Antonio Conte nem finomkodott a lecserélése után duzzogó Kevin De Bruynével, közölte, hogy vele nem lehet szórakozni
Publikálva 29/09/2025 - 20:33 GMT+2
A címvédő Napoli 2-1-es vereséget szenvedett a Milan otthonában az olasz bajnokság 5. fordulójában. Antonio Conte csapata korán hátrányba került, a második félidőben azonban komoly lehetőséghez jutottak a déliek, hogy visszajöjjenek a meccsbe. De hiába játszottak majdnem egy teljes félidőt emberelőnyben, végül maradt a különbség.
Antonio Conte nem finomkodott a lecserélése után duzzogó Kevin De Bruynével
Fotó: AFP
Lélektani szempontból egyértelműen a Milannak volt fontosabb a meccs, amely a sokkoló Cremonese elleni vereséget követően a kupával együtt sorozatban négy meccsen győzött. A mostani idény – és az Allegri-féle csapat – első igazán komoly tesztje azonban a Napoli volt, amely az előző szezonban bajnoki címet ünnepelhetett Antonio Contéval.
A milánóiak jól vizsgáztak, helyenként teljesen átengedték a területet a Napolinak, a kontrák és a kikényszerített átmenetek során azonban elképesztően hatékonyak voltak. A zseniális napot kifogó Christian Pulisic egyéni villanása után Alexis Saelemaekers már a 3. percben gólt szerzett, a 31. percben pedig az amerikai is eredményes volt, így 2-0-s hazai vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.
A második félidőre a Napoli feljebb kapcsolt, már helyzetekig is eljutottak, és a mezőnyfölény végül egy tizenegyessé és piros lappá érett. Pervis Estupiñán ugyanis lerántotta a gólhelyzetben lévő Giovanni Di Lorenzót, ami nem volt jó üzlet a Milannak: a gólt így sem kerülték el, miután Kevin De Bruyne magabiztosan értékesítette a büntetőt, és fél órát emberhátrányban kellett lejátszaniuk.
A vendégcsapat azonban nem igazán tudott mit kezdeni a piros-feketék védelmével, többnyire átlövésekre és beadásokra korlátozódott a támadójátékuk. Igaz – elsősorban a csereként beálló David Neres révén – így is voltak veszélyes akcióik, egy ízben Luka Modrić mentett nagyot a kapufa segítségével, egy másik szituációban pedig Mike Maignan védett óriásit.
Conte a 73. percben szánta rá magát egy nagyobb változtatásra, amikor hármat is cserélt: Højlund, McTominay és De Bruyne helyére Elmas, Lucca és Neres érkeztek. Hogy ez a csere hírértékkel bír, az elsősorban De Bruyne reakciójának köszönhető, aki jól láthatóan dühös volt. A kérdés – és tulajdonképpen Conte is ezt feszegette – az, hogy a düh a cserének, vagy a csapat teljesítményének szólt.
Remélem, hogy az eredmény miatt volt dühös, mert ha valami másról van szó, akkor rossz emberrel kezdett ki.
- mondta a meccs után Conte.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/29/image-bfb08cc6-e884-495d-a88e-48ac34c9bbb7-85-2560-1440.jpeg)
Luka Modric és Kevin de Bruyne - Fotó: Andrea Diodato / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Fotó: AFP
Az edző válaszát érthető módon felkapták a sajtóban, a Napoli csapatkapitánya azonban próbált mindenkit nyugalomra inteni.
"Szerintem túlzás De Bruyne-ügyről beszélni. Ilyesmi előfordulhat a futballban, és mindig is voltak ilyenek. Semmi komoly, a csapaton belül meg fogjuk beszélni, de nincs semmi konkrétum. Ezek a helyzetek benne vannak a játékban" – fogalmazott Di Lorenzo, aki azt is kiemelte: a védekezésben és a támadójátékban is lenne min javítaniuk.
"Jobban is menedzselhettük volna a gólok előtti helyzetet, mert onnantól a Milannak állt a meccs. A második félidőben egyenlíthettünk volna, és a kialakított helyzetek alapján meg is érdemeltük volna. Dolgoznunk kell, mert pontosabbak is lehettünk volna az utolsó passzoknál."
Conte egyébként arra is választ adott, hogyan gondolkozott a cseréknél.
"Próbáltam friss lábakat behozni az egy az egy elleni szituációkhoz, mert a Milan lezárta a területeket. A csatárt lecseréltem Luccára, és semmi sem történt. Cserélsz, próbálsz valami jót húzni. Úgy gondolom, hogy ezek voltak a megfelelő változtatások."
Az edző – némileg visszhangozva a csapatkapitány véleményét – úgy látja, hogy az alapokban kell javulnia a csapatának.
"Mostanság kaptunk pár gólt, a Pisa ellen kettőt, ma is kettőt, plusz egyet a Fiorentinától. Mindig is a védekezés volt az erősségünk, most pedig tudnunk kell fejlődni ezen a téren. Ezzel a minőséggel és teljesítménnyel játszani a Milan ellen, amely egy kemény és fizikálisan erős csapat… Ha visszaállnak védekezni, nagyon nehéz ellenük. Szóval csapatként jó érzéseket adhat ez a meccs."
Conte csapatának nincs megállás, szerdán ugyanis a Sportinggal játszanak a Bajnokok Ligájában.
Ez is érdekelhet:
- Mintha átok ülne az olasz tehetségeken: sorban szenvedik el a durvábbnál durvább sérüléseket
- Marco Rossi: „Utasítottam vissza ajánlatot a Premier League-ből és a Bundesligából is”
Kapcsolódó témák