Klopp gesztusa, a két-három sör és az Anfield felfoghatatlan hangulata - videón a Liverpool győzelme
A bajnoki cím elhódítása után elődjét, Jürgen Kloppot méltatta Arne Slot, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki már első szezonjában felért a csúcsra a gárdával Angliában.
A Liverpool 5-1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Fotó: AFP
Az éllovas Liverpool vasárnap 5-1-re verte a Tottenham Hotspurt a zsúfolásig telt Anfielden, így négy fordulóval a zárás előtt behozhatatlan, 15 pontos előnyre tett szert a második helyen álló Arsenallal szemben.
Aki lemaradt a meccsről, itt visszanézhető az összefoglaló 3 percben:
Az előző idény végén távozott Klopp, aki kilenc év alatt hét trófeát gyűjtött a csapattal, utolsó mérkőzése után arra kérte a szurkolókat, hogy fogadják szeretettel és bizalommal Slotot, amit a holland szakember nem felejtett el.
"Szerintem ilyet még soha senki nem csinált korábban, ez mindenképpen segítette a munkámat" - mondta a 46 éves tréner német elődjéről, aki 2020-ban ugyancsak megnyerte a Premier League-et. "De amivel a leginkább segített, az a csapat és kultúra, amit rám hagyott. A kemény munka kultúrája, amit nemcsak a játékosoktól, de a stábtagoktól is megkapok."
A csapatkapitány Virgil van Dijk láthatóan nagyon nehezen élte meg Klopp tavalyi távozását, a könnyeivel küszködve ölelte mesterét az utolsó meccs után az Anfield pályáján.
"Jürgen pótlása nagyon nagy munka, de úgy érzem, a vezetőedzőnknek a segítőivel sikerült. Mindenképpen nagy elismerést érdemel ezért" - fogalmazott most az ugyancsak holland védő.
Olvasd el, miket nyilatkoztak a Liverpool játékosai a bajnoki cím elhódítása után: "Megérdemelten lettünk bajnokok" - a Liverpool játékosai különlegesnek nevezték a PL megnyerését
Slot az ötödik edző, aki debütáló szezonjában megnyerte csapatával a Premier League-et, és az első holland szakember, akinek ez sikerült.
"Egyelőre szürreális ez az egész. Nagyon keményen dolgoztunk, hogy elérjük ezt a célt, és most, hogy megtörtént, időre van szüksége az embernek, hogy tényleg felfogja" - mondta Slot.
"Ma egyetlen pillanatra érzékenyültem el, amikor megérkeztünk a stadionhoz. Láttam a sok szurkolót, hogy mennyit jelent nekik ez az egész, hogy esélyünk van megnyerni a bajnoki címet. Szerintem mindenki, aki abban a buszban ült, érezte, hogy ha a drukkerek így velünk vannak, akkor ma egyszerűen nem veszíthetünk."
A vezetőedző még hozzátette: hétfőn nem lesz edzés, ő pedig talán egy pohár sörrel ünnepel majd.
"Vagy kettővel. Vagy hárommal" - mondta.
Szoboszlai Dominik két gólpasszt is adott a vasárnapi mérkőzésen, személyében pedig a magyar futballnak először van angol bajnok játékosa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
5
1
Tottenham Hotspur
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4129.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)