Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Szégyelljék magukat a játékosok!” – Megalázó vereségről beszélt a Manchester United legendája

Eurosport Magyarország

Frissítve 02/10/2022 - 21:59 GMT+2

Roy Keane nem kímélte korábbi csapatát a Manchester Citytől elszenvedett 6-3-as vereség után. A Manchester United korábbi csapatkapitánya szégyenletesnek tartja a csapat teljesítményét, különösen az első félidőben látottakat. Gary Neville sem volt elégedett, szerinte a csapat egyszerűen lefagyott a derbi elején.

Roy Keane

Fotó: AFP

Gary Neville és Roy Keane sem kímélte a Manchester Unitedet a 6-3-ra elveszített derbi után.
Valamelyest sikerült a Manchester Unitednek kozmetikázni az eredményen (a második félidőt 2-3-ra megnyerte!), ám mindez szépségtapasznak is kevés volt: a csapat súlyos, 6-3-as vereséget szenvedett a Manchester Citytől. Pep Guardiola csapata már a szünetben 4-0-ra vezetett, vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy a második játékrészben könnyebben jutott el a kapuig az MU.
„A meccs történetéhez hozzátartozik, hogy az első félidőben lefagyott a Manchester United. Nem is lehet kétséges, hogy lefagytak. Nagyon idegesek voltak. Egyáltalán nem kezelték megfelelően ezt a derbit. Sokkal többet vártam a Unitedtől. Nem voltak összeszedettek. Egyáltalán nem sikerült megnyugodni. Idegesek voltak” – állapította meg a meccs kommentátoraként dolgozó Neville.
„Láttunk ígéretes dolgokat a Unitedtől az előző pár hét során” – utalt Neville az Arsenal és a Liverpool elleni győzelmekre. „Ez azonban emlékeztetett arra, mennyire messze vannak az ország legjobb csapatától.”
Roy Keane, ha lehet, még kritikusabb volt, szégyenteljesnek nevezte a United-játékosok teljesítményét. Természetesen a Keane-re jellemző klasszikus sem maradt el, és a vezérek hiányában látta meg a kudarc egyik okát.
Erről a meccsről semmit sem vihet magával a United. Szégyelljék magukat a játékosok! Nem kerülhetsz a szünetig 4-0-s hátrányba egy derbin. Megalázó ez, bármennyire is briliáns volt a City, mivel a United kétségbeesetten játszott, különösen a középpályán. Átrohantak a középpályán, a védekezésben teljes volt a káosz.”
„És nézzük meg ismételten a vezéreket: ezen a téren semmit sem láttunk a Unitedtől. Ha a De Bruynéhez hasonló játékosoknak időt és teret hagysz, akkor bajba fogsz kerülni. Meg is büntették most a Unitedet, méghozzá teljesen megérdemelten. Fantasztikus, egyben brutális az élsport.”
A mai brutális volt a Manchester United számára, mert ha nem egészen vagy ott, akkor agyonvernek a riválisaid.
Erik ten Hag a Brentford elleni megalázó vereség óta defenzívebb felfogásban küldte pályára a csapatát, ám a City ellen ez is kevésnek bizonyult. Erling Haaland ismételten döbbenetesen nagy meccset játszott, a mesterhármasa mellett még két gólpasszt is kiosztott, összességében pedig 14 találattal áll a Premier League góllövőlistájának élén.
Forrás: Sky Sports
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés