Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Saját nevelésű fiataljai adhatnak reményt a szenvedő Barcelonának

Szabó Bence

Frissítve 29/09/2021 - 14:30 GMT+2

A nehéz helyzetben lévő katalánoknál beérni látszik egy új aranygeneráció.

Ansu Fati porté en triomphe par tous ses coéquipiers du Barça

Fotó: Getty Images

A klub súlyos anyagi és szakmai válságban van, a hétvégén visszatérő Ansu Fatihoz hasonló tehetségek mégis reménnyel tölthetik el a szurkolókat.


Az utolsó játékos, akit ünnepelés közben magasba emeltek a Camp Nouban, Lionel Messi volt. 2017-ben jártunk, a Barcelona pedig épp 6-1-re győzte le a PSG csapatát a Bajnokok Ligájában, a sorozat történetének legnagyobb fordítását végrehajtva. Az argentin zseni a kapu mögötti szurkolókhoz szaladt, akik lelkesen emelték a magasba, olyan fotót eredményezve, ami napokon belül megdöntötte a klub közösségi médiás rekordjait. Vasárnap aztán Ansu Fati ünnepelt hasonló módon.
A fiatal játékos gólja, amit több mint egy év kihagyás után szerzett, felemelő volt. A szurkolók már korábban is minden megmozdulását feszült várakozással figyelték a meccsen, amikor pedig a hajrában agresszívan megszerezte a labdát a Levante védőjétől, majd egy nagy sprint és egy ügyes csel után a hálóba vágta a lövést, a stadion valósággal felrobbant. A leszerelt védő a kezébe temette az arcát és feltehette a kérdést, amit sok Fatival szembenéző társa megtett már előtte: mégis mi történt?
A végtelennek látszó út során, ami tavaly őszi sérülésétől ide vezetett, az orvosok négyszer közölték vele, hogy műtétre van szüksége. Háromszor ezek közül váratlan és lesújtó módon, hiszen a korábbi beavatkozások eredménytelenek voltak. A tehetséges támadó – aki korábban már a klub történetének legfiatalabb bajnoki és BL-gólszerzője lett, és ugyanezt elérte a spanyol válogatottban is – ezalatt kiülte a klubja Spanyol Kupa sikerét, és lemaradt egy Eb-ről is, ahol akár ő is jelenthette volna a döntőbe jutáshoz kellő különbséget a válogatottnak.
Fati egyébként megígérte a családjának, hogy gólt szerez majd a visszatérésén. Nem véletlen, hogy édesapja a lelátón sírt a találat láttán, mialatt fiát az ünneplő csapattársak emelték magasba a pályán. Tényleg szenzációs pillanat volt.
picture

Ansu Fati

Fotó: AFP

Azonban a 18 éves támadó bármennyire is ellopta a showt, a Barca 3-0-s sikerével véget érő meccs valójában nem róla szólt. Sokkal inkább a katalánok egy másik tinédzser korú játékosáról. Az ő neve Pablo Martín Paez Gavira, de a futballvilágban csak Gaviként ismerik. A legtöbb rajongónak még talán nem mond sokat a név, de látva a hétvégi teljesítményét, ez nem sokáig lesz ez így.
Az Andalúziából származó fiatal középpályás egy igazi jelenség. A spanyol foci elkötelezett követői már egészen 11 éves kora óta mondogatják, hogy mekkora tehetség, idén pedig nem töltötte még be a 17-et, amikor először szerepelt a felnőtt csapatban barátságos meccsen. A hétvégén aztán debütált kezdőként is egy bajnoki meccsen, és nyugodtan állíthatjuk, túlzás nélkül a mérkőzés embere volt.
Gyors indítások üres terültre, okos mozgással megtévesztett ellenfelek. Tökéletesen kontrollált jobb láb. Ismerős valahonnan a leírás? Nem kell Barcelona szurkolónak lenni, hogy az ember egyből rávágja, ez Xavira és Iniestára emlékeztet. Persze miért lenne ez meglepetés egy játékostól, aki éveken át fejlődött a Barcelona akadémiáján, a két említett zsenit bálványozva?
Sebessége is szembetűnő, de elsősorban passzaival visz tempót a játékba. Szinte mindegy számára, hogy a középpályás hármas jobb vagy bal oldalán számolnak vele, játékintelligenciája mindkét pozícióban tisztán látszik. Persze iszonyatosan korai vagy elcsépelt lenne használni az „új Xavi” vagy „új Iniesta” jelzőket, de ha Samuel Eto’o találó leírását vesszük alapul, ami szerint ez a két játékos „egyszerűvé tette a foci bonyolult dolgait”, akkor nehéz nem látni a hasonlóságot. A tér és a játék folyásának tökéletes megértése, folyamatos bátor előrepasszok, szűk helyekre és remek időzítéssel megjátszott indítások, kitűnő első érintés és nagyszerű fordulékonyság jellemzik. Akár csak nagy elődeit.
picture

Gavi

Fotó: Getty Images

Az igazán lenyűgöző azonban nem is csak az, hogy ha a Barcelona belátható időn belül kinevelt még egy ilyen zseniális középpályást, mint Xaviék voltak. Hanem hogy könnyen lehet, hogy kinevelt egy újabb olyan magot, mint az említett játékosok, Carles Puyollal és Victor Valdezzel kiegészítve alkottak a az előző évtizedben. Gavi és Fati, valamint a szintén zseniális Pedri, vagy a Levante ellen pályán lévő Nico mind a klub elképesztő jövő előtt álló tehetségei, ahogy az lehetett volna a nyáron távozó Ilaix Moriba is.
Ezek a játékosok szinte mind 18 éves koruk előtt debütáltak a felnőtt csapatban, vagyis még fiatalabbak is voltak, mint egykor Puyolék. Természetesen egyelőre felelőtlenség lenne azt jósolni, hogy a mostani generáció ugyanolyan sikerekre hivatott, mindenesetre érdekes, hogy hasonlóan a 2000-es évek közepéhez, az akadémiáról érkező tehetségek akkor jelenthetik a fényt az alagút végén, amikor a klub komoly anyagi válságban van és a trófeák sem érkeznek úgy, mint korábban.
Bármi is legyen az ezeknek a fiataloknak lehetőséget adó Ronald Koeman sorsa, csak egy bolond nem venné figyelembe, milyen óriási potenciál van a saját nevelésű játékosokban a csapatnál. Még ha a csapat szerda este vereséggel is távozik a Benfica otthonából a BL-ben – ami rövidtávon akár kiesést és még katasztrofálisabb anyagi gondokat eredményezhet – az akadémiai tehetségek akkor is jelezhetik a kiutat a válságban lévő klub számára.
Forrás: ESPN
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés