Pep Guardiola hamar megbánhatja a szerződéshosszabbítást, sokan már az egészségéért aggódnak
Publikálva 26/03/2025 - 17:21 GMT+1
Pep Guardiola az ősszel hosszabbította meg az eredetileg nyáron lejáró szerződését, éppen akkor, amikor a csapat sosem látott mélyrepülésbe került. Jelenleg a Bajnokok Ligája-indulásért küzdenek, de legalább még az FA-kupában versenyben vannak. Peter Crouch szerint a katalán edző utólag könnyen megbánthatja, hogy még két évre elkötelezte magát.
Pep Guardiola podczas meczu Manchester City - Plymouth
Fotó: Getty Images
Pep Guardiola sorsa sokáig bizonytalan volt, hiszen bő fél évvel a szerződésének lejárta előtt még nem lehetett tudni, hogy marad-e Manchesterben. Novemberben végül még két évre aláírta az új kontraktusát, ami 2027 nyaráig szól.
A katalán edzőlegenda annak ellenére döntött így, hogy a City rég nem látott válságba került. Azóta nem csak a bajnoki címről csúsztak le, de kiestek a Bajnokok Ligájából is, ráadásul a jövő évi indulásuk is veszélyben forog.
Az ötödik hely nagy valószínűséggel elég lesz hozzá, hiszen a Premier League-csapatok remek nemzetközi szereplése miatt plusz egy klub kaphat indulási jogot a legerősebb európai kupasorozatban.
A TNT Sports szakértőjeként dolgozó, korábbi angol válogatott csatár, Peter Crouch őszinte aggodalmát fejezte ki Guardiola iránt.
"Szerintem meg fogja bánni, hogy hosszabbított. Nyilván nem akarja elhagyni a csapatot, ahol már egy teljes dinasztiát felépített.
Egészen elképesztő, amiket együtt elértek, remek munkát végzett. Az egészségéért viszont aggódok, nagyon nagy munka vár még rá.
Újra kell építeni a keretet, több kulcsjátékosuk már túl van a legjobbján. A védelemben például Kyle Walker rengetegszer megmentette őket a gyorsaságával, de az már megkopott."
A 2023-as BL-győztesnek viszont idén azért is meg kell küzdenie, hogy beférjen a legjobb ötbe a bajnokságban. Jelenleg nagyon szoros a verseny, hiszen a Citynek mindössze 3 pont az előnye a kilencedik helyen álló Aston Villával szemben.
Rio Ferdinand egyetértett korábbi válogatott csapattársával, szerinte Guardiola látványosan stresszel a mostani helyzetében.
"Nem hiszem, hogy másképp tudna edzősködni, mint manapság, folyamatosan mindent belead. Most viszont látványosan rosszul néz ki, iszonyatos nyomás alatt van, akkor sem tűnik megkönnyebbültnek, amikor nyernek végre.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/26/image-be75f593-b19a-4f39-86ac-3c1871a2456a.jpeg)
Guardiola - Fotó: Oli SCARFF / AFP
Fotó: AFP
Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy igazi sikercsapatot vezet, minden egyes vereség után a kritikák középpontjába kerül.
Korábban még sosem került hasonló helyzetbe, amikor azért is meg kell küzdeniük, hogy a legjobbak közé kerüljön.
Az újjáépítés megint egy komoly kérdés, a jövő szezonban derül ki, hogy mit tudnak elérni. Pepben még ott az energia, de a játékosokban most egyáltalán nincs."
Az Arsenal korábbi védője, Martin Keown kiemelte, hogy az óriási januári költekezés ellenére sem javult nagyot a Manchester City.
Mennyit is költöttek, 180 milliót? És javultak valamennyit?
Pep nem elégedett a csapattal, és ha nem tudnak újra visszatérni a legjobbak közé, akkor könnyen lehet, hogy nem fogja megvárni, amíg lejár a nemrég megkötött szerződése."
Forrás: TNT Sports
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés