"Borzasztó, hogy eljött ez a nap" – 13 év után távozik Vardy a Leicestertől
Jamie Vardy 13 idény után távozik az angol labdarúgó-bajnokság élvonalából kiesett Leicester City csapatától.
Jamie Vardy arcképei a nézőtéren
Fotó: AFP
"Borzasztó, hogy eljött ez a nap, de tudtam, hogy el fog jönni. Hihetetlen 13 évet töltöttem ennél a klubnál sok sikerrel és persze néhány kudarccal. A Leicester mindig hatalmas helyet foglal el a szívemben, ezért a jövőben is követni fogom, de most ez a búcsúm. Ígérem, még találkozunk" - írta közleményében a 38 esztendős csatár.
Vardy 2012-ben az ötödosztályú Fleetwood Town együttesétől mindössze egymillió fontért igazolt a Leicester Cityhez, melynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 198 gólt szerzett, így a klub modernkori történetének legnagyobb játékosává vált.
A 26-szoros angol válogatott támadó legnagyobb sikerét a Premier League 2016-os megnyerése jelenti, amely egyben az angol élvonal történetének egyik legnagyobb meglepetése volt. Abban a szezonban megdöntötte a holland Ruud van Nistelrooy rekordját azzal, hogy sorozatban 11 bajnoki találkozón talált az ellenfelek kapujába. Emellett 2021-ben az FA Kupát is elhódította, illetve kétszer, 2014-ben és 2024-ben elévülhetetlen érdemei voltak a feljutásban a másodosztályból. Vardy 2020-ban a Premier League legidősebb gólkirálya lett, 143 élvonalbeli találatával pedig az örökrangsor 15. helyén áll.
A bejelentés:
A Leicester City öt fordulóval a PL vége előtt már biztosan kiesett, Vardy számára így az lehet a tét, hogy a hátralévő meccseken még kétszer betaláljon és akkor eléri a kétszázas határt a klub színeiben. Mint bejelentésében elmondta, 38 éves kora dacára ez még nem visszavonulás, továbbra is ég benne a vágy, hogy futballozzon. Hogy hol, arra viszont egyelőre nem tért ki.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)