A Juventus francia predátora gyorsan fejlődik, ászt húzhatott vele a klubja nyáron
A Serie A-ban 13 forduló után továbbra is veretlen Juventusból két védő, Pierre Kalulu és Andrea Cambiaso mellett a középső középpályás Khephren Thuram emelkedik ki felfelé. A világbajnok, Eb-aranyérmes Lilian Thuram kisebbik, 23 éves fia bizonyult a Milan-Juve rangadó legjobbjának, még edzője, Thiago Motta is kiemelte őt a meccs utáni nyilatkozatában.
Khephren Thuram fizikálisan elnyűhetetlen © MARCO BERTORELLO / AFP
Fotó: AFP
"Végre van egy edző, akivel ez a csapat sokkal látványosabban tud játszani, több variációt tud teljesíteni. Meg sokkal érdekesebb nevekre tudnak rámenni, mondjuk Khephren Thuramra."
Ezt Szabó Christophe említette az azóta megszűnt Hot Topic szeptember 4-i szezonbeharangozó műsorában. Thiago Motta Juventusa azóta megmutatta, hogy védekezésben elég stabil tud lenni, a látványos játéktól viszont még távol áll, mondjuk Lipcsében pazar győzelmet aratott a Juve a Bajnokok Ligájában.
A Nice-től nyáron szerződtetett Khephren Thuram viszont tényleg eléggé érdekes játékos, aki olyan poszton szerepel a középpálya közepén, amely megint eléggé felértékelődött – lásd a Manchester City aranylabdása, Rodri, a liverpooli Ryan Gravenberch, az arsenalos Declan Rice, vagy az AC Milanban remeklő Tijjani Reijnders játékát.
A Parma, a Juventus és a Barcelona egykori világbajnok, Eb-aranyérmes védőklasszisa, Lilian Thuram két kiváló futballistát adott a világnak, a 27 éves Marcus Thuram, az Internazionale támadója a Serie A egyik legjobbja ebben a szezonban, a nála néggyel fiatalabb Khephren pedig a Juventusban mutat egyre érettebb játékot.
Úgy tűnik, Manuel Locatelli mellett ő lehet az ideális választás a Juve középpályájának közepén, a Milannal játszott szombati, penetráns színvonalú 0-0-s döntetlen során éppen Thuramot választották a mérkőzés legjobbjának.
"Khephren Thuram volt ennek a Milan-Juventus mérkőzésnek az ásza, nem veszített párharcot - a pálya közepén. Lehet, hogy azt mesélte el neki Lilian, hogy Vieira hogyan csinálta a dolgát. Szörnyeteg a csávó" – mondta róla Baumstark Tibor a Nem futball, calcio! podcast november 26-i A bravúrjobbhátvéd című adásában.
Kiváló fizikai adottságai vannak, 192 centi magas, erős, és ezt elég jól tudja kamatoztatni a pályán. A Nizzában töltött öt éve alatt több Ligue 1-es szereplést gyűjtött be, mint bármelyik csapattársa (141), és a második legtöbb párharcot vívta (942) – ott nem mellesleg a fentebb már említett Patrick Vieira is volt az edzője.
Annyira még nem sokoldalú, mint egy paralelepipedon, de elég intelligens játékos, jól takarít, kivételes a helyezkedése, ennek köszönhetően tud spórolni a futással, a passzolási képessége magasra értékelt, de a labdával való játékban, támadásban van még hová fejlődnie.
A Juventusban eddig 14 mérkőzésen 783 percet töltött a pályán, gólt még nem szerzett, de már van két asszisztja.
Nem emiatt, de elég jó dealnek tűnik, hogy a torinóiak megszabadultak a 29 éves Adrien Rabiot-tól, és a helyére a 23 esztendős Khephren Thuramot szerződtették – aki már most jobb számokat produkál, mint honfitársa.
A Juve új szerzeménye ebben a szezonban átlagosan 3,48 előre adott passzt jegyzett meccsenként, szemben Rabiot 2,44-ével az előző idény során. Továbbá Thuram passzpontossága 88,1%, szemben Rabiot 82,2%-ával. Khephren átlagosan 68,5 labdaérintéssel rendelkezik mérkőzésenként, míg Rabiot 51,7 labdaérintést jegyzett az elmúlt évadban.
Baumstark Tibi a prime Paul Pogbához is hasonlította Thuramot a Nem futball, calcio!-ban, Mártha Bence élt egy kiegészítéssel, majd predátornak is nevezte Khephrent, aki hat szerelést is bemutatott a passzív Milannal szemben.
"Nagyon boss volt, nem volt nehéz kiemelkednie ebből a mezőnyből ezen a meccsen. A Pogbával való összehasonlításhoz még az hiányzik, hogy egy háromszögezés után 30-ról rúgjon egy irtózatosan nagy gólt. Nagyon jó."
A Milan-Juve után edzője, Thiago Motta is megdicsérte francia játékosát.
"Khephren egy ideje egyre jobban fejlődik. Nem szeretek egyénekről beszélni, de a mai teljesítmény, amit láttunk, ilyen fejlődést mutatott a mentalitás és az erő tekintetében, mind labdával, mind labda nélkül. Ő olyan játékos, aki nagyon fontossá válhat, és gyors ütemben fejlődik.
Ezt azért mondhatom, mert ismerem az értékeit és a mentalitását, így biztos vagyok benne, hogy fantasztikus karrier áll előtte. Az első naptól kezdve mindig is többet akart nyújtani, és nekünk kell mondanunk neki, hogy nyugodjon meg, pihenjen egy kicsit. Ez az a fajta játékos, akit egy edző mindig szeretne a csapatában tudni" - mondta Motta a mérkőzés utáni interjújában a DAZN-nek.
Pierre Kalulu és Andrea Cambiaso mellett Khephren Thuramot lehet kiemelni az idei Juventusból.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/27/image-aff6ad73-80f0-4221-8ab8-f2eddafbb16f.jpeg)
Thuram és Motta a Juventus edzésén © MARCO BERTORELLO / AFP
Fotó: AFP
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)