Nem az a fő kérdés, hogy megint bajnok lesz-e a City, hanem hogy maradhat-e a Premier League-ben

Hétfőn elkezdődött az a tárgyalássorozat, amely alapján eldöntik: vétett-e a pénzügyi szabályok ellen a Manchester City. A klubnak (és az ehhez hasonló ügyekben már rutinos jogászcsapatnak) 115 vádponttal kell szembenéznie, elsősorban a pénzügyi adatok manipulálásával kapcsolatban. Amennyiben bűnösnek találják a Cityt, akár az angol élvonalból is kizárhatják.

Sorozatban négy bajnoki címet szerzett a Manchester City, amivel történelmet írt - de milyen áron? - fotó:

Fotó: AFP

A Premier League 2024/25-ös szezonjában nemcsak a pályán zajlik öldöklő küzdelem, hanem a bíróságon is.
Hétfőn új szakaszába lépett a Manchester City pénzügyi jelentéseivel kapcsolatos ügy azzal, hogy megkezdte a meghallgatásokat a három főből álló független bizottság, amely eldönti majd, megalapozottak-e a klubbal szemben felhozott vádak. A közvetlen riválisok – és nem csak Anglián belül – árgus szemekkel figyelik, milyen sors vár az angol bajnokságot évek óta domináló Cityre, mert ez az ügy jócskán túlmutat önmagán.
Amennyiben második nekifutásra sem sikerül rábizonyítani a nyilvánvalót a Manchester Cityre, adja magát a kérdés, mennyire lehet komolyan venni azokat a fékeket és egyensúlyokat, amiket a különböző szervezetek – UEFA, Premier League – a pénzügyi stabilitás érdekében bevezettek. Ha pedig sikerül elérni, hogy kimondják a klub bűnösségét, rögtön jön a következő kínos kérdés: milyen jellegű büntetést szabnak ki a renitens klubra.
Ha az angol bajnokság szempontjából nézzük, az ügy nem is lehetne összetettebb. Egyik oldalról ugyanis nyilvánvalóan az az érdeke a Premier League-nek, hogy kompetensnek bizonyuljon, és megmutassa mindenkinek, hogy képes odacsapni a szabályokat kijátszó kluboknak. A másik oldalról nézve viszont egy nagy botrány komolyan árthat a liga megítélésének, amint az Olaszországban több ízben megtörtént a múltban.
- jósolta a spanyol bajnokságot irányító Javier Tebas egy korábbi interjúban.
A Manchester City 2018-ban került a középpontba, amikor a Der Spiegel nevű német oknyomozó lap részletesen megírta, milyen módon kerülték meg az UEFA pénzügyi szabályait. A klub belső levelezése alapján egyértelmű minta rajzolódott ki: a klub bevételeinek nagy része közvetlenül a tulajdonostól érkezett, a kiadásaik egy részét pedig megpróbálták eltüntetni a szövetség könyvvizsgálói elől.
picture

Erling Haaland a Brentford ellen is kíméletlen volt

Fotó: Getty Images

Az UEFA ebben az ügyben lefolytatta a maga vizsgálatát, és úgy ítélte meg, hogy a klub súlyosan vétett a szabályok ellen, ami miatt két évre eltiltotta az európai kupaszerepléstől. A manchesteriek azonban a Nemzetközi Sportdöntőbíróságra terelték az ügyet, amely végül megsemmisítette az ítéletet, és 10 millió euróra csökkentette a bírság mértékét. A jogi csatát tehát megnyerték az UEFA-val szemben, és ehhez a CAS-nak még csak fel sem kellett mentenie a klubot.
De akkor miért változtatták meg az ítéletet? Azért, mert úgy ítélték meg, hogy a Cityvel szemben elindított ügy elévült. Az UEFA szabályai ötéves elévülési időt határoznak meg, így lényegében az döntött, hogy a bírók a kifizetés tényleges időpontját, vagy a szerződésben foglalt dátumot tekintik-e az ügy kezdetének. Végül a három bíróból kettő úgy ítélte meg, hogy a szerződés szerint érvényes a megállapodás, vagyis az UEFA kifutott a megadott időkeretből.
A mostani nyomozás során azonban nehezebb dolga lesz a klub jogászainak, ugyanis a Premier League esetében nincs elévülési idő, vagyis hiteles magyarázattal kell szolgálniuk a bevallott könyveléseikben szereplő ellentmondásokra. Azokból pedig akad néhány.
Az egyik furcsaság az Etisalat telekommunikációs céggel kötött szponzori szerződés, amely az CAS-ítéletben is meghatározó volt – ez volt az a megállapodás, amely az elévülési időről döntött. A klub jogászai szerint az Etisalat és a City már 2012-ben megállapodott az együttműködés részleteiben, azonban a tényleges szerződéskötésre csak 2015-ben került sor, a dokumentumokat pedig 2012 februárjáig visszamenőleg hatályosnak nyilvánították.
Itt került a képbe egy Jaber Mohamed nevű bróker, aki 2012 és 2013 között – a City magyarázata alapján – az Etisalat helyett utalt 30 millió fontot a klub számlájára. Pár évvel ezelőtt az UEFA úgy ítélte meg, hogy a klubnak nem sikerült hihető magyarázattal szolgálnia arra, hogy két akkora óriásnak, mint az Etisalat és az Abu Dhabi United Group (utóbbi a City tulajdonosa), amelyek hozzáférnek az állami forrásokhoz, miért egy harmadik féltől kellett pénzt szerezniük.
Van azonban egy másik kérdés is a szponzori megállapodással kapcsolatban: mégis mennyire reális az, hogy egy cég éveken át kiélvezheti egy együttműködés előnyeit anélkül, hogy a pénzügyi követeléseknek meg kellene felelnie? És miért fizetné ki valaki más a cég helyett a szponzorációs pénzeket? Bár a City szerint 2015-ben az Etisalat visszautalta a pénzt a jogos tulajdonosának, az UEFA bírói testülete a körülmények alapján megalapozottnak látta a bújtatott finanszírozás vádját.
picture

Pep Guardiola

Fotó: Getty Images

Ilyen és ehhez hasonló, gyanús szponzori megállapodásokból akad néhány, a mostani ügyben 54 vádpont kapcsolódik a pénzügyi információkhoz. Ezekben elsősorban azt kell bizonyítani, hogy a City által bemutatott adatok pontatlanok voltak, és jóval kevesebb pénzt kaptak a szponzoroktól, mint amit elkönyveltek. A levelezések alapján például az Etihadtól évi 8 millió font került a klubkasszába, miközben 2013-ban 35 millió, 2014-ben 65 millió, 2016-ban 67.5 millió fontot számoltak el.
A második nagyobb csoporthoz a klub kiadásai tartoznak – itt azon van a hangsúly, valóban annyit költött-e a klub, mint amennyit feltüntettek a könyvekben. A Der Spiegel nyilvánosságra hozott egy olyan dokumentumot, amely alapján Roberto Mancini éves szinten 1.75 millió fontot tett zsebre az Al Jazira nevű klubtól, évi „legalább négy napnyi munkáért” cserébe. Vajon milyen tanácsokat adhatott, ami megért ennyi pénzt a klubnak?
A Citynek ezeken felül felelnie kell a PSR (profit és fenntarthatósági szabályok) megszegése miatt, valamint azért is, mert nem működtek együtt a vizsgálat során az UEFA-val és a Premier League-gel.
Az ügy – hiába mondta Pep Guardiola, hogy a gyors megoldásban bízik – konzervatív becsléssel számolva is hónapokig elhúzódhat még. Abban viszont határozottan igaza van az edzőnek, hogy a riválisok abban reménykednek, súlyosan megbüntetik a Cityt a most még csak feltételezett kihágások miatt. Közülük sokan attól tartanak, hogy a felek megegyeznek zárt ajtók mögött, és a klub önként bevállal egy nagyobbacska pofont, egy olyat, ami még pont nem teríti le a lábáról.
Erősen kétséges azonban, hogy ezzel meg lehetne erősíteni a rendszerbe vetett bizalmat. A vérszomjasabb ellenfelek azt várják, hogy példát statuáljanak a Cityvel (amennyiben persze sikerül bizonyítani a szabálytalanságokat), és akkorát sújtsanak rájuk, amivel mindenkinek elveszik a kedvét a trükközésekről. Például kizárják őket a bajnokságból, vagy olyan pontlevonást kapnak, amely évekig ellehetetleníti a Bajnokok Ligájában való részvételüket.
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés