Két gólt lőtt, majd jött a baj: megsérült Varga Barnabás

Eurosport | Google

Varga Barnabás két góllal járult hozzá az AEK Athén 8-1-es hazai győzelméhez a másodosztályú Panszerraikosz ellen a labdarúgó Görög Kupa második fordulójának csütörtöki játéknapján, de a második félidőben combizomsérülés miatt le kellett cserélni.

„Már a lövés előtt elhiszed, hogy gól lesz belőle” – Iraola Szoboszlai káprázatos góljáról

Videó forrása: SNTV

A bajnoki címvédő klub közösségi oldalának beszámolója szerint a válogatott csatár kezdő volt, a góljait pedig a 33. és a 38. percben szerezte.
Előbb a csapatkapitány Petrosz Mantalosztól kapott labdát rávezette a kapusra, kicselezte és higgadtan a hálóba lőtt, majd ugyancsak Mantalosz átadását és egy cselt követően pontos lövéssel talált a kapuba.
A csatárt - aki tíz mérkőzésen nyolc gólt szerzett a szezon eddigi részében - az 59. percben sérülés miatt kellett lecserélni. Egy sprint közben hirtelen megtorpant, a combja hátsó részéhez kapott és a földre rogyott, majd a combhajlítóizmát fogta, miközben elhagyta a pályát.
Az AEK másik magyar válogatott játékosa, Vitális Milán szintén kezdő volt és ő is betalált - a szünet előtt Joao Mário beadását közelről, sarokkal továbbította a hálóba -, majd a 78. percben lecserélték.
Varga és Vitális is tagja a magyar válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretének. A csapat jövő pénteken Ukrajnát, október 2-án Georgiát fogadja a Puskás Arénában, szeptember 28-án Belfastban Észak-Írország, október 5-én pedig Nagyszombaton Ukrajna ellen lép pályára.

(MTI)
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés