"Tettem a dolgomat" – örökre bánja a rendőr, hogy megvakította a szurkolót, tönkrement az élete
Frissítve 07/10/2025 - 17:50 GMT+2
A franciaországi Troyes-ban, az Aube kerületi bíróságon kedd reggel megkezdődött Christophe Mercier fellebbviteli tárgyalása. Ő az a rendőr, akit azzal vádolnak, hogy 2016 februárjában súlyos sérülést okozott és megvakította Maxime Beux-t, a Bastia szurkolóját a Reims elleni Ligue 1-meccs után.
Didier Deschamps szerint nem súlyos Kylian Mbappé bokasérülése a vb-selejtezők előtt
Videó forrása: SNTV
A Bastia által 1-0-ra megnyert bajnokit követően zavargások törtek ki Reimsben. A mintegy 160 korzikai szurkolóhoz a helyi rendőrséget mozgósították, a városközpontban történt pirotechnikai akció és gyújtogatás során pedig a 22 éves Maxime Beux-t megvakította Christopher Mercier tiszt.
Beux pont akkor fordult Mercier felé, amikor a rendőr lendítette a gumibotját. A szurkoló bal szeme az ütéstől valósággal szétrobbant, és noha egyből sürgősségi műtéten esett át, örök életére megvakult, és manapság szemprotézissel él.
Hat évvel később, 2022-ben tartós rokkantságot okozó fegyveres erőszak vádjával bűnösnek találták Mercier-t, és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A rendőr már akkor is elismerte, hogy sajnálja, ami történt, de az ügyvédekkel együtt túlzónak találták az ítéletet, mivel hivatalból cselekedett és nem szándékosan vakította meg a szurkolót. Fellebbezett, a tárgyalások pedig most, majd' tíz évvel az eset után folytatódnak.
Mercier élete teljesen megváltozott – mivel két év fegyverviselési tilalmat is kapott, elveszítette az állását, és gyakorlatilag tönkrement a karrierje, hiszen 2019 óta csak papírmunkát végezhet a rendőrségen. A perre az egészsége is ráment, a családjával együtt elköltözött Reimsből, hogy nyugalmat keressen, de az utóbbi években vállproblémái voltak, folyamatosan pszichológushoz járt, és kétszer műtötték daganatos betegséggel.
A mai napig nagyon sajnálom, ami történt. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék arra az estére, de sajnos soha nem tudom visszafordítani. Azt a parancsot kaptam, hogy tartóztassam le. Tettem a dolgomat. Ha újraélhetném azokat a pillanatokat, hagytam volna továbbmenni Maxime-ot. 22 éves volt, élete legszebb évei előtt állt. Azt az ütést a bottal soha nem fogom tudni helyrehozni.
Beux sajnálja, hogy ennyi idő után sem zárulhat le az ügy, de valójában sosem tudott túllépni azon az estén, hiszen a mindennapjait is jelentősen befolyásolja a szemének az állapota.
"Továbbra is szenvedélyesen szeretem a focit és a Bastiát, nem ők tették ezt velem, hanem egy adott pillanatban egy ember. Fárasztó, hogy majdnem tíz évvel az események után sincs még végleges döntés. Nehéz újra átélni azokat pillanatokat, amiket az első tárgyaláson átéltem anno, főleg úgy, hogy a tárgyalóterem tele van rendőrökkel. Szerencsére néhány közeli barátom velem van ezekben a napokban, nagyon köszönöm nekik, hogy azóta sem hagytak magamra. Talán csak akkor tudok továbblépni, ha végső ítélet születik."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Jürgen Klopp élvezi, hogy 25 év edzősködés után nem kell taposnia a gázt
- Harry Kane a Bundesliga-kalandja elején még biztos volt benne, hogy visszatér az angol bajnokságba
A szurkoló emellett állítja, hogy Mercier az ügyészségen próbálja elferdíteni a történteket.
"Sokszor lett volna lehetősége rá, mégsem kért bocsánatot, épp ellenkezőleg – mindig is próbálta tagadni a dolgokat, mintha nem is úgy történtek volna. Azt is állította, hogy egy oszlopra estem, és amiatt vakultam meg. Most csak abban reménykedem, hogy jogerősen lezárul a per."
Döntés pénteken várható.
(L'Équipe)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés