Berlusconi 85 évesen is aktív: új klubjával történelmet írt, és ez még csak a kezdet

110 éves története során az AC Monza gyakori vendégnek számított a Serie B-ben, időnként visszacsúszott az olasz harmadosztályba, és a klubot több ízben utolérő anyagi csődnek köszönhetően a Serie D-t is megjárta néhányszor. Idén viszont olyan történik a biancorossóval, amelyre még sohasem volt példa: pályára léphet az olasz élvonalban, a Serie A-ban, néhány hónappal ezelőtt ugyanis – egy emlékezetes playoff-meccsen – kivívta a feljutást a Pisával szemben.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Az AC Monza történetén viszonylag gyorsan végig lehet szaladni. 1912. szeptember 1-jén megalapították a klubot, szeptember 20-án a Juve Italia ellen lejátszotta első hivatalos mérkőzését is. Története első 40 évében az olasz harmadosztály jelentette a csúcsot, a fordulópontot Giuseppe Borghi érkezése hozta el. Őt 1949-ben nevezték ki a klub elnökévé, és két év tudatos munkájának köszönhetően 1951-re feljutottak a Serie B-be.

A további felemelkedés azonban elmaradt: a következő 15 évet az olasz másodosztályban töltötte a Monza, az 1965/66-os idény végén – elsősorban az anyagi problémák miatt – a Serie C-be került a klub. A kitérő nem tartott sokáig, a történelmi rivális Como kiütését követően visszatért a B osztályba, 1970-ben pedig már a Serie A is elérhető közelségbe került, de a sorsdöntő, Varese elleni mérkőzést elveszítette.

A hetvenes éveket ez a hullámzás jellemezte. 1972-ben a klub irányítását a korábbi labdarúgó, nem mellesleg iparmágnás Giovanni Cappelletti vette át, aki az új edzőgenerációra is nagy hatást gyakorló Italo Allodi segítségével komoly célokat tűzött ki. Bár a keret az akkori lehetőségeikhez mérten topjátékosokból állt, az eredmények elmaradtak, és feljutás helyett ismét a harmadosztályban találta magát a Monza. A pohár azonban csak félig volt üres.

Cappelletti irányításával ugyanis a Monza begyűjtötte az első trófeáit: a harmadosztályú klubok között megrendezett kupában 1974 és 1976 között háromszor játszott döntőt, amiből kettőt megnyert. 1976-ban pedig begyűjtötte az első Anglo-Itáliai Kupa-győzelmét a Wimbledon 1-0-s legyőzésével. A hetvenes évek végére a Serie B egyik legerősebb csapatának számított a Monza, ám hiába került négyszer is közel a feljutáshoz, végül mindig elbukott az utolsó akadályon.

A közönségkedvenc Cappellettit követően Valentino Giambelli jelentette a biztos pontot, aki közel 20 éven át irányította a klubot. Ebben az időszakban a Monza többnyire a másod- és harmadosztály között ingázott, 1988-ban és 1991-ben is bajnok lett a harmadosztályú kupasorozatban – ez utóbbi rekord is volt egyben, hiszen korábban senki sem nyerte meg négyszer ezt a kupát. 1988-ban átadták az új Brianteo stadiont, amelynek nyitómeccsén a Monza 2-1-re legyőzte a Romát az Olasz Kupában.

A reményteli kezdés után Giambelli és a szurkolók viszonya az elnök regnálásának végére elmérgesedett, a drukkerek ugyanis úgy gondolták, túl szívélyes a kapcsolat a Monza és az AC Milan igazgatója, a monzai születésű Adriano Galliani között. 1997-ben a két klub vezetői megállapodást kötöttek, melynek értelmében a Monza a Milan szatelitklubja lett. Hiába érkeztek azonban a játékosok a Milan akadémiájáról, a Monzának a kiesés ellen kellett küzdenie, és csak komoly nehézségek árán maradt a Serie B-ben.

1999-ben az elnök 19 év után távozott, amit zűrzavaros időszak követett, számos tulajdonosváltással. 2003-ra az anyagi gondok olyan súlyosak lettek, hogy a kifizetetlen számlák miatt elzárták a vizet és a gázt a Brianteo stadionban, rövidesen hivatalosan is csődbe ment a klub. Bár a Monza hamvaira új egyesület épült, a folytatásban is sanyarú sors várt a szurkolókra: a tulajdonosok jöttek-mentek, az ígéretek hamis ígéretek maradtak, 2015-ben pedig újfent fizetésképtelenné vált a klub. Serie D.

2017-ben egy korszak véget ért, amikor Silvio Berlusconi – így utólag visszatekintve: ki tudja, kinek vagy kiknek – eladta az AC Milant. Az üzletember/politikus segítségével 31 év alatt 29 trófeát nyertek a piros-feketék, amelyből öt BEK- vagy BL-sikert takar. Bár a Berlusconira kíméletlenül lesújtó pénzbírságok miatt az utolsó éveire a Milan rálépett a középszerűség útjára, ez a három évtized a klub történetének legsikeresebb időszakát hozta el.

A sikerekhez Berlusconi biztosította az anyagi hátteret, a know-how pedig Galliani volt, minden idők legsikeresebb sportigazgatóinak egyike, aki a Monzánál kósolt bele először a futballba. Ez a páros 2018-ban az akkor épp harmadosztályban tengődő Monzánál tűnt fel újra, méghozzá visszafogottnak jóindulattal sem nevezhető ambíciókkal: "Az az álmom, hogy láthassam a Monzát a Milan ellen játszani a San Siróban!" – nyilatkozta Berlusconi a klub felvásárlását követően.

Bárki más állít ilyesmit, valószínűleg kinevették volna, Berlusconit azonban illett komolyan venni, főleg, hogy a szavakat tettek is követték. Bár az első szezonban elbukták a playoffot a Viterbese ellen, rá egy évre már magabiztosan, 16 pontos előnnyel lettek a Serie C C-divíziójának bajnokai. „Az a terv, hogy topcsapatot építsünk, már el is kezdtünk tárgyalni. Olyan büdzsénk lesz, amivel a Serie A-t célozzuk; nem őrülünk meg, de a szükséges lépéseket megtesszük" – jelentette ki Galliani.

A páros nem viccelt, Serie B viszonylatban valóságos világsztárnak számító játékosokkal erősödtek. Leigazolták Mario Balotellit és Kevin-Prince Boatenget (a kapcsolat a milanos időkből adott volt), és az idény nagy részében feljutást érő helyeken álltak, a szezonhajrát azonban – kínosan ismerős módon – elszúrták. Majd a klub hagyományainak megfelelően a Serie A is elúszott az utolsó pillanatban, a playoff elődöntőjét ugyanis 3-2-es összesítéssel elvesztették a Cittadellával szemben.

Mindez a korábbi Milan-játékos, Christian Brocchi állásába került, a helyét pedig a Milanban és a Monzában is megforduló Giovanni Stroppa vette át a padon. Erre a szezonra a Monza valamelyest visszafogta magát az átigazolási piacon, ám így is az élmezőnyben zárt, és végül feljutott a Serie A-ba, a története során először. Persze ez sem volt egyszerű menet: a bajnokság hajráját újfent elszúrta a Monza, és a mindent eldöntő, Pisa elleni meccsen is kicsúszni látszott a kezéből.

A Nagy Ádámot is foglalkoztató Pisa ugyanis a 90. percben harcolta ki a hosszabbítást, a lélektani előny tehát a hazaiaknál volt. Marrone első, Gytkjær második találatával azonban 6-4-es összesítéssel megnyerte a párharcot a Monza, 110 éves történetének legnagyobb sikerét aratva ezzel.

– árulta el Galliani a Corriere della Serának adott interjúban.

Ha egy átlagos klubról beszélnénk, akkor nem jósolhatnánk sok jót a Monzának az olasz élvonalban. Ez a sztori azonban nem egy mesébe illő felemelkedéstörténet: Berlusconi ezen a szinten rengeteg pénzt vitt a házhoz, Galliani személyében pedig annyi szakmai tudás érkezett a klubhoz, amelyet kevés Serie C-s vagy Serie B-s egyesület mondhat magáénak. Másképp fogalmazva: ezzel a felállással garantált volt, hogy előbb-utóbb az olasz élvonalban látjuk a Monzát.

A Serie A is csak a szurkolóknak és egynéhány játékosnak lesz újdonság, a klubvezetésnek rengeteg tapasztalata van erről a szintről, ezért minden adott, hogy tartósan az élvonalban maradjanak. „Szeretném, ha állandó jelleggel itt tudnánk maradni, amit csak általános fejlődéssel érhetünk el. Az Atalanta, a Sassuolo és a Verona példája lebeg a szemem előtt. Szeptemberre mintegy 20 millió eurót költünk el a rendszereink és a struktúráink fejlesztésére, amely 2018 óta tart” – mondta Galliani.

Berlusconi a rá jellemző visszafogottsággal nyilatkozott a célokról. „Jövőre harcban szeretnénk lenni a Scudettóért, utána pedig a Bajnokok Ligájában játszani” – jelentette ki, egy mosollyal jelezve, hogy azért ne vegyük teljesen komolyan a szavait. Ha a BL-re törő Monza egyelőre irreális elképzelés is, a Galliani által vázolt projekt egyáltalán nem az: amennyiben mindent jól csinálnak, az olasz középmezőnyt tartósan megcélozhatják.

Serie A-újonchoz képest a Monza brutális nyarat hozott össze az átigazolási piacon: az olasz válogatott Matteo Pessina, Stefano Sensi, Gianluca Caprari, Alessio Cragno, de még Andrea Ranocchia is simán megüti egy középcsapat szintjét. A cél az, hogy zömmel olasz játékosokra építve stabilizálják a helyüket az élvonalban – és ez több puszta érzelmi döntésnél: Galliani szerint a Serie A-tapasztalattal bíró olaszokkal egyszerűbb megoldani a bennmaradást.

Közben azért egy nagy durranás is készülőben van, a Monza ugyanis – Berlusconi hajviseletre és tetkókra vonatkozó szigorú előírásait némiképp félretéve – kiszemelte Mauro Icardit. „Aspettiamo e vediamo” – felelte sokatmondóan Galliani az újságírói kérdésre, azaz: várunk és meglátjuk. Az egykori milánói sportigazgató fénykorában előszeretettel hozott tető alá utolsó pillanatos megaüzleteket, senki se csodálkozzon tehát, ha a Monza első embereként is ezen töri a fejét.

Forrás: acmonza.com

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.