A Chelsea-től kirúgott edző szerint nem volt reális elvárás, hogy azonnal hozzák az eredményeket
Publikálva 27/09/2024 - 19:11 GMT+2
Graham Potter a Telegraph-nak adott interjúban elmondta: bár ő is követett el hibákat a Chelsea-nél, a fő problémát a kevés idő és a téli átigazolási dömping utáni elvárások jelentették. Az angol szakember most úgy érzi, készen áll a visszatérésre, már csak a megfelelő ajánlatra vár.
Graham Potter szerint az volt a legkényelmesebb megoldás, hogy az edzőre hárítottak minden felelősséget - fotó: Justin Tallis
Fotó: AFP
Két évvel ezelőtt megkapta a nagy lehetőséget, de az álom nem tartott sokáig.
Graham Potter az angol bajnokság egyik legígéretesebb edzőjének számított, amikor a vártnál rosszabb szezonkezdést követően a Chelsea megkörnyékezte egy visszautasíthatatlan ajánlattal. A Brightonnal éveken át erőn felül teljesítő szakember kapva kapott az alkalmon, ám hiába tűnt úgy, hogy a londoni klubvezetés bízik benne, április elején megköszönték a munkáját. Potter azóta nem vállalt új munkát, pedig bőven voltak megkeresései, ő azonban a megfelelő ajánlatra vár.
A 49 éves angol edző a menesztése után a nyilvánosságot sem kereste, amennyire az ő helyzetében lehetett, háttérbe vonult. A rendelkezésére álló időt tanulásra és edzésre fordította, és a több mint 17 hónapja tartó munkanélküliség ellenére nem tett le arról, hogy újra magas szinten edzősködjön. Szerinte a Chelsea-nél eltöltött rövid, ám annál nehezebb időszak, valamint a hosszú kihagyás nem ütött akkorát a hírnevén, hogy végleg bezáruljanak előtte az ajtók.
„Nem volt olyan nagyon régen, hogy Eddie Howe távozott a Bournemouth-tól, miután kiestek, aztán kihagyott 18 hónapot, és most remek dolgokat visz véghez a Newcastle-nél. Nézzük meg, hogyan ítélték meg Unai Emeryt, miután távozott az Arsenaltól, és hasonlítsuk össze azzal, hogyan teljesít most. Ilyen a munkánk, ez a futballban rejlő kihívás. Hihetetlen tapasztalatként tekintek a Chelsea-re, még ha nem is ment úgy, ahogyan szerettem volna.”
- mondta a Telegraph-nak.
Betervezett szünet
Potter joggal érezte úgy, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a Chelsea-től. A londoni klub 21 millió fontot fizetett a Brightonnak, hogy szezon közben klubot válthasson, majd 2022 szeptemberében hosszú távú szerződést kötöttek. Potter és a stáb tisztában voltak azzal, hogy kemény feladat vár rájuk, ám a világbajnokság miatt átalakított versenynaptár, a sérülések és az új igazolások a vártnál is nagyobb bonyodalmakhoz vezettek.
2023 tavaszán a Chelsea megköszönte Potterék munkáját, azt remélve, hogy egy acélos hajrával elcsíphetik még az európai kupaindulást érő helyek valamelyikét. A számításaik nem jöttek be, Frank Lampard irányításával kilenc forduló alatt mindössze öt pontot kapart össze a csapat, és a Premier League alsóházában zárta a szezont. Potter a kirúgását követően tudatosan nem kereste a munkalehetőséget, ugyanis azt érezte, szünetre van szüksége.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/05/3676029-74810508-2560-1440.jpg)
Graham Potter
Fotó: AFP
„Ez bizonyos értelemben olyan, mint a gyász – idővel jobb lesz. Nem emésztheted túlságosan magad, de az sem megoldás, hogy mindenért másokat hibáztatsz. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Ez nem egyszerű feladat, mivel jelentős dologról van szó. Megalázó érzés, hogy nem alakult jól. Hét hónap után kirúgtak, miután elhoztak a Brightontól és adtak egy ötéves szerződést. Emberi szinten meg kell küzdeni ezekkel.”
„Az első hat hónap nehéz volt, mert nagyon-nagyon keményen dolgoztam egy ilyen lehetőségért. Azt azért nem gondolnám, hogy ez volt az egyetlen esélyem, mert nagyon jó állapotban hagytam hátra a Brightont. Inkább a megfelelő lehetőség kiválasztásáról van szó. Még azt sem mondanám, hogy a rosszat választottam, egyszerűen csak nem működött. Nem bánom, hogy belevágtam, ugyanakkor, ha valaki elveszíti a munkáját, abban mindig van frusztráció, düh - és egy ponton talán keserűség is.”
A 300 millió fontos kényszer
„Vállalom a felelősséget az eredmények miatt” – jelentette ki az edző, amikor arról kérdezték, miért nem működött a kémia közte és a klub között. Potter ugyanakkor azt érezte, túlságosan kézenfekvő volt az a válasz, hogy az ő rutintalansága miatt került szorult helyzetbe a csapat, miközben a munkájukat számtalan tényező nehezítette. Például a zsúfolt menetrend, ami különösen taktikai oldalról állította kihívás elé a csapat átalakításán dolgozó szakembereket.
„Mintha minden ellenünk dolgozott volna. A világbajnokság előtti hat hét alatt 14 meccset játszottunk le. Úgy éreztük magunkat, mintha egy mókuskerékbe kerültünk volna: a meccsek sorban jöttek, és nem volt időnk felkészülésre. Elveszítettük Reece Jamest és Wesley Fofanát sérülés miatt. Szerintem a legtöbb játékosunk ott volt a vb-n, ami után nem sokkal egész gyorsan elveszítettük Raheem Sterlinget és Christian Pulisicet.”
Mindezt a klubvezetés azzal tetézte, hogy a télen 300 millió fontért igazolt játékosokat. Potterék számára ez újabb kellemetlen kihívást jelentett, hiszen az érkezőket – akik közül páran még topligás tapasztalattal sem rendelkeztek – be kellett építeniük, így az első hónapok munkáját ki is dobhatták az ablakon. Ráadásul a brutálisan felduzzasztott keret további bonyodalmakhoz vezetett, és az még a kisebbik baj volt, hogy be sem fértek annyian a Chelsea öltözőjébe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/12/29/3851798-78268888-2560-1440.jpg)
Mykhaylo Mudryk
Fotó: Getty Images
„A vezetőség úgy döntött, hogy sok pénzt költ a keretre, januárban 300 milliót fektettek be. Amennyiben elköltesz 300 milliót olyan játékosokra, akik a Premier League-en kívülről jöttek, olyan országokból, ahol épp szünetel a bajnokság, nem várhatod reálisan azt, hogy azonnal felveszik a fonalat, és minden rendben lesz. De ha elköltöttél 300 milliót, a csapaton és az edzőn is nagyobb lesz a nyomást. Az emberek azt mondják, gyerünk, hát ennyi pénzt elköltöttetek.”
Pottert a nyáron szóba hozták volt csapatával, de az ő fejében a szép emlékek ellenére sem fordult meg komolyabban az a lehetőség, hogy visszatérjen Brightonba. Egyelőre a válogatott labdarúgás sem mozgatta meg a fantáziáját, hiába üresedett meg az angol válogatott kispadja. Bár az interjúban nem zárta ki teljesen, hogy a közeljövőben elvállalja a szövetségi kapitányi feladatokat, ha rajta múlik, olyan munkát választ, amelyben napi szinten dolgozhat a játékosokkal.
Forrás: Telegraph
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/14/3929172-79816208-2560-1440.png)
Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!
Fotó: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés