"Hihetetlen megnyerni a Premier League-et a szurkolók előtt" - Salah, Van Dijk és Alisson is a Liverpool bajnoki címének különlegességét hangsúlyozta

A Liverpool a Tottenham 5-1-es kiütésével már négy körrel a szezon vége előtt bebiztosította a klub második Premier League-ben nyert bajnoki címét, mert 15 pontos előnyt szerzett az Arsenallal szemben. A mérkőzés után Arne Slot csapatának több tagja is reagált a Pool honlapján a sikerre, többek között Mohamed Salah, Virgil van Dijk és Alisson Becker nyilatkozatát közöljük ebben a cikkben.

Gigantikus stadionba költözik a Manchester United, még a Wembley is eltörpül mellette

Videó forrása: Eurosport

Hihetetlen
Ez az egyik legtöbbször visszatérő jelző az immár angol bajnok Liverpool játékosaink nyilatkozataiban. Arne Slot csapata vasárnap 5-1-re lemosta a Tottenhamet így már a Premier League 34. fordulójában megnyerte a sorozatot. A klub honlapján adott reakciók közül válogattunk.
A világbajnok argentin középpályást, Alexis Mac Allistert válaszották a Tottenham elleni mérkőzést legjobbjának, többek között egy csodálatos balos lövéssel szerzett góllal járult hozzá a vasárnapi KO-hoz.
"Világbajnokságot nyerni, most pedig Premier League-et, az valami igazán különleges. Ez egy olyan eredmény, amit nagyon-nagyon élveztem - de ez nem lenne lehetséges a csapattársaim nélkül. Ők a legfontosabbak számomra. Én csak egy része vagyok a kirakósnak.
Ez a csapat nagyon-nagyon jó. Tavaly is megmutattuk, de az végül nem volt elég. Ezúttal nagy különbséget tettünk közé. Ez valami igazán különleges, és remélhetőleg ezt a győzelmet kiélvezhetjük!" – nyilatkozta Mac Allister a Liverpool honlapjának, aki először lett angol bajnok.
A szerződést hosszabbító Mohamed Salah is betalált a Spurs kapujába - Szoboszlai Dominik gólpasszából -, így már 28 találata van a Premier League idei évadában.
"Hihetetlen itt megnyerni a Premier League-et a szurkolókkal - ez különleges. Ez sokkal jobb, mint öt évvel ezelőtt, 100 százalékban. A szurkolókkal különlegesebb érzés, de ezt nem akarom elvenni senkitől. Most más a csapat és más a menedzser. Megmutatni, hogy újra képesek vagyunk rá, különleges." – említette Salah ugyanott.
A holland Virgil van Dijk az egyiptomi szélsőhöz hasonlóan tagja volt a 2000-ben PL-t nyerő Poolnak, de ő az első holland játékos, aki most csapatkapitányként ünnepelhet.
"Ez különleges és olyasmi, amit nem veszünk természetesnek. Elképesztő. Elképesztő, ami most történt. Rengeteg érzelem volt bennünk a meccs előtt és egész héten, de elvégeztük a feladatot. Igazán megérdemelten lettünk bajnokok.
"Ez a világ legszebb klubja, és a Liverpool megérdemli mindezt. Élvezzük a következő néhány hetet, és hagyjuk, hogy ez leülepedjen bennünk." – fogalmazott Van Dijk.
A világklasszis brazil kapus, Alisson Becker nagyon meg volt hatódva az újabb siker után.
"Istenem, nehéz szavakba önteni. De nagyon sokat jelent. Az érzések keveréke. Őszintén szólva nagyon meghatódtam, annyi minden jár az ember fejében. Annyi áldozatot hozunk. Annyi kihívással kellett szembenéznünk; menedzserváltás, sérülések. Nekem is volt egy nagy sérülésem ebben a szezonban, az agyrázkódás is.
De most úgy nyerni, ahogyan nyertünk, a szurkolók előtt, ezzel a játékkal - egy csodálatos meccset játszottunk - fantasztikus. Csak az tölthetett volna el teljes elégedettséggel, ha már vasárnap felemelhettük volna a trófeát. De ez így is csodálatos, különleges." – vélekedett Alisson.
A holland vezetőedző, Slot egyik legnagyobb hozzáadott értéke az volt a Liverpool kiváló szerepléséhez, hogy betette Ryan Gravenberchet 6-osba, akit daruval sem lehetett kiemelni onnan.
"Tényleg elképesztő volt. A meccs elejétől kezdve éreztük, hogy ’ó, a szurkolók is itt vannak’ velünk, és meg akartuk tenni értük a dolgunkat - és meg is tettük." – fogta rövidre Gravenberch.
Honfitársa, Cody Gakpo is eredményes volt a Spurs ellen,
"Ez elképesztő. Nagyon keményen dolgoztunk idén. Voltak különleges pillanataink, kisebbek a Bajnokok Ligájában, de ezt elérni elképesztő. A hollandok hatását láthatta mindenki. Virgil [van Dijk] már régóta itt van, de idén Ryan [Gravenberch] úgy játszik itt is, ahogy Hollandiában megismertük.
Elképesztő látni őt így futballozni, és nyilvánvalóan az edző taktikailag az egész csapatot egy másik szintre hozta, és azt hiszem, ez illik a mostani játékosainkhoz. Remélhetőleg a következő években még egy kicsit fel tudunk gyorsulni, de ez egy jó kezdet!" – összegzett Gakpo.
A saját nevelésű Curtis Jones életében még nagyobb jelentősége van ennek a bajnoki címnek.
"Alig jutok szóhoz. Ráadásul én Scouse vagyok, végigjártam az utat a ranglétrán. Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy az elsőben részt vehettem, de akkor nem játszottam egy csomó meccsen. Most viszont úgy érzem, hogy nagy része vagyok ennek, több mérkőzésen játszottam, gólt lőttem, asszisztokat adtam, segítettem a csapatnak. Egyszerűen csak befogadom az egészet." – hálálkodott Jones.
  • Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple), ahol elolvashatod a legfrissebb sporthíreket, megnézheted a legjobb videókat, és értesítést is kérhetsz az új tartalmainkról!
 
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés