicsivel még a tavalyi teljesítményüket is túlszárnyalják.

Mindez alapvetően ellentmond annak, amit a túlteljesítő csapatoktól megszoktunk. A túlteljesítés a logikájából következően fenntarthatatlan hosszabb távon, mivel sokkal vékonyabb a határ a győzelem és a vereség között. Ha pedig a képességeik felső határát feszegető játékosokban megbillen valami, némileg kimerülnek testben, fejben, netán mindkettőben, a felülteljesítés gyakran masszív alulteljesítésbe csap át.

Tavaly ilyesmin ment keresztül a Napoli, amely a szinte verhetetlen bajnokcsapatát egy halom félkegyelműre cserélte az eredmények alapján, holott a keret alig változott, 2017-ben pedig még látványosabb volt a kontraszt a Leicester Citynél, amely az angol bajnokság címvédőjeként a kiesés elől menekült a szezon nagy részében.

Hogy miért kalkulálható a túlteljesítők visszaesése, azt nem nehéz megfejteni. A határaikat feszegető játékosok formája menetrendszerűen visszabillen a korábban megszokott szintre, hirtelenjében megnő a terhelés az európai kupasorozatok miatt, ráadásul a nagyok is előszeretettel fölözik le a keret legizgalmasabb játékosait. Mindez a Bologna esetében sem volt másképp, ráadásként azonban volt még egy súlyos faktor, ami a klub ellen dolgozott: az edzőváltás.

Amikor egy váratlan sikerből hosszabb távon is fenntartható, sőt, helyenként fejleszthető folyamat lesz, ott a háttérben rendszerint van egy edző, aki játékosmozgástól függetlenül biztosítja a szükséges alapokat. A Bologna sikerében kétségtelenül oroszlánrészt vállaló Thiago Motta azonban a Juventushoz szerződött, vagyis az egyik legfontosabb szellemi támaszát is pótolnia kellett a klubnak.

Tavaly a Bologna volt a Serie A egyik legegyedibb csapata, a lehetőségeihez mérten tökélyre fejlesztett labdabirtoklós-relacionista stílusához nem sok hasonlót találunk Európában, Motta távozásával tehát ezt a koncepciót is ejteni kellett. Az edző mellett ráadásul távozott Joshua Zirkzee, Riccardo Calafiori és a kölcsön lejártával Alexis Saelemaekers. De ki olyan őrült, hogy átvegyen egy szinte bukásra ítélt projektet? Nos, Vincenzo Italiano!

- mondta a Corriere di Bolognának, amikor arról kérdezték, miféle agytekervénygörcs kényszerítette arra, hogy egy jól hallható Sível felelt, ahelyett, hogy némi vaffanculózás kíséretében rácsapta volna Giovanni Sartorira a telefont.

Kihívás az bőven volt a feladatban, Italiano azonban kétségtelenül nem az a fajta, aki megriad az ilyen lehetőségektől. A különböző menedzserjátékok által némileg fényesebbnek jósolt játékospályafutása után (kicsivel több mint 100 meccs jutott neki a Serie A-ban a két veronai klubnál), amatőr csapatoknál kezdett el dolgozni edzőként, itt figyelt fel rá a Serie C-s Trapani.

Italiano egyből feljutott a Trapanival a B-be, a következő idényt pedig már a Speziával kezdte meg, amely az olasz élvonalról álmodozott. Miután a playoffban kiütötték a Frosinonét, fel is jutottak az első osztályba, így a Spezia története során először Serie A-s csapat lett. Italiano ráadásul bent is tartotta a csapatot az első osztályban a finoman szólva is szűkös erőforrások ellenére. (Fun fact: a Speziánál Thiago Motta váltotta.)

A 2021/22-es szezonra az évek óta masszívan alulteljesítő Fiorentinához szerződött, ahol szintén szép sikereket ért el. A bajnokságban két 7. és egy 8. hely volt a mérleg, 2023-ban döntőbe jutott az Olasz Kupában, az Európa Konferencia-ligában pedig kétszer is finalista volt a firenzei csapat.

Italiano firenzei munkásságának némileg vegyes volt a megítélése. Miközben stabilizált egy éveken át kilátástalanul tengődő klubot, és kimondottan jól szerepelt a kupasorozatokban, a stagnáló eredmények és a rendszerszintű hibák hagytak némi hiányérzetet az emberben. Az Italiano védjegyévé vált agresszív letámadás és magasra tolt védelem bizonyos helyzetekben kiválóan működött, időnként azonban úgy tűnt, hogy az edző nincs tekintettel a játékosok korlátaira és a keret képességeire.

A kritikákhoz valószínűleg az is hozzájárult, hogy Italiano felfogása eltér a hagyományos olasz edzőiskolától. Míg utóbbi alapvetően a győzni mindenáron elvet helyezi előtérbe, és nagy hangsúlyt fektet az ellenfél erősségeinek semlegesítésére, addig Italianónál a stílus áll a középpontban, amiből nem hajlandó engedni. Italianóra olyan edzők gyakoroltak hatást, mint Arrigo Sacchi, Pep Guardiola, Jürgen Klopp vagy épp Zdeněk Zeman.

Így fordult elő az a furcsa helyzet, hogy a 2023-as Konferencialiga-döntőben megcserélődtek a szerepek, és hagyományos értelemben a West Ham volt az olasz, míg a Fiorentina a nem olasz fél. A firenzeiek többet birtokolták a labdát (63-37) és többször próbálkoztak lövéssel (17-8), a döntőt azonban a kontrákra berendezkedő és az ellenfél hibáira váró West Ham nyerte 2-1-re.

Ez a mentalitás mindent elmond Italianóról, és talán arra is választ ad, miért lehetőséget látott a Bolognában karriergyilkosság helyett.

Italiano edzői karrierje némileg olyan, mintha mindent alárendelne annak érdekében, hogy felhívja magára a nagyobb klubok figyelmét. Az legalábbis egyértelmű, hogy nem mindig azt várja el a csapatától, ami rövid távon – akár csak 90 percre lebontva – a legnagyobb sikerrel kecsegtet. Igazán nagy ajánlatot azonban nem kapott, a továbblépés lehetőségét a Bologna adta meg, elsősorban a Bajnokok Ligája-indulással.

Ez volt az egyik faktor, amely miatt lehetetlenül nehéznek tűnt az új edző feladata: a Bologna semennyire sem készült fel az európai kupaindulásra, mivel már az Intertotó-kupa is több mint két évtizedes emlék volt, a BL-be (vagyis az esetükben BEK-be) pedig 1964 óta nem tette be a lábát a klub. Ehhez képest az európai kaland (amely nagyban befolyásolhatja Italiano megítélését) rendkívül sikeresen zárult, még ha elsőre az alapszakaszban megszerzett 28. hely nem is tűnik olyan fényes eredménynek.

Italiano csapata mindegyik meccsén versenyképes volt, még a Liverpoolnak is okozott kellemetlen perceket, az pedig egyértelmű fejlődést jelzett, hogy az utolsó három fordulóban még csak ki sem kapott.

"Lehetséges" – mondta az edző, amikor arról kérdezték, lett volna-e esély a továbbjutásra, ha később kezdődik a BL. "Kicsit balszerencsések voltunk a sorsolással. Eleinte nem volt sok pontunk, de a Benfica, a Dortmund és a Sporting ellen megmutattuk, hogy mi is közéjük tartozunk, és jó benyomással távoztunk. A következő években már nem lesz annyira félelmetes a Bologna számára Európa."

A bajnokságban döcögősebb volt a kezdés: noha csak egyszer kapott ki az első tíz meccsen a Bologna, nyernie is csak háromszor sikerült. Októbertől azonban egyértelműen elkezdett felfelé ívelni a csapat formája, egyre többet meg tudott nyerni a szoros meccsekből, és rendre megnehezítette a nagyok dolgát is.

A BL-ből való kiesés szintén pozitívan hatott a teljesítményre, hiszen csak a bajnokságra és a kupára kellett összpontosítaniuk. 2025-ben egyetlen meccsen szenvedett vereséget Italiano csapata, holott játszott az Interrel (2-2), a Ranierivel megtáltosodó Romával (2-2), a Milannal (2-1), a Lazióval (5-0), a kupában pedig az Atalantával (1-0).

Ha már a kupa szóba került: az Empoli 3-0-s legyőzésével fél lábbal már döntőben van a Bologna, és ha nem szúrják el katasztrofálisan a visszavágót, 51 év után játszhatnak finálét a Coppa Italiában.

Ez önmagában remek lehetőség az Európa-liga-indulásra, de még az is előfordulhat, hogy a Bologna jövőre is ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján, jelenleg ugyanis a 4. helyen áll a Serie A-ban, ugyanannyi ponttal, mint a Juventus. A Bologna sorsolása finoman szólva nem egyszerű, három hét alatt összecsap a Napolival, az Atalantával és az Interrel is, és még a Juventus, a Milan és a Fiorentina ellen is pályára lép, de idén nem nagyon riadtak meg a papíron erősebb riválisoktól sem.

Akárhogy is alakuljon a hajrá, az biztos, hogy ezzel a szezonnal Italiano magasabb polcra került, ami végre megnyithatja az utat a nagyobb csapatok felé. Az idei Bologna egészen más stílusban futballozik, a hatékonyságából és az eredményességéből azonban semmit sem veszített, ami mindenképpen figyelemreméltó abból kiindulva, mennyire kevés ideje volt az edzőnek.

A kettős terhelés ugyanis azt jelentette, hogy a szezon első felében a Bologna is zömmel csak regeneráló edzéseket végezhetett a meccsek között, pár hónap után mégis látható volt Italiano munkája. A keret ráadásul a jelek szerint jobban illik a játékfelfogásához, mint amivel Firenzében dolgozott, így a korábban kifogásolt rendszerhibák is ritkábbak.

Ezt a potenciális kérőinek is szem előtt kell tartaniuk: Italianót csak akkor érdemes leigazolni, ha a keret már most alkalmas a játékára, vagy hajlandóak az igényei szerint átalakítani azt, ő ugyanis nem fog kompromisszumokat kötni.

A leginkább magától értetődő hely az Atalanta lenne, amely ugyan nem tartozik a tradicionális nagyok közé, de Gasperini alatt meghatározó tényezővé vált Olaszországban. A két edző stílusa nem áll messze egymástól, ugyanúgy emberfogásos védekezést alkalmaznak intenzív letámadással (a Bologna PPDA-mutatója jelenleg a legjobb Olaszországban, 7.47-tel), és elsősorban a szélekről próbálják a helyzeteket kialakítani.

A játékrendszerek közti különbség ellenére (az Atalanta évek óta 3-4-3-ban játszik, míg Italianónál a 4-3-3 az alap) nem okozna kultúrsokkot a játékosokban, ha azt az irányt választaná a bergamói klub.

De az sem lenne azonban meglepő, ha valamelyik nagyobb klub a kiábrándító szezonját követően benne látná a megoldást, legyen szó a Milanról vagy épp a Juventusról. Ha pedig az észak-olasz óriások nem kérnek belőle, Rómában valószínűleg szívesen látnák a karizmatikus, és a kihívásoktól szemmel láthatóan nem tartó edzőt.