A tartalékos középpályás tett csodát az Arsenal meccsén - kétszer is

Mikel Merino két találatával nyert az Arsenal a Leicester ellen a Premier League 25. fordulójában.

Mikel Merino

Fotó: Getty Images

A középpályás Mikel Merino két, már a hajrában szerzett góllal tartotta életben az Arsenal bajnoki reményeit Premier League-ben: szombaton a Leicester City 2-0-s legyőzésével négy pontra közelítette meg az erősen tartalékos Arsenal a tabella élén álló Liverpoolt.
A spanyol játékos a csapat egészen extrém sérüléshulláma miatt a 69. percben Raheem Sterling cseréjeként lépett pályára, középcsatárként pedig egészen nagyot alakított: betalált a 81., majd a 87. percben is - előbbi gól ráadásul a 17 éves Ethan Nwaneri remek keresztlabdájának segítségével született.
"Mikel Arteta ma reggel azt mondta, hogy csatárként fogok játszani. Beszéltünk erről egy kicsit az egyik segédedzővel is..."
Ez volt az első alkalom a pályafutásom során, hogy ezen a poszton játszottam.
"Azt mondta, hogy legyek tisztában az erősségeimmel, és úgy menjek fel a pályára, szerencsére két góllal tudtam segíteni a csapatot" - mondta Merino a találkozó után.
A Liverpool vasárnap játszik a Wolves ellen, így a 4 pontos lemaradást az Arsenal addig biztosan tartja, Ruud van Nistelrooy csapatának kieső helye viszont stabilnak tűnik, 25 mérkőzés után 17 ponttal a 20 csapatos bajnokság 18. helyén állnak.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés