Életmentő műtét és pályán balhézó elnök – drámaira sikerült a Nottingham történelmi meccse
Frissítve 14/05/2025 - 19:44 GMT+2
Vasárnap a Nottingham Forest ünnepelhetett volna, hiszen 30 év után kvalifikáltak újra európai kupasorozatba, de nem erről maradt emlékezetes a meccsük. Taiwo Awoniyi komoly sérülést szenvedett, hétfőn életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, de a csapat orvosi stábja mégis engedte, hogy a pályán maradjon.
Nottingham-Forest-Besitzer und Trainer lieferten sich ein Wortgefecht nach Abpfiff
Fotó: Getty Images
A Nottingham Forest elnöke a pályán balhézott a csapat edzőjével, most kiderült, hogy egyáltalán nem azért, mint amit egyesek gondoltak volna.
A Nottingham Forestnek keserédesre sikerült a vasárnapi, Leicester City elleni meccse. A 2-2-es döntetlen biztosította, hogy 30 év után újra európai kupában szerepelhetnek, de közben egyre kevesebb az esély arra, hogy ez a Bajnokok Ligája lesz. Ennél viszont sokkal fontosabb dolgok is történtek, hiszen mindenki Taiwo Awoniyi egészségéért aggódott.
Kedden hivatalos közleményben tudatta a Nottingham Forest, hogy a csapat támadója sürgősségi műtétre szorult. A csatár a vasárnapi, Leicester City elleni mérkőzést utolsó perceiben ütközött a kapufával, ami után sokáig ápolták.
Ekkor még a játékos jelezte, hogy a pályán maradna, amit az orvosi csapat engedélyezett is neki, de néhány perc után egyértelművé vált, hogy a fájdalmai miatt nem alkalmas a játékra. A gond viszont annyi volt, hogy amikor először jelezte, hogy jól van, akkor Nuno Espirito Santo kihasználta az utolsó cserelehetőségeit is, így gyakorlatilag emberhátrányban játszották végig az utolsó perceket.
Az eset több kérdést is felvetett, hiszen a támadás egyértelmű lesről indult, a jelenlegi szabályoknak megfelelően viszont a játékvezetők hagyták végigfutni az akciót, csak az ütközés után jelzett a partjelző. Többek megkérdőjelezték, hogy van-e értelme ennyire egyértelmű esetekben sérülést kockáztatni, vagy jobb lenne-e már az elején megszakítani a játékot.
A leglátványosabb jelenetek viszont a lefújás után jöttek, amikor a Forest görög tulajdonosa a pályára rohant, és üvöltözni kezdett Nunoval, majd egy bóját felrúgva távozott az öltözőbe. Többek között a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Gary Neville is úgy vélte, hogy Evangelos Marinakis ezzel megalázta a portugál edzőt, akinek azonnal távoznia kéne emiatt.
Nuno Espirito már a mérkőzést követő első nyilatkozatában jelezte, hogy egyszerűen csak túlzottan érzelmes volt az elnök, aki szinte együtt él a csapattal.
"Persze, csalódottak vagyunk. Taiwo megpróbálta folytatni a meccset, de túl nagyok voltak a fájdalmai. Az edzői stáb és az orvosok között volt egy kis félreértés, ami miatt végül nem tudtuk már lecserélni.
Mindenki frusztrált volt, a tulajdonos pedig nagyon szenvedélyes ember. Ő is szeretné, hogy jobbak legyünk és mindenben segít is minket. Harmincezer ember ugyanígy érzett a lelátókon, de csak ő tudott lejönni hozzám. Egyszerűen csak jobb eredményeket kell elérnünk."
Az a meccs napján nem is derült ki, hogy mekkora volt a baj Taiwo Awoniyival. Végül hétfőn rosszabbodott az állapota és kórházba szállították, ahol rögtön egyértelművé vált, mennyire komoly a sérülés. A beleit végül műtéttel állították helyre, de egyelőre mesterséges kómába helyezték a felépülése érdekében.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/15/image-be69dae9-1270-4b2a-aab1-664e155f7784-85-2560-1440.jpeg)
Taiwo Awoniyi doznał kontuzji w meczu Nottingham Forest - Leicester City
Fotó: Getty Images
A BBC megszólaltatott egy sebészt is, aki szerint egy hasonló sérülés akár halálos is lehetett volna.
"Életveszély is kialakulhatott volna, ráadásul nagyon nehéz diagnosztizálni is. Mivel a pályán nem voltak képalkotó berendezések, ezért az orvosi stábnak nem volt esélye felismerni, hogy mekkora a sérülés. Kórházban is előfordulhat, hogy akár 10 óra is eltelik a balesettől számítva, amíg elküldik CT-re.
Szerencsés, hogy egy fitt és fiatal sportolóról van szó. A műtétnek 9%-os a halálozási rátája, de nyilván egy öregembernek sokkal rosszabbak lettek volna az esélyei. Ha minden jól sikerül a műtétnél, akkor jó esélyei vannak a teljes felépülésre."
A Nottingham a hivatalos közleményében kitért arra is, hogy a média mennyire felkapta az elnök és edző közti jelenetet anélkül, hogy a valódi hátterét ismerték volna.
"Nem volt semmilyen összetűzés, csak közös frusztráció a pályán és a stadionban mindenhol. Mindenki tudta, hogy az orvosi stábnak nem lett volna szabad engedni a játékost, hogy a pályán maradjon.
A tények ismeretében szeretnénk megkérni minden korábbi játékost és edzőt, valamint minden közéleti szereplőt, hogy fogja vissza magát, amikor az interneten rögtön állást foglal. Senkinek nem jó, ha az ilyen híreket a saját elérésük növelése érdekében felfújják és alaptalanul vádaskodnak. Szeretnénk mindenkit megkérni, hogy ugyanúgy tisztelje a játékosunk egészségét, mint ahogy azt elvárná, ha saját magáról lenne szó. Az aggódás fontosabb, mint a kommentárok.
A Nottingham Forest hisz a testi és lelki egészség fontosságában, a játékosok és edzők jólléte mindennél fontosabb számunkra. Ilyen súlyos helyzetekben mindenkinek egységet kellene mutatnia, hogy támogassuk azokat, akik minden meccsen az egészségüket is kockáztatják a csapatért."
Forrás: The Athletic és BBC
Kapcsolódó témák