Hajrágólokkal, két perc leforgása alatt fordított a United a manchesteri derbin
Premier League - A Manchester United hajrában szerzett gólokkal 2-1-re nyert a címvédő Manchester City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, vasárnap.
Manchester City - Manchester United - Fotó: Paul ELLIS / AFP
Fotó: AFP
A hajrában fordított a MU a City ellen a manchesteri városi rangadón
A hazaiak az első félidőben a horvát Josko Gvardiol szöglet utáni fejesével szereztek vezetést, a mérkőzés utolsó fél órájában aztán sokkal veszélyesebben játszottak a vendégek, akik a portugál Bruno Fernandes büntetőjével, valamint az elefántcsontparti Amad Diallo találatával a 88. és a 90. percben megfordították a találkozót.
Az MU-t edző Ruben Amorim így bő egy hónapon belül másodszor győzte le Josep Guardiola együttesét, amelyet - még a Sporting vezetőedzőjeként - november 5-én a Bajnokok Ligájában 4-1-re vert.
A City legutóbbi hét bajnoki mérkőzéséből egy-egy győzelem és döntetlen mellett ötödször kapott ki.
Ugyancsak vasárnap menesztette vezetőedzőjét a Wolverhampton: Gary O'Neilnek 16 hónap után köszönték meg a munkát a kiesőhelyen álló együttesnél, amely március óta mindössze három mérkőzést nyert. A tréner utolsó találkozója a szombati, Ipscwich Town ellen 2-1-re elveszített összecsapás volt.
később:
Nyert és két pontra megközelítette a Liverpoolt a Chelsea
A második helyen álló Chelsea 2-1-re legyőzte a vendég Brentford együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A londoni együttes az első félidő hajrájában Marc Cucurella fejesével szerzett vezetést, majd a 80. percben Nicolas Jackson találatával duplázta meg előnyét, melyen a vendégek már csak faragni tudtak.
A Chelsea sorozatban ötödik győzelmét aratta a Premier Legue-ben, és két pontra közelítette meg Szoboszlai Dominik éllovas csapatát, a Liverpoolt, mely egy meccsel kevesebbet játszott riválisánál.
Eredmények:
Premier League, 16. forduló:
- Brighton-Crystal Palace 1-3 (0-2)
- Manchester City-Manchester United 1-2 (1-0)
- Chelsea-Brentford 2-1 (1-0)
- Southampton-Tottenham Hotspur 0-5 (0-5)
szombaton játszották:
- Nottingham Forest-Aston Villa 2-1 (0-0)
- Arsenal-Everton 0-0
- Liverpool-Fulham 2-2 (0-1)
- Newcastle United-Leicester City 4-0 (1-0)
- Wolverhampton Wanderers-Ipswich Town 1-2 (0-1)
később:
Chelsea-Brentford 20.00
Southampton-Tottenham Hotspur 20.00
Southampton-Tottenham Hotspur 20.00
hétfőn játsszák:
Bournemouth-West Ham United 21.00
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Manchester City
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4222.png)
1
2
Manchester United
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4080.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)