„Ilyen keretet nehéz erősíteni” – a Liverpool új edzője megvédte a csapat átigazolási politikáját

Arne Slot szerint erős keret áll a rendelkezésére, amit csak kivételes játékosokkal tudnának tovább építeni. Mivel a fő kiszemeltjük, Martín Zubimendi kikosarazta a klubot, nagy valószínűséggel azokkal a játékosokkal számolhatnak, akik az előző idényben is a csapattal voltak. Slot azonban optimista, szerinte erős alapokra építkezhet, mivel Jürgen Klopp jó állapotban adta át a csapatot.

Arne Slot magyaráz Szoboszlai Dominiknak az előszezonban - fotó: Justin Berl

Fotó: AFP

A Liverpool nem volt aktív az átigazolási piacon, de a csapat új vezetőedzőjét ez nem zavarja.
Az angol labdarúgó-bajnokság előző szezonjában a Liverpool sokáig a bajnoki címért is harcban volt, a hajrára azonban elfogyott a csapat, így végül a harmadik helyen zárt. Az idény végeztével egy nagy korszakot is lezárt a klub, a távozó Jürgen Klopp helyére Arne Slot érkezett, aki nagyszerű munkát végzett a Feyenoord kispadján.
A Liverpool vezetősége hosszasan tanulmányozta, az elérhető edzők közül ki tudja továbbvinni a Klopp alatt elkezdett munkát, hogy ne kelljen az egész keretet átalakítani az új érában. Arra azonban kevesen számítottak, hogy az angolok egyetlen igazolást sem hajtanak végre a 2024/25-ös idény kezdete előtt, most mégis így áll a helyzet.
Az új szezon a hétvégén rajtol (pontosabban pénteken, a Manchester United-Fulham találkozóval), a Liverpool pedig szombaton lép pályára az újonc Ipswich Town ellen. A mérkőzést megelőzően természetesen a transzferpiacon mutatott passzivitásról is kérdezték Slotot, ám az edző visszautasította a kritikákat, szerinte minden adott, hogy sikeresek legyenek.
„Sokszor mondtam, hogy a keretünk már most is rendkívül erős, és nem könnyű olyan játékosokat találni, akik erősítést jelentenek. Zubimendi ilyen lett volna, de ő úgy döntött, hogy nem jön. Szóval azokkal megyünk előre, akikkel most rendelkezünk. De jó állapotban vagyunk” – mondta optimistán a holland vezetőedző.
picture

Arne Slot

Fotó: Getty Images

„A háttérben a sportigazgató Richard Hughes azon dolgozik, hogy megerősítse a keretet. Mindent beleadott és mindent megtett, hogy elhozza Zubimendit, de ha egy játékos nem akar jönni, akkor nyilvánvalóan nem jön. Viszont az egész csapat egyben maradt. Elvesztettük Joel Matipot, Thiagót és Adriant, de a többiek maradtak, ami nagyon pozitív dolog.”
Idén nyáron ugyan nem költekezett a Liverpool, ám tavaly alaposan belehúztak, gyakorlatilag a teljes középpályát átalakították. Összesen 172 milliót költöttek középpályásokra, leigazolták Alexis Mac Allistert, Ryan Gravenberchet, Wataru Endót, Szoboszlai Dominikért pedig 70 millió eurót sem sajnáltak.
Ahhoz képest, hogy mennyi változás volt a kezdőben, és hogy gyakorlatilag egy teljes csapatrészt kicseréltek, a Liverpool pozitív szezont zárt. A bajnokságban nyújtott teljesítmény mellett – amihez némi túlteljesítés is kellett az elején – megnyerték az Angol Ligakupát, így Klopp trófeával búcsúzhatott el a klubtól.
„Jürgen remek állapotban hagyta hátra a csapatot, és erre próbálunk építeni. Tavaly trófeát is nyertek, idén ugyanez a célunk. Nem lesz egyszerű, mivel sok erős csapat van a Premier League-ben, amelyik megerősítette a keretét, de már várjuk a kihívást” – magyarázta Slot, aki határozottan visszautasította a felvetést, miszerint visszaléptek volna az előző szezonhoz képest.
„Nem is értem ezt. Ha nem erősíted meg a keretet, akkor gyengültél? Ezt furcsának találom egy kicsit, mert normál esetben vagy ugyanott maradsz, vagy pedig – és őszintén hiszek ebben – az edzésekkel fejlesztheted a játékosokat. Ez történt az előző években. Az edzések nagyban segítettek a csapatnak a fejlődésben.”
picture

Conor Bradley, Szoboszlai Dominik és Curtis Jones

Fotó: AFP

„Talán arra céloztok ezzel, hogy ha a körülöttünk lévő csapatok erősítenek, akkor jobbak lesznek, ám az nem mindig igaz, hogy az új játékosokkal a csapat is erősebb lesz. Abban is hiszek, hogy a csapatban minden játékosnak szüksége van a játéklehetőség ígéretére, és ha folyamatosan új játékosokat hozol, akkor a csoport energiája is lejjebb megy.”
„Richarddal közösen próbáltuk megerősíteni a keretet, és ha úgy gondoljuk, találtunk valakit, akkor el fogjuk hozni. Sajnos az a játékos, akiről azt gondoltuk, hogy segíthetne nekünk, nemet mondott. Richard a háttérből továbbra is próbálja erősíteni a csapatot, nekem azonban már az Ipswichen van a fő fókuszom.”

De mennyi az annyi?

A legtöbbet a Chelsea költötte játékosokra, két héttel az átigazolási ablak lezárása előtt 189 millióval állnak (igaz, el is adtak 86-ért), és még várható egy-két nagyobb dobás, például Victor Osimhen. Aktív volt a piacon a Manchester United is, amely az új résztulajdonos érkezésével új korszakot nyitott, és egyelőre ígéretesen mozgolódtak, a védelemben és a támadósorban is erősítettek. A Chelsea és az MU között egyébként az Aston Villa található, 176 millió euróval.
Az előző idény legerősebb csapatai közül a bajnoki ezüstérmes Arsenal volt a legaktívabb, amely 77 millió eurót költött – bár ez egy új érkezőt takar, Riccardo Calafiori mellett ugyanis David Rayát vásárolták még ki a szerződéséből, aki már az előző idényben az Arsenalt erősítette. A Manchester City viszont hasonlóan visszafogott volt, mint a Liverpool, csupán Savinhót vásárolták meg, aki már egyébként is a City Football Grouphoz tartozott.
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés