Lewandowski közel volt a Manchester Unitedhez, elmondta, miért bukott meg az átigazolás

Robert Lewandowski elárulta: 2012-ben elfogadta a Manchester United ajánlatát, de a Borussia Dortmund végül úgy döntött, hogy nem engedi el azon a nyáron. A klubvezetés ugyanis úgy érezte, szükségük van a kiváló játékosra, és még két szezonon át sikerült is megtartaniuk.

Robert Lewandowskit 2012-ben csábította a Manchester United - Jose Breton

Fotó: AFP

A lengyel támadó Rio Ferdinand podcastjében szerepelt.
Robert Lewandowski a karrierjének nagy részét Németországban töltötte. 2010 és 2014 között a Borussia Dortmundot erősítette, 2014 és 2022 között pedig a Bayern Münchennél halmozta a trófeákat és a rekordokat. 2022 óta a Barcelona színeiben játszik, ráadásul nem is akárhogyan: egy gyengébb szezont követően megint fantasztikus formába lendült, most épp 17 meccsen 19 gólnál jár.
Lewandowski nemrég Rio Ferdinand podcastjében szerepelt, amelyben elárulta: egészen másképp is alakulhatott volna a karrierje, 2012-ben ugyanis komolyan érdeklődött iránta a Manchester United. Ő pedig – végtére is, akkoriban még a világ egyik legerősebb csapatának számítottak – szívesen játszott volna az Old Traffordon.
„Emlékszem egy beszélgetésre Sir Alex Fergusonnal. Ez 2012-ben volt” – mesélte a csatár, aki azt is hozzátette: nem beszélt jól angolul akkoriban, ráadásul a skót menedzser erős akcentusa sem könnyítette meg a feladatát. A kontextusból azonban tudta, miről szól a hívás, így igent mondott a lehetőségre. „Igen, természetesen szeretnék a Manchester Unitedhez igazolni" - mondta a telefonba.
Végül az üzlet meghiúsult, és még csak nem is az anyagiak miatt: a Dortmund vezetősége túlságosan ragaszkodott a klasszis játékoshoz. „Azt mondta az elnök, hogy szükségük van rám, és nem fognak eladni a Manchester Unitednek, mert nem jó az időzítés. Az viszont igaz, hogy én igent mondtam.”
Lewandowskit nem zavarta meg a meghiúsult igazolás, a következő két szezonban 64 gólt szerzett a Dortmund színeiben, 2013-ban pedig a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutottak. 2014-ben azonban lejárt a szerződése a klubnál, így már nem tudták megakadályozni a távozását, és végül a Bayernhez igazolt, ahol 375 meccsen 344 gólt szerzett.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés