Thiago Motta forradalomba kezdett a Juventusnál, ígéretes eredménnyel

Kevés klub filozófiáját tudták annyira frappánsan összefoglalni egyetlen mondatba, mint ahogyan az a Juventus esetében megtörtént. A tradicionális nagy klubok közül a torinóiak talán egyedülálló módon vállalták magukra, hogy számukra a látvány másodlagos, harmadlagos kérdés; a végén csak az számít, magasba emelték-e a kupákat, vagy sem. Nyilvánvalóan nem a véletlen műve, hogy Olaszországnak messze a Juventus a legsikeresebb csapata, legalábbis a bajnokságot tekintve.

A valódi futballromantikusok fintorogva tolják el maguktól a feltálalt cinizmust, és tulajdonképpen joggal, elvégre a foci vitathatatlanul a szórakoztatásra lett kitalálva. A Nagy-Britanniából kiszakadó sport idővel egyre színesebb lett a különböző kultúráknak köszönhetően, minden nemzet egy kicsit a saját képére formálta, benne hagyva egy kis szeletét a népléleknek. Innen nézve felfoghatatlan, miért épp az esztétikára máskülönben sokat adó Olaszország terelte a célorientáltság irányába a futballt.

A fenti mondás természetesen olyan időszakra vonatkozott, amikor az olasz futballt áthatotta a catenaccio szelleme. Mára talán az igazságát is elveszítette, az pedig biztosan kijelenthető, hogy veszített valamennyit az igazságából. A világ többi részéhez hasonlóan az olaszok is lázasan keresik a sikerek, a győzelmek titkát, ám ma már messze nem magától értetődő, hogy az út 1-0-s meccsekkel van kikövezve.

Az sem biztos, hogy drasztikusan más lett volna a helyzet, ha Allegri hasonlóan sikeres, mint az első periódusban. A klub vezetősége már a 2010-es évek végéhez közeledve úgy gondolta, hogy ha a legnagyobbakkal szeretnének versenyezni a globális piac részesedéséért, akkor többet kell nyújtaniuk a hagyományos értékeknél. Szükség van a világsztárokra, követniük (vagy akár diktálniuk) kell a taktikai trendeket, és mindenekelőtt: látványos meccseken kell begyűjteniük a három pontokat.

Maurizio Sarri és Andrea Pirlo kinevezése már ebbe az irányba mutatott, a begyűrűző válság azonban gyors véget vetett a kísérletezésnek, így tértek vissza az oldschool edzők prototípusát megtestesítő Allegrihez. A három évnyi túlélő üzemmódot követte Thiago Motta kinevezése, amivel ismét egy modernebb ösvényre lépett a Juve. Nyáron ráadásul rengeteg igazolással támogatták a Bolognával BL-be jutó szakembert, akitől így már az első évében nagyon sokat várnak.

Ha csak azt nézzük, hogy a Juventus nyolc forduló alatt egyetlen gólt kapott a bajnokságban, viszont három meccse is 0-0-s döntetlennel ért véget, azt hihetnénk: Motta az első hónapokban kudarcot vallott a régi elvek kisöprésével. Csakhogy a Juventusnál most egy sokkal nagyobb harc zajlik, amelynek nagyobb a tétje, minthogy megtalálják-e Manuel Locatelli szerepkörét, Mottának egy kulturális irányváltást kell levezényelnie.

Nem, a csatát még nem nyerte meg teljesen, ám ez csak részben az ő felelőssége. Bár a Juventus nyara a végére szépen összeállt és sikeresnek tekinthető, sokan csak az átigazolási időszak hajrájában estek be. Motta tehát igazából szeptember óta dolgozik a játékához igazolt játékosokkal, az építkezést pedig nagyban lassítja az a tény is, hogy a Bajnokok Ligája miatt sokkal kevesebb idő jut a taktikai alapozásra, mint például a Napolinál.

Motta számára ez alapból is egy új kihívás, hiszen a Bologna és a Spezia kispadján sem kellett azon agyalnia, hogyan építse fel a kulcsjátékosok terhelését. Ehhez képest már a legelső meccseken kristálytisztán kirajzolódott, mit és hogyan szeretne játszani a Juventus – és hát nem, ezek az elvek köszönőviszonyban sincsenek az Allegriballal. Motta Juventusa dominálni szeretne, méghozzá minden tekintetben és minden pillanatban – az sem baj, ha tíz emberrel kell játszani.

Sokak számára katartikus, a régi Juventust megidéző pillanat volt az RB Leipzig ellen 3-2-re megnyert mérkőzés. Motta emberhátrányban is arra buzdította a játékosait, hogy a megbeszéltek szerint járjanak el: próbálják megtartani a labdát, helyezzenek nyomást az ellenfélre, vállaljanak kockázatot. A játékosok pedig vakon követték, majd néhány heroikus védekezésnek és Dušan Vlahović legjobb juvés meccsének köszönhetően három ponttal távoztak Lipcséből.

Allegri a maga módján szintén arra törekedett, hogy megfojtsa az ellenfél játékát, ám ennek érdekében örömmel mondott le a labdáról, és szállta meg a térfelét. A 2023/24-es szezonban a Juventus csupán 47.9%-ban birtokolta a labdát, most ez az első nyolc forduló után 63,3%-on áll, amivel a torinóiak állnak a Serie A élén. És ez csak egyetlen konkrét példa arra, mennyire másképp áll a futballhoz a két edző – még ha az eredmény jelenleg hasonlónak is tűnik.

Motta talán épp azért alkalmas a Juventus megreformálására, mert minden idealizmusával együtt van egy jó adag pragmatizmus benne. A csapataival úgy törekszik szemre is tetszetős játékra, hogy közben az egyensúly megőrzése, a védekezés stabilitása legalább annyira fontos. És itt ez a kulcsszó: legalább. Aki látta a korábbi munkáit – elsősorban a tavalyi Bolognát – tisztában van azzal, hogy nála a meddő passzolgatás nem cél, hanem kényszer.

Torinóban még nem alakultak ki azok a kapcsolatok a pályán, amelyek annyira olajozottá tették a Bologna játékát, nem tisztult le teljesen a feladatmegosztás Teun Koopmeiners és Kenan Yildiz között, a sérülések és az eltiltások megnehezítették Francisco Conceição és Nico González beépítését, és Douglas Luiz beilleszkedése is lassan halad. Pedig a bolognai időszakban a relacionizmusba hajló Motta-féle rendszerben igencsak hangsúlyos a játékosok közötti kémia.

Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a mostani lesz az első igazán komoly tesztje Mottának, de a fontosság terén egyértelműen az Inter elleni rangadó áll az első helyen. Az edzőnek nem a mostani lesz az első Derby d’Italiája, hiszen játékosként többször megízlelte már a két tábor közötti feszült rivalizálást, ám most egészen más szerepben kell helytállnia. Ha ezt az erőpróbát is sikerrel teljesítené a Juventus, azzal egyértelműen jeleznék: készek beleszólni a bajnoki versenyfutásba.

Simone Inzaghi csapatának egészen más típusú problémái vannak, mint a Juventusnak. Miközben az Inter támadójátéka változatlanul remek – a félgőzzel üzemelő Lautaro Martínezzel együtt is 17 góljuk van – hátul az előző szezonhoz képest sok a bizonytalanság. Inzaghi csapata a 2023/24-es idényben mindössze 24 gólt engedett, ehhez képest most 9-nél tart a mutató, amely nem csekély visszaesés. Máskülönben viszont nincs nagy gond Milánóban (legalábbis a kék-fekete oldalon).

Az elveszített derbi óta öt meccset nyert sorozatban az Inter, a bajnokságban a Torinót és az Udinesét is 3-2-re múlta felül, míg a Roma otthonából 1-0-s győzelemmel távozott. A Bajnokok Ligájában (ahol még nem kaptak gólt) épp egy könnyebb időszakot tudhatnak maguk mögött, a Crvena Zvezdát 4-0-ra tömték ki, míg a Young Boys ellen – tartalékos összeállításban – 1-0-ra nyertek. Az öt meccsből tehát négyet is egygólos különbséget húztak be, ami a bajnokcsapatokra jellemző tulajdonság.

Taktikai szempontból – még ha a sérülések miatt egyik csapat sem tudja a legerősebb játékát hozni – mindenképpen érdekes lesz a találkozó. Inzaghi a bizonytalankodó védelmét az extrém megoldások csökkentésével próbálta orvosolni, a védők például kevesebbet léptek fel a támadásokhoz, mint az előző szezonban. Motta védelmével szemben viszont kevés lehet egy alapjáraton pörgő támadósor, a Juventus idén csak egyetlen bajnokin engedett 1-es xG-nél többet az ellenfeleinek.

Ám ahhoz is egy balszerencsés tizenegyes kellett.