Pep Guardiola a Manchester City 62 milliós középpályásáról: „Nem elég okos, hogy a középpályán játsszon”

2023 nyarán a Manchester City 62 millió eurót fizetett a Wolverhamptonnak a portugál válogatott Matheus Nunesért. A középpályás azonban finoman szólva sem lett Pep Guardiola kedvence, az első szezonjában csak epizódszereplő volt, idén pedig már nem is az eredeti posztján szerepel, hanem jobbhátvédként. Az edző nyilatkozata alapján a helyzet nem mostanság fog megváltozni.

Egy dolog biztos: nem Matheus Nunes Pep Guardiola kedvenc középpályása - Oli Scarff

Fotó: AFP

Az angolok első számú célpontja nem Nunes volt azon a nyáron, hanem Lucas Paquetá, azonban a West Ham által kért 100 millió euró feletti összeget sokallta a Manchester City, ezt követően került előtérbe Nunes.
A portugált egy szezonnal korábban 48 millió euróért igazolta a Wolves, és jól sikerült az első szezonja, a City rendszerében azonban nem találta a helyét, az angol bajnokságban tavaly 1000 játékperc alatt maradt. Idén valamivel több lehetőséget kap, de nem Rodri sérülése, hanem Kyle Walker formahanyatlása miatt, így többnyire jobbhátvédként szerepel.
Guardiola a Manchester United elleni meccs után hosszabban is kifejtette, miért nem a középpályán számol Nunessel.
"A fizikuma miatt jó jobbhátvéd lehet belőle. Azért nem a középpályán játszik, mert nem elég okos hozzá, nincs meg benne a szükséges higgadtság. De sokat tanul. A szélsőhátvédek gyakori hibája, hogy a hosszúra érkező beadásoknál elalszanak. Ő viszont két-három beadást levédekezett, amit Bruno Fernandes Dorgu felé küldött a hosszúra."
"Megvan hozzá a fizikuma. El tudja látni ezt a posztot, sokat segített nekünk. Ha a szezon elején azt mondod, Matheus lesz a védőnk a jobb oldalon, Nico O’Reilley pedig a balon, akkor visszakérdeztem volna, hogy miről beszélsz. De ez egy ilyen szezon. Akanji hamarosan visszatér, és van még két fiatal belső védőnk is."
A Manchester City jelenleg 5. helyen áll a tabellán, amit meg is kellene tartani a szezon végéig, hogy a következő évben is BL-induló legyen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés