"A magyar szurkolók hajlamosak ellenségképet keresni, ha Dominiknak nem megy" – Mi történik a Liverpoolnál?
Frissítve 09/10/2025 - 21:56 GMT+2
A jó szezonrajtot követően az utóbbi két hétben gyülekeztek a szürke felhők az Anfield fölött, hiszen a Liverpool zsinórban három tétmeccset veszített el, ilyenre pedig az utóbbi négy évben csak egyszer, 2023 tavaszán volt példa. Akkor még Jürgen Klopp irányította a csapatot, most Arne Slot a Klopp-korszak utáni legnehezebb periódust éli. Elemzés Béres Attilával, a PoolBarátok szerkesztőjével.
Cristiano Ronaldo a portugál válogatottal edzett az írek és a magyarok elleni vb-selejtezőkre
Videó forrása: SNTV
Az interjú a Hosszabbítás podcastben készült – az adás teljes egészében meghallgatható itt:
Három mérkőzést veszített zsinórban a csapat, amire 2023 tavasza óta nem volt példa, ezzel együtt talán nincs is olyan nagy tragédia, mint amilyennek sokan beállítják. Hogy láttad ezt az utóbbi három meccset?
Az első öt bajnokin nekünk dobott a gép, most pedig fordítva: visszaadta a sors, amit eddig kaptunk. Valahogy így foglalható össze az elmúlt néhány mérkőzés, sőt, az elmúlt hónapok is. Nincs szerencsénk. Eleinte az volt, most ez fordult meg. Ez egy újjáépülő csapat. Az első meccseket sorra megnyertük, emiatt a szurkolók is nagyon bizakodók lettek, hogy na, akkor itt a bajnoki cím lehet az egyetlen cél. Aztán most picit visszaestünk a földre, reálisabb képet látunk.
Nyáron az egyik legaktívabb klub volt a Liverpool a nemzetközi átigazolási piacon, és nem is akármilyen játékosokat sikerült igazolni, akik meglehetősen sok pénzbe kerültek. Ilyenkor mindig nehéz újraépíteni egy csapatot, főleg úgy, hogy szinte a teljes támadósor kicserélődött. Talán egy átlagos sportrajongó azt várná, ha egy csapat 500 millió font körüli összeget költ el egy átigazolási időszakban, az majd le fogja gázolni az ellenfeleit. Ehhez képest még abban az időszakban sem ez történt, amikor a Liverpool sorra hozta a győzelmeket a Premier League-ben. Milyen beépülési nehézségekkel küzdenek az új igazolások, amik miatt mondjuk Wirtz vagy más játékosok nehezen találják meg a helyüket?
Mindegyik új igazolás más és más. Ugye érkezett meghatározó játékosként Kerkez, Frimpong, Wirtz, Isak és Ekitike is, és igen, egy egyszerű szurkoló azt várta, hogy Wirtz és Isak azonnal világszínvonalat hoz majd. Isak például nagy kaliberű igazolás volt, de a Newcastle orvosi stábja szerint csak az októberi válogatott szünet után lesz 100%-os. Már több meccsen is szerepet kaphatna, de látszik, hogy még nincs formában. Ezzel együtt több oka is van annak, hogy miért nehéz most a Liverpoolnak játszania. A legfőbb gond az, hogy már tavaly is voltak strukturális hibák, a labdás és labda nélküli játékban egyaránt, és most ezek még jobban látszanak. A kapcsolatokon alapuló összjáték még nagyon gyerekcipőben jár. Klopp mondta mindig: többet ér, ha egy keret minél tovább együtt van, mint az, ha erős a piacon.
Kapcsolódó:
- „Egoista lúzerek voltunk” – Gerrard gyűlölte az angol válogatottat, súlyos problémákkal küzdöttek
- Hullámvölgyben a Liverpool? - Carragher és Rooney is kritizálta az új igazolásokat
Bizonyos játékosok nem a profiljuknak megfelelő szerepkörben játszanak, például Kerkez esetében ez egyértelmű. Wirtz nagyon sokat lép vissza a labdákért, mert egyszerűen hiányoznak a progresszív játékosok a hátsó sorból. Gyakorlatilag Van Dijk és Szoboszlai az, aki előre tudja passzolni a labdát. Épp emiatt fájó Trent Alexander-Arnold kiesése, mert nem nagyon jött hátra senki, aki előre tudna építkezni. A labda nélküli mozgás is problémás: most Wirtznek kell azt csinálnia, mint amit tavaly Dominiknak, és bár ő a liga egyik legintenzívebb játékosa, vannak problémák. A Liverpool labda nélküli játékában a középpálya rendszeresen emberhátrányba kerül – ez tavaly is látszott, de idén már szinte minden csapat ellen így van. Van Dijk és Konaté hátul maradnak, sosem ugranak ki, ez dominóhatást indít, a középpályán gyakran kevesebb játékos van. Ez látszott a Chelsea és az Arsenal ellen is, és ez egy kardinális gond.
Ott van még Salah szerepköre is. Miatta a jobbhátvédünk folyamatosan nyomás alatt van. Slot nem meri Frimpongot játszatni, valószínűleg azért, mert tart tőle, hogy nem tudná azt hozni, amit ez a poszt megkövetel. Így Dominik játszik ott, kényszerből. Bradley három meccsen kezdett, és már öt sárgája van. Ő lenne a kezdő jobbhátvéd, de ez így nagyon nehézzé teszi a helyzetet.
Ezek a problémák visszavezethetők a Klopp-korszakra?
Igen, abszolút. Az összes probléma továbbgyűrűzött. Most, hogy a játékosok nem ismerik egymást, még jobban látszanak. Trent nagyon hiányzik, ezt sokan alábecsülik, hiszen nincs hátsó építkezés. Azt hittük, Dominik majd ezt hozza, de szerencsétlenség, hogy négy különböző pozícióban kénytelen helytállni. Ezért is kár, hogy deadline day-en Marc Guéhi nem tudott jönni, pedig ő progresszív játékos lett volna. A középpályán folyamatosan létszámhátrányba kerülünk, nemcsak a topcsapatok, hanem már a Crystal Palace vagy a Galatasaray ellen is.
A Klopp-féle identitás az intenzitás volt. Most viszont ez a csapat nem lehet ilyen, mert el kell bírni Salah-t, akinek a labda nélküli játéka már gyengébb, mint volt. Ez kompromisszumokkal jár. Salah egyre kevesebbet vállal védekezésben, energiát gyűjt a kontrákra – ez látszik évek óta. Slotnak ezt meg kell oldania.
A Liverpool gazdaságilag jól menedzselt klub. Nem hitelre költöttek, hanem bevételekből. Számoltak ezekkel a nehézségekkel? Volt erről nyilvános kommunikáció, hogy türelemre lesz szükség?
A régi szurkolók tudják, hogy a fiataloknak idő kell, hiszen Andy Robertson vagy Fabinho is idővel ért be. Viszont most olyan játékosprofilok érkeztek, akik nem feltétlenül illenek abba a játékba, amit látunk. A fullbackek, Milos és Frimpong szélvészgyorsak, de nem progresszív passzolók. Ők inkább egy Klopp-féle, "rohangálós" csapatba valók lennének. Még mindig nem tudom, mi lesz a pontos szerepük. Lehet, hogy Frimpong a "mókamester" az öltözőben, de Salah-t pótolni nem tudja és jobbhátvédnek sem elég jó a jelenlegi taktikában. Jó lenne tudni, mi volt az alapelképzelés. Ezzel együtt egy Adam Wharton- vagy Guéhi-féle játékos például sokat segítene.
Frimpong és Bradley helyzete miatt Szoboszlai Dominik kényszerből játszik jobbhátvédet. Szerinted ez meddig tart? Egészen januárig, amíg nem igazol új játékost a csapat?
Nehéz megmondani. Most a csapat akkor tűnik leginkább balanszosnak, ha Dominik a jobbhátvéd, mert ő a legdinamikusabb. A terv eredetileg az volt, hogy Bradley lesz a kezdő, Frimpong pedig rotációban segít, de ez nagyon nem jött be. Ha Slot kitalál valamit, Dominik visszakerülhet a helyére. A strukturális okok miatt néz ki rosszul minden. Most minden csapat a Liverpool gyenge pontjára játszik, a középpálya közepére. Túltöltik azt a részt és létszámfölényt alakítanak ki. Ezért Dominiknek muszáj a jobb oldalon lennie, de reméljük, ez tényleg csak átmeneti. Erről írtam is a PoolBarátok oldalon: sok játékos diszkomfortos helyzetben van. Szoboszlai, Milos, de mások is. Normális esetben Slotnak kell erre megoldást találnia.
Térjünk át a magyar játékosokra. Először Szoboszlai Dominik érkezett, majd idén nyáron Pécsi Ármin és Kerkez Milos. A Liverpool ezáltal sokkal nagyobb figyelmet kap a magyar sajtóban. Te régi Liverpool-szurkolóként hogyan élted és éled meg ezt?
Nagyon örültem, mert Liverpool-szintű játékosok, és örültem annak is, hogy így sok magyar megismeri majd a Liverpoolt, ami pozitív hatással lehet. A Liverpool különleges klub sok emlékezetes meccsel. Edukálni kell az új szurkolókat, fel kell készíteni őket, mit jelent Liverpool-szurkolónak lenni. Van egy klubhimnuszunk, a You’ll Never Walk Alone, és én próbálom e szellemiségben vinni a PoolBarátokat. Sok új szurkoló a sikereit Dominikékon keresztül éli meg. Most, amikor döcög a szekér, nehezebb nekik. Amikor Dominik érkezett, körülbelül negyed ennyi követőnk volt az oldalon, most 26 ezernél tartunk. A kommentek színvonala kissé romlott, de nem akarok bántani senkit. Már sokan kezdenek ráérezni, mi is az a "Liverpool-érzés".
Valóban érdekes, hogy egy-egy magyar játékos átigazolása mennyire képes megváltoztatni az emberek hozzáállását, talán egyre kevesebb viszont az a személy, aki három vereség után azonnal élesen kritizálja a csapatot. Ezt tapasztalod?
Igen, elkezdett fogyni az ilyenek száma – részben azért is, mert tiltom őket :)
A magyar szurkolók hajlamosak ellenségképet keresni, ha Dominiknak nem megy. Sokan Salah-t vagy Wirtzet támadják, pedig ők ugyanazért küzdenek: a csapat sikeréért. Engem ez frusztrál. A "Mo Salah nem passzol Dominiknak" narratíva például teljesen hamis volt, és még a tévéstúdiók is átvették. Közben a valóságban jó barátok, sokszor Salah vigasztalja Dominikot, ha rossz passzban van.
Én próbálom a szurkolókat arra nevelni, hogy ne egymás ellen keressenek bűnbakokat. Most, három vereség után sokan mondják, hogy rakjuk ki Salah-t, rakjuk ki Wirztet, de amikor ők nem játszanak, semmi nem lesz jobb. Ezt kell megérteni: a hullámvölgyek nem egy-egy játékos miatt vannak, hanem strukturális okokból.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Steven Gerrard szerint az angol válogatott sosem vált valódi csapattá, mert a sztárok nem tudták félretenni az egójukat
- "Őrült, aki azt hiszi, minden meccset megnyerünk" – pánik helyett nyugalom kéne a Liverpoolnál
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés