Az átigazolási lehúzások nagymestere ismét lecsapott, és ez talán nem is a legnagyobb dobása

Hogy Beppe Marotta egyike a világ legdörzsöltebb sportigazgatóinak, azt ezen a nyáron is bizonyította: alig egy évvel azt követően, hogy 113 millió euróért eladta a Chelsea-nek Romelu Lukakut, nyolc millió euróért sikerült visszaszereznie. Bár egyelőre csak kölcsönről van szó, és a véglegesítés vélhetően ennek sokszorosába kerülne, így is kijelenthetjük: nagyon csúnyán lehúzta a londoni klubot az Inter.

Marotta pályafutásában azonban egyáltalán nem ritkák az ehhez hasonlóan egyoldalú üzletek, a Juventus sportigazgatójaként gyakorlatilag versenyt űzött a jobbnál jobb ér-érték arányú megállapodásokból. Némileg váratlan, 2018-as távozása után pótolhatatlan űrt hagyott maga mögött a Juventusnál, amely szép lassan elveszítette hazai dominanciáját, és épp az az Inter szakította meg a torinói sikerszériát, amelyet Marotta rakott össze.

A remek sportigazgató legemlékezetesebb húzásairól a goal.com készített válogatást.

279 meccs a Juventus színeiben, 73 válogatott meccs, nyolc olasz bajnoki cím. Andrea Barzagli az olasz foci legendájaként vonult be a történelembe, pedig a 2010-es évek elején még úgy nézett ki, a világbajnok védő pályafutása holtpontra jutott. Bár a Wolfsburgnál az első idényében bajnoki címet ünnepelhetett, a következő két szezonban már nem számított alapembernek, Marotta pedig ezt és a lejáró szerződését kihasználva potom 300 ezer euróért szerezte meg.

Barzagli első juventusos szezonja csalódás volt, a Luigi Delneri irányította csapat a hetedik helyen zárta az idényt, Antonio Conte viszont gatyába rázta a torinóiakat, a háromvédős rendszerben pedig Barzagli is alapemberré vált Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci mellett. A BBC néven is emlegetett hármas éveken keresztül a Juventus és az olasz válogatott gerincét képezte, Barzagli pedig egészen a 2019-es visszavonulásáig hasznos tagja maradt a csapatnak.

Marottának jó szeme volt az Andreákhoz, az egyszer biztos. Pirlót persze nem neki kellett felfedeznie, a világklasszis mélységi irányító azonban messze volt a csúcsformától az utolsó milanos éveiben, így voltak kétségek azzal kapcsolatban, milyen teljesítményre lehet képes az akkor 31 éves középpályás. Pirlo alaposan rácáfolt azokra a véleményekre, miszerint lejárt az ő ideje: másodvirágzása során a torinóiaknál és a válogatottnál is kulcsszerepet töltött be.

A motivációját lassacskán újra felfedező középpályás oroszlánrészt vállalt a Juventus felemelkedéséből, az első idényében például a 3 gólja mellett 14 gólpasszt is kiosztott, amivel még a legjobb milanos évét is sikerült túlszárnyalnia. A torinóiaknál eltöltött négy szezon során szinte mindent megnyert a klubbal, csak a nemzetközi győzelem hiányzott – ehhez a 2015-ös BL-döntőben jártak legközelebb.

Több anekdota is van azzal kapcsolatban, hogy Arturo Vidal bizony nem vetette meg az alkoholt és az éjszakákba nyúló bulikat. Giorgio Chiellini az önéletrajzi könyvében idézett fel egy történetet, miszerint az egyik előszezonbeli túrán úgy kellett kirángatni az ágyból a másnapos focistát. Conte már alig várta, hogy példát statuálhasson Vidallal a 40 fokos hőségben, ám Chiellini szerint egészen váratlan dolog történt.

Ez volt Vidal: bár az életmódja nem is állhatott volna messzebb az edző által vallott értékeknél, a munkamorálja és harci szellemi alapján valódi Conte-játékosnak számított. 2011 és 2015 között nehéz lett volna a chileinél jobb box-to-box középpályást találni, ráadásul a fizikális játéka tökéletes balanszt teremtett a középpályán Pirlo kreativitásával. Marotta végül 2015-ben 39 millió euróért eladta a játékost a Bayern Münchennek, de évekkel később, az Internél ismét lecsapott rá.

Ha Vidalt prototípus Conte-játékosnak tekinthetjük, akkor ez a svájci jobbhátvédre/szárnyvédőre még inkább igaz. Lichtsteiner sosem tartozott a legtechnikásabb szélsővédők közé, az általa elvégzett futómennyiség és mezőnymunka azonban nélkülözhetetlen láncszemmé tette Conte 3-5-2-es játékrendszerében. Nem mellesleg: az évek során nagyon jó kapcsolat alakult ki közte és Pirlo között, ami a Juventus támadójátékát is meghatározta néhány szezonon keresztül.

Bár a Vidal-Pirlo-Marchisio hármas sem csengett éppenséggel rosszul, Paul Pogba berobbanásával vált nemzetközi szinten is meghatározó erővé a Juventus. Az üzlet értékét pedig tovább növelte az a tény, hogy Marotta kedvenc feltételei szerint sikerült megszerezni a francia tehetséget: ingyen. Pogbát és az ügynökét, Mino Raiolát természetesen ki kellett fizetni az aláírásért cserébe, de még így is kijelenthetjük, hogy fantasztikus üzletet hajtott végre Marotta és a Juventus.

Pogba nem csak, hogy a világ egyik legjobb játékosa lett a posztján, de a legnagyobb sztárokra emlékeztető megoldásaival hamar felhívta magára a figyelmet a tápláléklánc csúcsain is. Végül a Manchester Unitedet sikerült megkopasztania Marottának, aki a világrekordot jelentő 105 millió eurót zsebelt be a játékosért. A manchesteri kaland ráadásul nem a várakozások szerint sült el, Pogba pedig hat év után visszatért Torinóba, ismét egy lejárt szerződést követően.

Ezen a listán ez már-már borsos árnak tűnik, de ahhoz képest, hogy az olasz bajnokság egyik legjobb (és talán a legjobb nem juventusos) középpályását sikerült megszerezni, egészen más a kép. Pjanić helyét sokáig keresték a nemzetközi futballban, végül a védelem előtt, mélységi irányítóként vált klasszissá, a betonbiztos középpálya felbomlásával (Pirlo lényegében visszavonult, Vidal a Bayernhez szerződött) pedig szükség is volt egy kreatív játékosra a Juvénál.

Pjanić éveken keresztül kirobbanthatatlan tagja volt a Juventus középpályájának, a szinte rutinszerűen megnyert bajnoki címek mellett (a bosnyák négyig jutott a klub színeiben) 2017-ben a Bajnokok Ligája döntőjéig is eljutottak. 2020-ban aztán túladtak rajta, papíron 60 millió euróért, a gyakorlatban azonban inkább könyvelési trükknek tekinthetjük az átigazolást, ugyanis a Juve Arthurt kapta Pjanićért cserébe.

Marotta éveken át a középpálya és a védelem megerősítését tűzte ki célul, támadóknál pedig a megfelelő lehetőségre várt. Ez végül 2013-ban jött el, amikor a Manchester Citytől kiutált Carlos Tévezzel sikerült megegyezni, és mindössze 9 millió euróért bezsákolni a klasszis csatárt. Tévez a torinóiaknál új lendületet kapott, két év alatt több mint 50 gólt szerzett, és oroszlánrészt vállalt abból, hogy 12 év után újra BL-döntőbe jutott a klub.

A futballpiac inflációját jelzi, hogy egy 37 millió eurós igazolást még bőven az okos vételek közé lehet sorolni, ám Barella egyértelműen megérte az árát. A szárd focista a Cagliari színeiben robbant be, Marottának pedig a konkurencia ellenére sikerült meggyőzni őt, hogy az Intert válassza. A döntés mindkét oldalról telitalálatnak bizonyult, mert Barella nagyszerűen teljesít a milánóiaknál, melynek köszönhetően az olasz válogatottban is villámgyorsan alapember lett.

Hakimi zseniálisan játszott a Borussia Dortmund színeiben, két év leforgása alatt a világ egyik legjobb szárnyvédője lett. Érthető volt tehát, hogy a játékos felkeltette Conte érdeklődését, Marottának pedig sikerült 40 millió euróért megszereznie a focistát. Hakimi a bajnoki címet megszerző Inter egyik legjobbja volt, ám a klub az anyagi nehézségek miatt kénytelen volt értékesíteni őt, egy év leforgása alatt mintegy 20 milliós profitot elkönyvelve az üzlettel.

Hogy emberileg hova helyezzük a török válogatott játékost, az egyéni ízlés kérdése, mindenesetre az tagadhatatlan, hogy remek futballistáról van szó. Ráadásul a Milannál eltöltött éveivel ellentétben az Internél az egész szezon során húzóember volt, a pontrúgások terén nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A 7 góljával és 12 gólpasszával a legjobban teljesítő játékosok között volt, bár a házi MVP-cím inkább Ivan Perišićet vagy Marcelo Brozovićot illeti.

Az Internél végrehajtott igazolások közül Lukaku volt a legfontosabb, mivel az ő segítségével Conte úgy alakíthatta ki a támadójátékot, ahogyan azt megálmodta. Hamar bebizonyosodott, hogy a belga játékos valóban több egyszerű centernél, és a fizikuma mellett a sebességére és a játékintelligenciájára is lehet építeni. Két év után, az olasz bajnoki címmel a zsebében, a Hakimi esetében már említett anyagi nehézségek miatt megvált tőle az Inter, cserébe 113 millió eurót kapott.

Ez már önmagában véve is remek üzlet lenne, csakhogy Lukaku és a Chelsea kapcsolata hamar megromlott, a játékos pedig már az ősz folyamán utalt arra, szívesen visszatérne Milánóba. Több sem kellett, Marotta a nyáron akcióba lendült, és a helyzetet kihasználva visszahozta a futballistát, az egy éves kölcsönért pedig csak 8 millió eurót kellett fizetnie. Amennyiben a belga visszatér a korábbi interes formájához, ez még Marotta mércéjével nézve is mesteri húzásnak számít majd.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.